Roman Gary: Lady L. – könyvkritika


Roman Gary: Lady L.
Park Kiadó, 2015, 208 oldal

Roman Gary: Lady L.A Lady L.-t a legtöbb irodalmár nem ismeri el komoly műként, inkább csak afféle etűdként szokás utalni rá. Jó dolog, ha az ember az irodalomban is igényes és nem olvas el mindenféle szemetet, ebben az esetben viszont ne hallgassunk az irodalmi sznobokra, a Lady L. ugyanis egy hétvége alatt elolvasható, azonban rendkívül fontos mű, amiben egy olyan téma lélektani hátterébe is betekintést nyerünk, ami napjainkban sajnos különösen aktuálissá vált.

Romain Gary a XX. század egyik legérdekesebb írója, származásáról soha nem mondott két egyforma dolgot, így pontosan azt tudhatjuk csak, hogy Litvániában született 1914-ben. Innen indult világgá, hogy aztán a 20. század legtermékenyebb és legnépszerűbb írójává váljon, aki a világon egyedüliként kétszer is elnyerte a legnagyobb francia irodalmi elismerést, a Prix Goncourt-t. Erre tehetsége mellett egyébként úgy kerülhetett sor, hogy ugyanaz a személy több különböző álnéven is írt, a francia zsűrinek pedig fogalma sem volt arról, hogy Romain Gary ugyanaz, mint Émile Ajar (Előttem az élet). Még így sem ismerős? Akkor hívjuk úgy, Shatan Bogat, Rene Deville, Fosco Sinibaldi, vagy Roman Kacew. Merthogy Gary – most hívjuk mégis így – nevével kapcsolatosan ugyanannyit ködösített, mint származásáról, gyerekkoráról, vagy úgy általában saját magáról.

A Lady L.-t angol nyelven írta meg eredetileg, majd saját maga fordította át franciára is. A könyv egy liberális gondolkodású nő történetét meséli el az álszent és sznob angol társadalom közegében. A hölgy köztiszteletben álló idős arisztokrata, aki 80. születésnapján egy váratlan hír hallatán úgy dönt, felfedi származását egy szintén köztiszteletben álló, és meglehetősen karót nyelt költő előtt. Semmi sem az, aminek látszik: a ladyről is kiderül, hogy valójában gyermekprostituáltként kezdte, majd szerelmes lett egy anarchista terroristába.

A könyv nagyrészt a visszaemlékezésről szól, belelátunk azonban Lady L. fejébe is, ami által egy rendkívül okos és szimpatikus nő képe rajzolódik ki előttünk. Annette – így hívták gyerekkorában – kezdetektől fogva gyűlölt minden álszent külsőséget, nem csoda hát, hogy fülig szerelmes lett egy meglehetősen szélsőséges politikai nézeteket valló, szenvedélyes emberbe. A kisregény hosszasan értelmezi, mi játszódik le egy olyan ember fejében, aki abban leli élete értelmét, hogy királyokat és nemeseket robbantgat fel, és színházi előadásokat hekkel meg bombatámadásokkal. Annette is érzi, hogy ez így nem oké, patriarchális és végtelenül korlátolt társadalmukban azonban istenként tekint a férfira.

A Park Könyvkiadó új fordításban megjelentetett kiadása merész, szókimondó és friss, pont, mint Lady L. Sokan gondolják úgy, hogy korunk legjellemzőbb jelensége a végtelen cinizmus. Az úgy nevezett „civilizált népek” nem harcolnak eszmékért, nem tartják szükségesnek a vallást, és úgy általában nem lelkesednek semmiért. Romain Gary műve – jóllehet, több mint ötven éve íródott és néhány száz évvel korábban játszódik – mit sem veszített aktualitásából.10_9


A könyvből Peter Ustinov készített filmet Sophia Loren főszereplésével (1965).

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A tenger szívében
Következő cikk Kosok - kritika