Szilveszterezz úgy, mint a filmekben!


írta: Hujbi és Köller Kristóf

Unod már a minden évben ugyan olyannak tűnő szilveszteri bulikat? Hatalmas sóhajtással mondasz igent a meghívásra, mert tudod, hogy az év utolsó napján várt különös csoda, amit a szíved mélyén vársz sosem következik be? Akkor van egy remek hírünk! Félénk, csalódott, forróvérű vagy, esetleg dolgozol a nagy napon? Mi mindenkinek ajánlunk egy őrült partival is felérő eseményt.

Az esetlenek partija – Bridget Jones naplója (2001)

Kicsit esetlen vagy? Úgy érzed sosem úgy sülnek el a dolgok, ahogy azt elképzelted? Akkor Renée Zellweger Hugh Granttel és Colin Firth-szel közös története, amiben az újév köszöntése központi szerepet kap, tökéletes inspirációul szolgálhat számodra.

Lakáscserés ünneplés – Holiday (2006)

Persze a ciki szilveszteri helyzetek elől akár el is menekülhetsz. Mit elmenekülhetsz! Saját életedet elcserélve egy teljesen új emberré válhatsz. Egyszerre kalandos és egy életre szóló emlék mindez, ami ráadásul  a két összetört szívű, pofára ejtett szingli, Cameron Diaz és Kate Winslet számára már egyszer bejött, olyannyira, hogy Jack Blacket és Jude Law-t is sikerült felszedniük közben. Egy próbát mindenképpen megér!

A légyottlakások ereje – Legénylakás (1960)

A szikla lelkületűeknek, akik a menekülés helyett inkább igyekeznek a legpocsékabb helyzetekben is meglátni a meglovagolható helyzeteket, Jack Lemmon és a légyottlakásában rejlő lehetőségeknél többre nem is vágyhatnak. Miután főnöke elhagyott szeretőjét a lakásán találja, aki ráadásul éppen véget akar vetni az életének, az év utolsó napján úgy dönt, hogy akkor már miért ne alapon, inkább rendbe rakja saját életét is, miközben a régóta imádott, összetört nő szívét is megpróbálja megszerezni. Kettő az egyben elfoglaltság szilveszterre, ami bizonyítja, hogy az év utolsó óráiban sincs túl késő mindent új irányba terelni.

Forrongó kubai parti –  Keresztapa 2 (1974)

Egy családfő sosem pihenhet, számára az újév köszöntése egyet jelent az utolsó pillanatokban megszerezhető kapcsolatokkal, hiszen minden Keresztapa-típusú ember tudja, hogy december 31-e nem az elmúlt 365 nap sikereinek ünnepléséről szól, hanem a következő év sikerének megalapozásáról. No meg a helyzetben rejlő drámaiság kihasználásáról, aminek köszönhetően a kellemetlen rokonok kiszortírozása mindennél tekintélyt parancsolóbb húzás.

Az elkerülendő újévi cselekedet – Boogie Nights (1997)

“Az erősen elkerülendő, idióta döntések szilveszterkor” első számú példája, ami mielőtt megfordulna a fejedben jusson eszedbe  William H. Macy sokkolóan kétségbeesett húzása, aki pornósztár feleségét és szeretőjét agyonlövi a neves napon, majd az éjféli visszaszámlálás közben magával is végez. Ha másért nem, legalább a többiek remek hangulata miatt is érdemes elvetni az amúgy sem pozitív évzáró tettet.

 Ne zárd hazugsággal az évet – Egy fiúról (2002)

Ha úgy véled egy üveg pezsgőt követően, hogy életed szerelmére leltél a táncparketten, akkor mindenképpen kerüld el Hugh Grant példáját, aki milliomos playboyként a kitalált gyerekéről szóló mesékkel próbálja becserkészni Rachel Weiszt a magányos szülők klubjában. Reméljük nem kell hangsúlyoznunk, hogy a hasonló kamu dumákkal legalább másfél órányi romantikus filmbe illő ciki konfliktusokat fogsz elszenvedni, miközben azon jár majd az agyad, hogy miért is nem tudtál igazat mondani.

Gazdagból szegény  – Szerepcsere (1983)

Ha már megemlítettük a néhány hétre szóló ház- és életcserét feljebb, jobb ha azért az árny oldalával is tisztában vagyunk a dolognak. Ugyanis még 83-ban történt, hogy  a szegény, kisstílű Eddie Murphy és a gazdag Dan Aykroyd egy fogadás kapcsán rajtuk kívül álló okok miatt exisztenciát cseréltek. Ha az előbbi kategóriába tartozunk akkor biztosan örülni fogunk, utóbbiként viszont az addig jól alakult évünk pokollá válik, így csakis a megfelelő emberrel cseréljünk, majd ha már kitomboltuk magunkat álljunk is vissza a saját életünkhöz. Újévi fogadalomként pedig ígérjük meg, hogy a fogadásfüggő baráti társaságunktól mielőbb búcsút veszünk.

Szilveszteri melósok ne csüggedjetek! – Négy szoba (1995)

A szilveszter éjszakáján dolgozók se keseregjenek, még így is oltári történésekben lehet részük. Élő példa erre Tim Roth, aki egy szálloda 4 szobája között ingázva elsőre hihetetlenül hangzó dolgokba keveredik. Akad itt maffiózó, boszorkányok, féltékeny férj és még egy komikus is, ha esetleg nem lennénk humorérzékünknél. Higgyétek el, mindehhez még a pezsgőt sem fogjátok hiányolni éjfélkor, elég részegítő hatással bírnak majd az események láncolatai anélkül is.

Az elme bulija – Strange Days – A halál napja (1995)

Véleményünk szerint a pörgős ünneplés során bőven elegendő az alkoholos italok tárháza, de ha valaki mégis többre vágyna, akkor Ralph Fiennes-nál talál élmény-klip tudatmódosító szert, mellyel mások emlékeit élhetjük át. Csak imádkozzunk, hogy ne egy sorozatgyilkos fejébe csöppenjünk.

Ördögi összejövetel – Ítéletnap (1999)

Egy valamiben biztosak lehetünk minden szilveszteri parti során: ha éjfél előtt különböző italokat iszunk, majd éjfélkor a koccintáshoz elengedhetetlen pohár pezsgőt is felhörpintjük, akkor rövid időn belül, váratlan vendégként a Sátán szállja meg a testünket. Ilyenkor nem árt, ha van a közelünkben egy Arnold Schwarzenegger kaliberű ex-rendőr, aki szembeszáll a démonokkal.

Szilveszteri kóma – Aludj csak, én álmodom (1995)

Magányosan szilveszterezni mindig elszomorító. Ha nagyon zárkózott típus vagy akkor próbáld ki Sandra Bullock módszerét! Mentsd meg valakinek az életét, majd miután kómába esett hazudd azt a családjának, hogy a jegyese vagy. Ezzel megnyílik előtted a a családi összejövetelek kapuja, és még akár a tudattalanul fekvő lekötelezetted testvérét is meghódíthatod magadnak, ami Bullock példáját látva bárki lehet, akár még Bill Pullman is.

Kétségbeesett párkereső – A szerelem hullámhosszán (1993)

Az év zárása során gyakran eszünkbe jut, hogy jó lenne valakivel közösen magunk mögött hagyni az elmúlt 365 napot. Természetesen ilyenkor előfordul, hogy egyesek pánikba esnek és hirtelen minden lehetőséget megragadnak a gyors partnerszerzés reményében. Bár Tom Hanks nem vágyott minderre, kisfia – nem, nem Colin Hanks – az éteren keresztül keres magának új anyukát. A sors fintora, hogy Meg Ryan az autójában ülve hallgatja a rádiót és magára ismer. Tehát ne essenek pánikba a magányos szilveszterezők, csak bőszen hallgassák a rádiót.

A “pironkodó” szilveszterező – High School Musical (2006)

A tiniknek a jól bevált Zac Efron-féle szilveszterezést ajánlanánk. Mielőtt még az oldalra fésült hajú, szende színész a 100%-os almalevet felcserélte volna a fehérjeturmixokra – hogy Dwayne Johnson oldalán hűtőket emelgethessen a strandon -, karaokéval és kölyökpezsgővel ünnepelte az év utolsó napját, ami igazán  kifizetődőnek bizonyult, hiszen még egy új szerelmet is lelt közben.

Intellektuális ünneplés – Happy New Year, Charlie Brown (1986)

Snoopy legjobb barátja bár zsúrra hivatalos, kötelességtudata felülkerekedik a buli kínálta élményeken, hála a valódi évzáró csemegének számító Háború és béke könnyen emészthető 1225 oldalának. Higgyétek el, 31-én ez is pont olyan részegítő tud lenni, mint egy ütős pálinka. Ezt csakis a legbátrabbaknak ajánljuk!

Fogadalmak kedvelői – Micimackó: Boldog új mackóévet! (2002)

Az újév közeledtével mindenki tesz egy fogadalmat, mely szerint leszokik egy-egy rossz – ugyanakkor meghatározó és általunk nagyon is kedvelt – tulajdonságáról. Mint rutinos “ígérgetők” már azt is tudjuk, hogy mindezt betartani lehetetlen a környezetünknek vagy legalábbis tőlünk független eseményeknek hála. Jó hír viszont, hogy mégsem építenek devizahiteles lakóparkot a százholdas pagonyban.

A vallomások megszállotjai – Harry és Sally (1989)

Néhány pohárka a kedvenc italunkból plusz a tudat, hogy már csak alig néhány óra választ el minket az újévtől többnyire tragikus, megfontolatlan eseménysorozatokhoz vezetnek. Bár Billy Crystalnak a szilveszteri buli közbeni érzelmi kitörése karjaiba hajtotta Meg Ryant, mielőtt utána csinálnánk nagy lelkesen gondoljunk a nem hivatalos statisztikákra, miszerint a hasonló giccsbe hajló, manapság már közhelyesnek számító szerelmi vallomás kizárólag a nagyvászon világában működik, ott is egyre kisebb sikerrel. Szóval inkább felejtsd el a dolgot!

Az isteni villanást keresők – Az élet könyve (1998)

Nem kell ahhoz egy filmet megnéznünk, hogy elképzeljük milyen is lenne a Biblia szereplőivel vitatkozni a vallásról és ítélkezni a körülöttünk lévőkről szilveszter éjszakáján. Elég, ha elmélkedősre isszuk magunkat, majd megfejeljük mindezt az élményt egy felesnyi abszinttal. Jó vitát Jézussal és Magdalénával, hazafelé ajánljuk a Mekit a három királyok menüjével, amivel tuti leveszed őket a lábukról.

A visszaszámlálók – Szilveszter éjjel (2011)

Bár idehaza még nem öltött akkora méreteket a visszaszámlálás kollektív végigkövetése a fagyos pesti tereken, mint Amerikában, azon belül is New Yorkban, ahol valódi szenzációnak számít az esemény. Az ominózus pillanatig akár kívánságokat teljesíthetünk, megbocsájthatunk egy rég látott szerettünknek vagy az elmúlást boncolgathatjuk, akárhogy is teszünk, az utolsó 10 másodpercben felemelő érzés kap majd el minket.

Műkedvelők bulija – Brilliáns csapda (1999)

Van az úgy, hogy egy pillanatig sem tudunk elszakadni a művészetektől, akkor is látni akarjuk kedvenc alkotásunkat, amikor az egy szilveszternek nevezett “fölösleges” esemény miatt zárt múzeumok ajtaja mögött rejlik. Sebaj, a fanatikus, vállalkozó kedvűek Sean Connery és Catherine Zeta-Jones mintájára megpróbálhatnak betörni a létesítménybe. Mindez egy szilveszter esti játéknak is elmegy a biztonsági rendszerekhez tartozó lézercsíkok közötti kúszással, a modern kütyükkel való zárfeltöréssel és a kötelező szellőzőben való mászással. Persze senkit sem szeretnénk erre buzdítani.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hetedik sor közepe 2019-es kedvencei
Következő cikk Az elmúlt évtized legjobb filmjei egy lenyűgöző videóban

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .