Paterson

patersonPaterson; rendező: Jim Jarmusch; főszereplők: Adam Driver, Golshifteh Farahani, Nellie; amerikai-német-francia dráma; 118 perc; 2016 (12)

patersonVers mindenkinek 

Azt már megszokhattuk, hogy a David Lynch hajrokonának tekinthető Jim Jarmusch alkotásaiban kevés dolog történik – filmjei gyakran a mozdulatlanság érzetét sugallják, és épp hogy több fizikai történés zajlik, mint egy Derrick epizódban vagy mint egy többórás állóképnek tűnő Tarr Béla eposzban. Valamiért viszont mégis rettenetesen szerethetőek az ősz rockabilly frizurát viselő rendező alkotásai, ráadásul örömmel jelentjük, hogy a 64 éves mester Az irányítás határaiban, illetve a Halhatatlan szeretőkben mutatott formahanyatlása után ismét remek filmet készített.

Közel 25 évvel ezelőtt Jarmusch kíváncsiságból elment Paterson, New Jerseybe, és az ott látottak arra ihlették, hogy forgatókönyvet írjon egyrészt magáról a helyről, másrészt egy olyan buszsofőrről, aki a szabadidejében verseket fabrikál. Egy 150000-es városról van szó, amit Jack Kerouac is megemlít az Úton című klasszikus regényében, és amit olyan hírességek kapcsán is szokás emlegetni, mint Lou Costello komikus, Rubin „Hurricane” Carter bokszoló (akit tévesen elítéltek gyilkosságért, és a róla szóló film főszerepét Denzel Washington játszotta el, de Bob Dylan is írt dalt róla), valamint Allen Ginsberg és William Carlos Williams költők. A Paterson című filmben mindegyikük szóba kerül – különösen az utóbbi úriember, aki anno egy komplett epikus költeményt írt a városról.

Jarmusch ötlete jó ideig a fiókban hevert, de pár éve ismét előszedte, és nekilátott felépíteni a produkciót. A főszerepre leszerződtette Adam Drivert, aki a Llewyn Davis történetében tetszett meg neki. Drivert mi természetesen Az ébredő Erő Kylo Renjeként ismerhetjük leginkább, bár Jarmusch nem egy interjúban kihangsúlyozta, hogy a fiatal színészre még azelőtt felfigyelt, hogy az szerepet kapott volna a Star Wars univerzumban. Hogy minél hitelesebb buszsofőr lehessen, Driver beiratkozott egy tanfolyamra, ahol három hónap elteltével sikeresen meg is szerezte a jogosítványt. A női főszerep az Iránból elüldözött Golshifteh Karahaninak jutott, és rajtuk kívül csupán egy igazán lényeges és sokat látható karakter van a filmben, aki nem más, mint a Marvin, a kutya. Hogy az alakítást még jobban fényezzük, fontos megemlíteni, hogy Marvint (ami ugye fiúnév) egy lánykutya, Nellie alakítja, és annyira parádésan, hogy Cannes-ban még egy különdíj is kijutott neki. Még egy fontos adalék: a filmben elhangzó versek Ron Padgett költő művei – némelyiket a rendező felkérésére írta, de elhangzanak korábbi munkái is.paterson

A Paterson cím nem csak a városka nevét takarja, hanem a főszereplőét is – állítólag amúgy is viszonylag sok Paterson lakik Patersonben. Talán az sem lehet véletlen, hogy Jarmusch a buszsofőr szerepét egy Driver nevű emberre osztotta, és ha belegondolunk abba, hogy a rendező (szintén filmes) élettársát Sara Drivernek hívják, ráadásul a főszereplők párkapcsolatának harmóniáját az ő együttélésük ihlette, akkor az ember már egyre kevésbé hisz a véletlenekben. A film amúgy is tele van szimbolisztikával, lásd a folyamatosan visszatérő vízesés, valamint az ikerlányok motívumát, bár pont maga Jarmusch volt az, aki a mostanában adott interjúiban kihangsúlyozta, hogy nem igazán híve a szimbólumkeresésnek.

patersonNe lepődjön meg senki, akinek néha az az érzése, mintha az Időtlen időkig belassult változatát látná. A buszsofőr minden reggel szinte ugyanabban a percben kel, ébresztőóra nélkül, elsétál a munkahelyére a kis fura dobozával, meghallgatja a kollégája magánéleti problémáit, a buszon is hallgatja a hozzá legközelebb ülő emberek dumálását, a melóból hazaérve megigazítja a rejtélyes okból mindig félrehajló postaládát, szemrebbenés nélkül tolerálja a csaja művészi ambícióit, este meg kutyasétáltatás közben mindig beugrik egy pofa sörre. Aztán jöhet a következő nap. A Paterson, ha album vagy zenekar lenne, egész biztosan az ambient műfajába tartozna, de hát hallható is a soundtrackben ambient bőven. A nagy zeneőrült Jarmusch természetesen most is bőkezűen adagolja a muzikális utalásokat: egy mosodában a Wu-Tang Clanből ismert Method Man rappel, de szóba kerül Iggy Pop és a Stooges is. Nagyon ezen sem kell meglepődni, hiszen Iggy már szerepelt a rendezőnél, ráadásul Jarmusch pont nemrég készített dokumentumfilmet a Stooges-ról.

Valószínűleg nem túl trendi dolog mostanában filmet készíteni a költészetről, de az ősz direktornál szerencsére jó kezekben van a téma. A Patersonben is megemlíti egy tízéves költőpalánta lány, hogy milyen szokatlan számára egy olyan hobbiköltő, aki a hétköznapi életben buszsofőr. Az ember tényleg hajlamos azt gondolni, hogy az ilyesmi csak egy amolyan Jarmusch-féle alternatív Amerikában létezhet, mert hát mostanra annyira átalakult a társadalom a modernizáció és egyebek miatt, hogy tényleg nehezen képzelünk magunk elé versrajongó kékgallérosokat. Nekem az egész figuráról a nagyapám jutott eszembe, aki világéletében fizikai munkákat végzett, de imádott versesköteteket olvasni, és rengeteg költeményt séróból elszavalt, álmából is felébresztve. De hát ő más korba született és más korban élt, míg ma már szinte ufonautaként hat egy ilyen érdeklődésű, titokban verseket író, de azokkal kapcsolatban semmilyen ambíciót nem hajszoló, hihetetlenül nyugodt ember. Adam Driver minimalista eszközökkel nagyszerűen hozza ezt a misztikus karaktert, akiben egy kicsit nyilván ott vannak olyan korábbi Jarmusch karakterek, mint a Törvénytől sújtva Zackje, a Hervadó virágok Don Johnstonja, vagy akár a Szellemkutya. Az amerikai filmgyártás egyik legkülöncebb rendezője (aki saját állítása szerint szintén őrizget egy verseket rejtő jegyzetfüzetet) ismét remek munkával állt elő, és hiába rendkívül belassult film a Paterson, annyira magával ragadó a hangulata, hogy én a 118 perces játékidő alatt egyszer se néztem rá az órámra.

10_8

Hozzászólások

hozzászólás

You may also like...