Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel (The Second Best Exotic Marigold Hotel), rendező: John Madden, szereplők: Dev Patel, Tina Desai, Richard Gere, Judi Dench, amerikai-angol vígjáték, 122 perc, 2015. (12)
Szállide, szálloda
A 65 éves Richard Gere nem követi a trendet, nem ver agyon és nem öl meg senkit, inkább beköltözik a Marigold Hotelbe. Különben is, mit szólna hozzá a dalai láma. Nem csak a filmből kapjuk meg a másodikat, a vendégek a hotelt is kinőtték.
Mekkora ötlet volt már a veterán brit színészek krémjét egy lepukkant indiai hotelbe költöztetni. Kevés olyan embert ismerek, akit ez ne szórakoztatott volna, de őket azóta már letiltottam. Kérdés, hogy ugyanaz a rendező, ugyanaz a helyszín és majdnem ugyanazok a színészek tudnak-e még újat mutatni. A készítők szerint igen és mi azt illeti, szerintem is. Bár a folytatásban a fiatalok, Sonny (Dev Patel) és Sunaina (Tina Desai) esküvőjén van a hangsúly, a hotel idős lakói legalább ekkora vehemenciával vetik bele magukat az életbe, melynek hátralevő részét akár csendes várakozással is tölthetnék, de ők erről hallani sem akarnak.
Az amúgy is szétszórt és kapkodó Sonnynak rengeteg a tennivalója, esküvő ide vagy oda, a fejébe veszi, hogy most kell fejleszteni, Amerikáig is hajlandó elmenni, hogy befektetőkre találjon. Szigorú anyja előtt folyton bizonyítania kell, de feltűnik a színen a jóképű és gazdag Kushal is, aki a tánckoreográfiát hivatott betanítani, így férfiként is helyt kell állnia. Hogy Dzsaipurban tényleg minden a feje tetejére álljon, ide várunk még egy ellenőrt is, mivel a befektetők tudni szeretnék, mire adnak ki egy csomó pénzt. Az egyik új vendégre, Guy Chambersre (Richard Gere) terelődik a gyanú, de ő váltig állítja, hogy csak egy egyszerű író, aki a könyvéhez gyűjt anyagot. Látszólag nagy a baj, de Sonny túlságosan jó ember ahhoz, hogy ne segítő barátok vegyék körül.
Az esküvőre való készülődés és a szertartás bemutatása önmagában is élményszámba megy, amit a szépkorú színészgárda játéka tesz teljessé. Emlékezetes alakításaikkal még több életet visznek a történetbe. Nem éreztem azt, mint sokszor más filmeknél, hogy ők most valami gyönyörű és ennél fogva általam elérhetetlen helyen hakniznak kizárólag a saját örömükre. Jelenlétüknek köszönhetően válik a film egyik legfőbb tanulságává, hogy életünk vége felé is hozhatunk komoly döntéseket, legyen szó munkáról, pénzről, vagy éppen a szerelemtől. A folyton nyüzsgő Indiában a szürke hétköznapok kifejezés egyébként is értelmezhetetlen. Nem lepődnék meg még egy folytatáson.
