Adéle élete 1-2. fejezet – kritika

Adéle élete 1-2. fejezet (La vie d’Adele / Blue is the Warmest Color), rendező: Abdellatif Kechiche, szereplők: Adele Exarchopoulos, Léa Seydoux, francia filmdráma, 179 perc, 2013. (18) Vertigo Média

Két lány szerelme meglepően őszinte köntösben, de leginkább anélkül.

Julie Maroh 8 évig élt Brüsszelben, ahol vizuális művészeteket, litográfiát és rézmetszést tanult a Királyi Képzőművészeti Akadémián. A kék a legmelegebb szín c. képregényéhez 19 évesen fogott hozzá és 5 évig készült. Hazájában 2010. márciusában jelent meg a Glénat kiadónál, majd számos rangos díjat nyert és több nyelvre is lefordították (második alkotása, a Skandalon 2013 szeptemberben jelent meg.) A képregény két főszereplője Clémentine és Emma. Emma Clémentine halála után felkeresi annak szüleit és elhozza a naplóját, ami lényegében kettejükről szól. Clémentin szülei mindig is ellenségesek voltak Emmával. Mikor kiderült a viszonyuk, a lányukat elzavarták otthonról.
Emma szülei sokkal felvilágosultabbak, a két lány kezdetben náluk, majd később saját lakásban él együtt évekig. Emma művész lesz és melegjogi aktivista, Clémentine a munkájában teljesedik ki, a tanári pályát választja, viszonyukat pedig mindvégig igyekszik mások előtt titokban tartani. Szakításukat követően Clémentine válságba kerül, depressziója miatt gyógyszerfüggő lesz és tulajdonképpen ez vezet korai halálához.

A megfilmesítés során Abellatif Kechiche meglehetősen szabadon használta fel az alapanyagot. A történet – itt már – Adéle és Emma kapcsolatára összpontosít némi társadalomkritikával kiegészítve. Tanulnak, megismerkednek, járnak, bemutatják egymást a szülőknek, összeköltöznek, dolgoznak, szeretik egymást. A szex ugyanolyan realista módon kerül bemutatásra, mint ahogy apu a vacsoránál a szájához emeli a bolognait. Nincs különbség. Nincs gyertyafény, nincs kandalló, nincsenek elhintett rózsaszirmok. Adéle egész végig feszeng, ami érthető. Kipróbálja fiúkkal is a szexet, de nem igazán élvezi. A középiskolában mindenki a dugásról – szeretkezni vérciki – beszél, de inkább testileg, mintsem szellemileg érettek hozzá. Mikor először meglátják Emmával, kap hideget-meleget. A szüleinek is hazudik arról, hogy honnan ismerik egymást. A középiskola után gyerekekkel kezd el foglalkozni, ahol valószínűleg szintén nem néznének jó szemmel egy leszbikus tanárnőt. A kapcsolatukat igyekszik a négy fal között tartani. Ezzel szemben Emma szülei elfogadják és támogatják a lányukat és mint művész nem is kell senki előtt megjátszania magát. Nyíltan felvállalja homoszexualitását, melegfelvonulásokra jár, ahol Adéle szemmel láthatóan nem érzi jól magát, nem úgy, mint egykor régen, a diáktüntetésen.

Néztem a filmet és rá kellett jönnöm, hogy Adéle valójában nem is homo-, hanem emmaszexuális. Saját maga által bevallott mohósága is a testiségben éri el csúcspontját. Férfiak társaságában mégis képes elengedni magát és soha nem zárja ki az életéből a velük való szexuális kontaktust sem. Bár nagyon tehetséges, Emma árnyékában az írással minden biztatás ellenére sem próbálkozik meg. Nagyon furcsa pár ők így együtt. A háromórás film nem pornó és nem erotikus film, hanem dráma. Nincsenek üresjáratok, végig van mondanivalója.
Léa Seydoux, aki már több angol és amerikai produkcióban is bizonyított, meggyőzően alakítja a saját magával és környezetével megbékélő sikeres leszbikus művészt. A frissen felfedezett Adele Exarchopoulos előtt is fényes karrier áll, az Arany Pálma minden esetre jól mutat a CV-ben. A legjobb idegen nyelvű film Oscar-nevezésről ugyan lecsúsztak, de az alkotók a cannes-i sikernek legalább ennyire örülnek, ha nem jobban.

Hozzászólások

hozzászólás