Légió 1. évad – kritika


légióLégió (Legion), készítők: Noah Hawley, Stan Lee, szereplők: Dan Stevens, Jean Smart, Audrey Plaza amerikai akció-, dráma, sci-fi sorozat, 60 perc, 2017-

légióEgy ritka érdekes sorozat születését láthatjuk, ahol Noah Hawley, aki bár a Fargo-val már bizonyította, hogy hogyan lehet a retro minimalizmussal is feldobni egy eredeti Coen testvérek filmet, de ha még Stan Lee is beszáll a buliba, már valami ritka rosszra és hatásvadászatra számíthatunk, ám nem így lett. A Légió az amerikaiak új Kívülállókja (Misfits). Na meg a miénk.

Egy „elmebeteg” srác, David Haller (Dan Stevens – Downton Abbey) hangokat hall és tárgyakat tud megmozgatni, ezért idegösszeomlásai és szabályozhatatlan pusztítása miatt bekerül egy elmegyógyintézetbe, ahol gyógyszerekkel és csoportos terápiákkal kezelik. Mellé szegődik barátként egy igazán furcsa arc, Lenny (Audrey Plaza, aki ugyanazt a megnyerő szarkasztikus lányt hozza, mint a Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation), aki mindig próbálja reálisan láttatni vele a világot, de David csak a maga feje után megy, hiszen tudja, hogy amit tesz, az nem elmebetegség, hanem képesség.

Nagyon érdekes pont emiatt a pilot felépítése, a filmes utalások és/vagy áthallások nagyon sokat dobnak a hangulaton. Eleve egy hetvenes évekbeli stílusvilág keveredik a technicista társadalom kütyüivel (akárcsak a Gothamben, csak itt sokkal kifinomultabban). Nagyon megidézik a kihallgató szobás jelenetek és az intézetben zajló események Kubrick Mechanikus narancsát, a hetvenes évek színvilága valószínűleg Hawley-nak nagyon megtetszett a Fargo idején. Az amorf lények és pszichedelikus látomásszerű villogások pedig David Lynch szürreális képeit idézik (Radírfej, Island Empire, Twin Peaks). Kifejezetten élvezetes nézni, hiszen a vágások nagyon váratlanná teszik az események felépítését.légióStan Lee jelenléte feltételezheti azt is, hogy főhősünk valamelyik Marvel szuperhősünk előzménysztorijának a kibontakozása, de szerintem nem érdemes ilyen szigorúan behatárolni a karakter kilétét. Bár tény, a sorozat legnagyobb erénye, hogy nagyon reális viszonyok közé helyezi a szuperhősi képességeket, mint kirívó esetet és nem egy olyan alternatív jelenbe csöppenünk, ahol már teljesen normális, hogy mindenhol repkedő űrlények mentik meg az emberiséget a pusztulástól. Itt a képesség mentális torzulásként van jelen, konkrétan David szenved attól, hogy más embereket hall és látja a jövőt és ezt a sorozat nem dramaturgiában, hanem vizuálisan igyekszik velünk átéreztetni és tudatni.

 

Mindenesetre felüdülés volt a pilot amerikai részről egy olyan médiaműfajban, ahol nem is sejtetnénk, hogy szuperhősök terén még tudnak nekünk újat mutatni. Reméljük, a folytatás ezt a csodás elképzelést kibontakoztatják.10_8

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tom Hiddleston és az akcentusok
Következő cikk Holdfény - kritika