A Némafilmmániás 2. rész



Manapság, ha az utcán találomra leszólítunk tíz embert, és feltesszük nekik a kérdést, hogy ugyan meg tudják-e mondani, ki is volt Buster Keaton, nagy esélyünk van a tízből kilenc-tíz nemleges válaszra. Pedig Charlie Chaplinnel párhuzamosan, és vele „versengve“ írta be magát az egyetemes filmtörténetbe. Legmaradandóbb munkái azok a szerzői burleszk rövidfilmek és főként nagyjátékfilmek, amelyeket íróként, rendezőként és főszereplőként egyaránt jegyzett.

Az 1. rész folytatása

Az 1928-as, Az ifjabb gőzös című filmjében emlékezetes a grandiózus tornádó jelenet, valamint egy bolti kalapvásárlásos jelenet, ahol is Buster, filmbeli apja és az eladó próbálják eltalálni, melyik kalap is illik leginkább a fejére.

http://www.youtube.com/watch?v=vjl2Fj-_Hg0

Legismertebb és leginkább méltatott filmje, ezért mondjuk ki bátran: élete fő műve a Generális. Egy 107 perces epikus alkotásról van szó, amely a Sight&Sound magazin top 100-as listáján jelenleg a 34. helyen áll, és az IMDb-n is a 129. Na de nem a helyezések miatt érdemes megnézni, hanem amiatt a találékonyság miatt, amivel Keaton a vonatos-üldözős tematikáról ennyi bőrt (geget) tudott eredményesen lenyúzni. Nem tűnnek erőtlennek, sőt. Vannak olyan helyzetek, kisebb, esetleg visszatérő gegek, amik majdan a film egy későbbi szakaszában térnek vissza, hogy akkor üssenek igazán nagyot. Egy szó mint száz, ami szédítő keringők dallamára (az általam posztolt változat kísérőzenéje) egy vonattal történhet, az ebben a filmben meg is történik…

Egy szép ívű pálya szépreményű alkotója volt Keaton 1929-ig, amikor is néhány év alatt minden elromlott, a hangos filmek megjelenésével a néma filmek kora leáldozott, és ennek folyományaként a haláláig szinte a megélhetésért kellett küzdenie.
Kénytelen leszerződni az MGM-el, akik még megengedték neki, hogy leforgassa utolsó saját írású-rendezésű filmjét, a Filmoperatőrt, amiben már benne rejlik a meg nem értett művész alakja.

http://www.youtube.com/watch?v=zo85hdekH4w

Ezek után pályája és élete megindult a lejtőn, belekényszerítették mindenféle sokadrangú filmbe, mindenki mellőzni kezdte. Felesége Natalie Talmadge, akitől két fia is született , ’32-ben nagyon csúnya körülmények között elvált tőle, ezzel párhuzamosan a filmstúdióját és a Hollywoodi villáját is elvesztette.
 Az elkövetkező évtizedek alatt az élete rémálommá vált. Az események következménye volt, hogy alkoholista lett. Részeges, filmszakadásos korszakában (naponta megivott minimum egy üveg whiskey-t), elvette feleségül az ápolónőjét majd két éven belül el is vált tőle. ’37-ben már az őrülettel küzdött.
1940-ben feleségül vette Eleanor Norrist, aki – ahogy ő mondta – megmentette az életét azzal, hogy megakadályozta a kemény piálásban. Helyének keresése közben feltűnt Franciaországban, Angliában, Mexikóban és Olaszországban.
Az ötvenes években néhány Hollywoodi rendező tiszteletük jeléül kisebb szerepeket adott neki nagy alkotásokban.
Ilyen például a Charlie Chaplin féle Rivaldafény, amely mintha csak Buster Keatonról szólna, aki egyébként Chaplin partnerét játssza a film utolsó jelenetében.

Billy Wilder a híres Alkony sugárút-ban osztott rá egy szerepet.

A hatvanas években filmjeit újra felfedezték és szép lassan bekerültek méltó helyükre az egyetemes film örök panteonjába.
1966-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála, amibe két hónapon belül belehalt.
Igazi author volt ő, aki létrehozott egy személyiséget, ami nemcsak hogy eladható, hanem átélhető, átérezhető volt. Karaktere a filmbeli tetteiben, cselekvéseiben vált a néző szemében szerethető, hús-vér figurává. Gyermekien őszinte érzelmeket ábrázolt filmjeiben, igencsak plasztikusan. Figurája mindig, megtorpanás nélkül küzd tovább, egy-egy negatív esemény után, soha nem adja fel, célja mindig jelentős (az egész életét meghatározó) léptékű.
Buster filmjeinek élt, mindent ettől tett függővé. Hosszasan, és nagyon sok időn keresztül készített elő vagy gyakorolt be trükköket, mutatványokat. Igyekezett mindig valami újat mutatni, valami hatalmas kaliberűt, amit még senki nem mutatott meg előtte. A tárgyak és gépek is szereplőkké léptek elő, univerzális jelbeszédet használó filmjeiben, melyek a közönség számára ma is élvezhetőek maradtak, néhány elavult trükköt vagy hasra esést leszámítva. Szellemi hagyatékát Jacques Tati vitte tovább.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Aronofsky és a kosztümök
Következő cikk Friss Hús 2.0 nyertesek