Ez a kis egyetemes abszurd friss tartalommal tölti fel a rutinmozdulatként és az utóbbi időben mémként rögzült facepalm-ot: az utánozhatatlan angol humor tejszínhabjával édesíti a komédia legfeketébbjét. Üröm az örömben, hogy a szimbolikus karaktereket hozó, személyek helyett tulajdonképpen elvrendszereket játszó színészek a groteszk piszkos szentjeivé is avanzsálhatnának, ha egy kicsit kevesebbként lennének többek – de nem azok. Leginkább a színészi játék okozza, hogy legfeljebb fanyar kuncogás és vaskos hiányérzet kíséretében távozunk a moziból.