Category: Premier

rings

Körök

A nagyon ápolatlan hajú lány megint kijön a kútból, persze előtte rád csörög – most már mobilon – hogy hét napod maradt a halálig, ha esetleg voltál olyan hülye és megnézted azt a videót, amit már az eredeti japán részekben, majd a Naomi Watts által eljátszott amerikai Kör-filmekben is külön kértek, hogy inkább ne. A kultikus horrorfilm hangulatából azonban nem maradt semmi.

az alapító

Az alapító

Igaz történet alapján mutatja be Az alapító Michael Keaton főszereplésével azt a korszakot, amikor a McDonald’s életre kelt és meghódította a világot úgy, hogy az eredeti ötletgazdáknak már rég semmi közük nem volt a leghíresebb hamburgerekhez.

live by night

Az éjszaka törvénye

Ben Affleck negyedik rendezése a szesztilalom idejére visz minket vissza. Korrupció, szerencsejáték, prostitúció, autós üldözés, fegyverpárbaj, ökölharc, szép nők, sok pénz. És aki ezt az egészet összefogja nem más, mint Ben Affleck. Látványos gengszterfilm annak minden kellékével, csak éppen a főszereplő lóg ki belőle a csibészes mosolyával.

az állampolgár

Az állampolgár

A Fekete kefe és az Adás rendezőjének legújabb filmjében egy itt élő afrikai háborús menekült vívja meg mindennapi kis csatáit az állampolgárságért, miközben rátalál a szerelem és fontos döntéseket kell meghoznia. Egy film a menekültekről, ami már azzal túlmutat a menekültkérdésen, hogy egy egyetemes emberi érzést, a szerelmet helyezi a középpontba. Amatőr színészek, valódi érzések és gondolatok, érdemes minden részletére odafigyelni.

Resident Evil The final chapter

A Kaptár: Utolsó fejezet

A legújabb Kaptár azt ígéri nekünk ezzel a címmel, hogy befejezték ezt a 15 éve futó franchise-t, aminek a hatodik darabját vitték éppen vászonra. Mivel Milla Jovovichnak a férje a rendező, így azt tudjuk elképzelni, hogy unják a házaséletet, ezért csinálnak valami szakmába vágót, mondjuk forgatnak egy filmet.

egy_kutya_negy_elete

Egy kutya négy élete

A film megjelenése előtt óriási botrányt kavart egy forgatásról kiszivárogtatott videó, amiben az egyik kutyát erőszakkal próbálják a medencébe kényszeríteni. Ahogy egy hét múlva se erre, se a negédesre komponált családi mozira sem fogunk emlékezni.

utazás-apánkkal

Utazás apánkkal

Két testvér és az apjuk Romániából elindulnak Drezdába, de útközben kitör a prágai tavasz, ami végérvényesen felforgatja az életüket, az álmaikat, a céljaikat. A történelem a mindennapok részévé válik, így alakítva az egyén és a közösség sorsát.

vin diesel

xXx: Újra akcióban

Az idén 50 éves Vin Diesel a hegesztőszemüveg és a gyors autók helyett ismét a gördeszkát választja, hogy felvegye a harcot a rosszfiúkkal és rosszlányokkal. 12 évet vártunk rá, de megérte.

a számolás joga-002

A számolás joga

Bár a rabszolgaságot száz éve eltörölték és a NASA-ban az N azt jelenti, hogy Nemzeti, a hatvanas évek Amerikájában nem volt annyira egyértelmű, hogy John Glenn űrhajós röppályáját afro-amerikai nők számolják ki. A film, amiben Kevin Costner nem főszereplő, de valószínűleg mégis őt fogjuk a legjobban szeretni.

széttörve-001

Széttörve

M. Night Shyamalan rendező nagy visszatérését várta mindenki a Széttörvével, de hiába az állati izgalmas pszichothrillernek tűnő trailer, a film a tizedik perc után már nem kelt feszültséget. Pedig James McAvoy-t is beleteszi a filmbe a Hatodik érzék rendezője, de itt már nem halottakat látunk, hanem unalmat szélesvásznon.