Hős6os


big-hero-6-banner-
Hős6os (Big Hero 6), rendező: Don Hall, szereplők: Ryan Potter, Daniel Henney, Jamie Chung, Damon Wayans Jr., Genesis Rodriguez, T.J. Miller, színes, magyarul beszélő, amerikai animációs vígjáték, 102 perc, 2014 (6)

A Hős6os okosan lett a közönség elé tálalva, ugyanis egy tucat animációs gyerekfilmnek tűnik, amit a Wall-E és a Bosszúállók sikere után gyúrtak össze a Disneynél.

Az eredeti történet egy Marvel képregényből lett adaptálva. Japánnak is kellett egy olyan csapat, amit Kanada is magáénak tudhatott az Alpha Flight (Alfa Különítmény) tagjaival. Így született meg a Hős6os, akiknek vezetője eredetileg Ezüst Szamuráj volt, akit a Farkas filmből ismerhettünk meg, mint Logan egyik leghalálosabb ellenfele. Mivel nem szerették volna tovább építeni az egyébként is terjedelmes Marvel univerzumot, ezért teljesen új alapokra helyezték a történetet.
2A csapat egy későbbi formációját megtartották és áthelyezték egy olyan párhuzamos univerzumba, ahol San Francisco-t egy földrengést követően japán bevándorlók építették újjá a robotika segítségével, cserébe a város új neve San Fransokyo lett. Itt él Hiro Hamada és testvére Tadashi, akiknek különféle elképzeléseik vannak a tudásuk kamatoztatását illetően.
A történet okosan van felvezetve, noha már milliószor láttuk, akkor se tudunk a filmélményre közömbösen tekinteni. Mind a humor, mind pedig a veszteségek egy olyan árnyalatát mutatja be, ami mostanság nem jellemző más gyerekfilmekre. Előbbit Baymax-re építi, akinek udvariassága és környezetbe való beilleszkedése generálja az vicces szituációkat, utóbbit pedig Hirora, akinek a kamaszkor mellett megannyi dologgal kell még küzdenie. Egyik ilyen például, egy picit a Korra-legendájára hajazó főgonosz, aki kabuki maszkban parádézik városszerte.  Mindamellett a cselekmény és a motivációk annyira egyszerűek, hogy a megértésük egy korosztály számára se fognak gondot okozni.
A barátok és egyéb mellékszereplők kidolgozását tekintve nem tudunk meg sokat. Hiro és bátyja is csak említésképpen fed fel néhány információt számunkra. Rajtuk kívül még Fred, aki egy animált Jay-re hasonlít (Néma Bob partnere, majdnem minden Kevin Smith filmben), mutatja be életét és a múltjához köthető történet a film egyik poén forrása.
Noha a film erősen építkezik az elején, a továbbiakban minden nehézséget és dramaturgiai elemet könnyen feldolgoznak a szereplők, és máris ugranak a következő megoldandó problémára, akár csak egy videó játékban. A film ennek ellenére nem veszít a lendületéből.
Mint minden Marvel filmnél, itt is ajánlatos a stáblista után is maradni, még ha nem is a további filmekhez kapunk egy összekötő jelenetet, nem fogunk csalódni.
10/8

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Donovan Clark dollárokra rajzolt filmjei
Következő cikk Liza, a rókatündér plakátfotózás - exkluzív