Szabó Márton István: Nem alszol könyvbemutató


SzaboMartonIstvan_(fotó Szabó Dorka)-001Még Závada Péter kötetének megjelenésekor írtam: ” manapság luxus a költészet, de még az összetett mondat is a hétköznapi beszédben”, és akkor itt van egy 21 éves titán, aki újfent rádöbbent minket, hogy mennyire jó olvasni (hallgatni) olyan sorokat, amik őszintén, csendben, de nekünk szólnak. Mert nekünk is volt olyan pulóverünk, mi is folyton aggódunk a jövőnk miatt, és olykor a szobánkban összekuporodva érezzük kicsinek ezt a nagy globalizált Európát.

Állandó szerzőnk, Szabó Márton István 2014. július 16-án, a Slam Poetry Budapest és a József Attila Kör tagjaként mutatta be első, Nem alszol című verses lemezét a Corvintető tetőteraszán, ahol maga a szerző olvasta fel szövegeit Mogyorósi János és Kiss Benjámin zenéire.

A lemezen hallható szövegek két oldalról építkeznek: egyfelől a klasszikus szépirodalmi hagyományokat követik, azaz a szövegek nagy része folyóiratban már publikált vers, míg hangzásvilágukat a slam poetry műfajában eltöltött évek határozzák meg. Így már nem is véletlen, ez a vegyes spoken word-verses lemez hazánkban elsőként, egyszerre a József Attila Kör és a Slam Poetry Budapest égisze alatt jelent meg.

A lemez, a bemutató alkalmából, 250 darab ajándék-példányban, a vendégek között talált gazdára. Ezután kereskedelmi forgalomba nem kerül. A mai naptól ingyenesen elérhető az alábbi címeken:

https://www.youtube.com/user/nemalszol

http://szabomartonistvan.wordpress.com/nemalszol

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (44.)
Következő cikk Hogyan rohanj a vesztedbe - könyvkritika