A Hetedik Sor Közepe

woodyh

Matrachuzatba öltözött sztárok

Hiába keresnek dollármilliókat, mégis olyan dolgokat vesznek magukra, ami nem jobb egy kidobott ágymatrac huzatánál (persze sarkítás). Ám egy ilyen képsorozat után már nem is tűnik kivitelezhetetlennek, amikor azt mondják: „Öltözz úgy, mint Sandra Bullock vagy DiCaprio!”

holdeny-kiralysag-ponyvaregeny

Híres filmek híres jelenetei hasonlóan komponálva

Van, hogy nézel egy filmet és egy jelenet kapcsán beugrik egy másik moziból egy ugyanolyan képkocka. Néha csak véletlen, máskor tudatos, de egy biztos, jó ezekre a párhuzamokra rálelni. Így kerülhet egymás mellé a Ponyvaregény és a Holdfény királyság, a Mindhalálig zene és a Rekviem egy álomért vagy a Watchmen és a Harcosok klubja…

torta

A hét röhögései (157.)

Brangelináék drámai szakítása, a Prérifarkas új ruhája, Nicolas Cage labirintusa, az első évösszegző montázs, Mordor tüzét a kertbe, Han Solo üvegasztal, Bollywood mindig szórakoztató…

harom-kiraly-teso

Három király tesó

Egy, az évek alatt jól összeszokott, színészi, írói, rendezői, produceri, haveri csapat esetében azonban – némi egyezést leszámítva – kicsit másmilyen a Szenteste megünneplése, a Messiással való találkozás, új értelmezést nyer a zöld szín és természetesen a hóról is valami egészen más jut az ember eszébe.

határtalan szerelem

Határtalan szerelem

A 40 éves görög rendező/forgatókönyvíró/színész eddig főleg sorozatokban jeleskedett, így mondhatni nagy fába vágta a fejszéjét, amikor az egész görög identitást próbálta egy filmbe belezsúfolni. Az eredmény egy érzelemdús, ellentmondásos mozi, ami nem mentes a hibáktól, de úgysem ezekkel leszünk elfoglalva, hiszen Osvárt Andrea – ezúttal svédként – is feltűnik a vásznon. 

nevermind

25 éves a Nevermind

Még belegondolni is brutális, hogy milyen lemezek jelentek meg egy hét leforgása alatt 1991 ezen szakaszában: múlt héten volt negyedszázados a Guns N’ Roses monumentális dupla Use Your Illusionja, ezen a héten pedig olyan lemezek töltik be a 25-öt, mint a Primal Scream-féle Screamadelica, a Blood Sugar Sex Magik a Red Hot Chili Peppers-től, valamint a Nevermind, ami konkrétan kivégezte a nyolcvanas éveket.

golyak

Gólyák

A gyerekvállalás komoly dolog, soha ne bízzuk semmilyen állatra. Különösen ne a gólyákra. Ha mégis így teszünk, ne lepődjünk meg a következményeken. Vicces, aranyos, elgondolkodtató.

bav

Kultikus magyar és külföldi filmplakátok aukciója a BÁV-nál

Emberek! Lehet feltörni a malacperselyeket. Kultikus magyar és külföldi filmplakátok aukciója lesz a BÁV-nál! Chaplin, Fellini, Bud Spencer és Terence Hill, Macskafogó…15-80ezer forintról indulnak. Legalább kétszer elsírtuk magunkat, míg végignéztük, olyan szépek.

matrix-reloaded

Most az Ének az esőbent éneklik a mozi ikonok

Ma van az ősz első napja, jön majd az eső. Az általunk többször agyondicsért Pokol Klub csak mozi ikonokkal alkotója, most az Ének az esőben énekelteti el híres filmjelenetekből kedvenc karaktereinkkel, mint mindig ez is lenyűgöző. Smith ügynök, Travis Bickle és Rutger Hauer is jól dalol.