Ronald Zehrfeld interjú


Fotó: Láng Klára, Copyright: Szemrevaló Filmfesztivál 2014.
Fotó: Láng Klára, Copyright: Szemrevaló Filmfesztivál 2014.

A tehetséges, fiatal német színész a Szemrevaló Filmfesztivál keretében járt nálunk, ahol két filmben is láthattuk. A Világok között című filmjével kapcsolatban kérdeztem, amiben egy válaszút elé kerülő, Afganisztánban állomásozó katonát alakít.

A Goethe-Institut kertjében vár rám, kezében cigaretta. Az egyik kérdésemre, mely szerint csak a szerep kedvéért gyújtott-e rá, rögtön meg is kapom a választ, „mindenkinek szüksége van egy káros szenvedélyre”.

Angolul üdvözöljük egymást, bemutatkozunk, kérdezi, maradhatunk-e a kertben. Természetesen, vágom rá. Aznap késő délután is szép idő volt.

Mindenki felkészült, németül folytatjuk.

Mikor elvállalta a szerepet, mennyit tudott Németország afganisztáni jelenlétéről és úgy általában, a német közvélemény mennyit tud erről? Milyen mértékű ez a tájékoztatás és van-e igény erre a társadalom részéről?

Uhhh… ez legalább öt kérdés. (mosolyog) Természetesen a média tájékoztat minket és erre van is igény. Mielőtt elvállaltam a szerepet, intenzív beszélgetést folytattam a családommal és a rendezővel. Fontos, hogy itt két külön dologról beszélünk, az egyik a média által festett kép, a másik pedig az, amit a rendezőnő közvetített felém. Feo Aladag eltökélt szándéka volt ennek a projektnek a megvalósítása, motivációja és csillapíthatatlan vágya nem utolsó sorban az forgatást megelőző, alapos helyszíni felkészülésre épült. Itt közbevágok és megtudom, hogy az előbbi nem feltétlenül hamis, csak más szemszögből közelíti meg a témát. Feo a beszélgetéseink során gond nélkül meggyőzött arról, hogy igény van egy olyan filmre, amely autentikus képet ad a Bundeswehr afganisztáni szerepvállalásáról.

A szerep után változott-e a véleménye, a szemlélete?

Világossá vált számomra, hogy több információra és felvilágosításra van szükség. Az intenzív felkészülés és a forgatás ellenére úgy éreztem, talán 1 %-ot láttam az egészből. Ott vannak a katonáink, akik egy összetett feladat és helyzet részesei. Meg kell mutatni az összefüggéseket az nagyközönségnek. Németország a NATO tagja, és mint ilyen, egyezmények alapján kötelezettségeinek tesz eleget.

 

Milyen körülmények fogadták Afganisztánban? Ezt azért kérdezem, mert 2008-ban a Kunduz (a forgatás egyik helyszíne) felé vezető úton vesztette életét egy magyar katona. Az, hogy most mégis tudtak ott forgatni, azt bizonyítja, van értelme a jelenlétnek.

Fotó: Láng Klára, Copyright: Szemrevaló Filmfesztivál 2014.
Fotó: Láng Klára, Copyright: Szemrevaló Filmfesztivál 2014.

Hála azoknak a katonáknak, akik most ott vannak és mindenkinek, aki előttünk járt ott, ideális körülmények fogadtak minket. És ne feledjük a rendezőnő előkészítő munkáját, aki a legfelsőbb politikai szintekig vitte a projektet, kiemelve annak a fontosságát, hogy ne egy alternatív helyszínen forgassunk.

Hogyan viszonyult a Bundeswehr a forgatáshoz, hiszen a szerep szerinti parancsnokát negatív figurának állítja be a film? Zehrfeld komoly képet vág, rázza a fejét.

Nem, a parancsnokom egyáltalán nem negatív figura, az én karakterem az, akinek a viselkedése elfogadhatatlan, hiszen ellenáll a parancsnak(!).

Próbálom menteni a menthetőt. Na jó, de erkölcsileg ez volt az egyetlen elfogadható cselekedet? Sikerült, ismét a régi, bólogat.

Nos igen. A film az embert mutatta meg az egyenruhában. A hadsereg nagyon hálás volt az emberségesség kihangsúlyozásáért.

A filmet nézve A bombák földjén jutott először az eszembe, amit szintén nő rendezett, nem pedig olyan filmek, mint A sólyom végveszélyben vagy A túlélő. Vajon véletlen, hogy a nők, akik egyben anyák és feleségek is, inkább a katonák lelkivilágát, motivációját mutatják be, míg a férfiak inkább az akciót?

Kétféleképpen lehet háborús filmet felépíteni, vagy a brutalitást mutatja be, amely transzformálja a férfiakat, vagy a mindennek ellenére megőrizhető emberségességet. Viszont nem gondolnám, hogy lenne összefüggés a rendező neme és a választott perspektíva között.

De abban egyetérthetünk, hogy férfi rendezőtől még sokáig nem fogunk ilyen filmet látni, hiszen mi férfiak, már kisfiúként is egymást „öljük”.

Talán igen. (mosolyog)

Mekkora kockázatot vállaltak azok a helyiek, akikkel együtt forgatták a filmet? Olvastam, hogy a mai napig vannak olyanok, akiknek még a családjuk sem tudja, hogy hol és mit dolgoznak.

Mindenki tisztában volt a rizikóval, sokan éppen emiatt nem vállalták az együttműködést. Nagyon fontos volt, hogy ne hagyjuk egyedül azokat, akikkel együtt dolgoztunk. Van egy fiatal filmes generáció, akiben ez a projekt reményt ébresztett. Nem hagyhatjuk el őket. Egyszer csak eltűnnek azok, akik próbálják a helyzetet stabilizálni. Nem szabad kihunyni hagyni a reményt.

Tartják a kapcsolatot a helyiekkel?

Igen, a rendezőnőn keresztül. Megvan a kapcsolat a projekt után is, lehet tudni mindenkiről. Az Independent Artists szervezet igyekszik munkalehetőségeket közvetíteni számukra, Feo Aladag mindenkit számon tart.

Azok a színészek, akik már játszottak háborús filmben és felkészítették őket a szerepre, a későbbiekben sokkal kapósabbak, ha hasonló filmről van szó. Vállalna-e ismét ilyen szerepet? Egyébként volt katona?

Nálunk lehetett választani, a kötelező sorkatonai szolgálat alternatívájaként én polgári szolgálatos voltam. A szerepre a hammelburgi laktanyában készültem fel, ahol együtt edzettem a katonákkal, részt vettem a kiképzésen. Nagy kihívás volt beilleszkedni, a katonák először kétkedtek, de látták, hogy komolyan csinálom és van mondanivalója a projektnek. Hogy vállalnék-e? Ez függ a készülő film mondanivalójától, a forgatókönyvtől és persze a szereptől is. A Világok között esetében például egyértelműen a rendezőnő motivációja volt számomra a döntő.

A fizikuma megvan hozzá, az első perctől kezdve hitelesen alakította a katonát.

Ohhh…köszönöm! (rágyújt) 

A saját írásom megfejtésében nyújtott önzetlen segítségért hálás köszönettel tartozom tolmácsomnak, Szilbereky Mariannának.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Holtodiglan - kritika
Következő cikk Lavina - kritika