A művészet templomai: Hitler kontra Picasso


A művészet templomai – Hitler kontra Picasso (Hitler vs Picasso and The Others – The Nazi Obsession for Art), rendező: Claudio Poli, narrátor: Toni Servillo, olasz ismeretterjesztő film, 95 perc, 2018. (12)

Megkülönböztetett figyelem

A művészet templomai sorozat legújabb részében megismerkedhetünk azzal a kettősséggel, mely a nácik művészethez való viszonyulását jellemezte. Míg egyes művészeti irányzatok jeles darabjaira a közmegvetés vagy a pusztulás várt, addig a klasszikusok Göring és Hitler rezidenciáját ékesítették.

A tematikus sorozat tizedik darabja a hitleri Németország és a művészet viszonyába enged betekintést. A harmincas évekig a német múzeumok páratlanul gazdag gyűjteményt tudhattak a magukénak és a modern stílusok közül több is itt született meg, ám ahogy egyre jobban teret nyert a fasizmus, azokat a szobrokat, festményeket, stb. melyek nem feleltek meg az eszmének, nemes egyszerűséggel „elfajzottnak” kiáltották ki. Ezeket a műalkotásokat nyilvánosan megbélyegezték, elkobozták és betiltották. 1937-ben Göbbels utasítására nyílt meg Münchenben az Elfajzott művészet című kiállítás, melyet több millióan látogattak. A képeket keret nélkül, rasszista szlogenek kíséretében állították ki, a többit a múzeumokban megrongálták, tönkretették vagy külföldön próbálták eladni. Az alkotókat ellehetetlenítették, állásukból elbocsátották, száműzték, bebörtönözték, vagy műveikhez hasonlóan megsemmisítették.
Hogy a nácik művészetellenesek lettek volna? Dehogy. Az elfajzott művészettel szemben nagy elismerésnek örvendtek a klasszikusok, Göring és Hitler pl. egymással versenyezve próbált meg minél többet összegyűjteni belőlük, nagyjából kétezer ember dolgozott a kezük alá. Az elrabolt műkincsek vonatkozásában százezres nagyságrendről beszélünk, ennek a mai napig csak törtrésze került elő. A háború végnapjaiban már nyoma sem volt a németekre oly jellemző precizitásnak, mindenki igyekezett minél többet elrejteni belőlük és a hozzájuk vezető nyomokat, bizonyítékokat végleg eltüntetni. A megkerült alkotások múzeumok és magángyűjtők tulajdonát képezik és nem szívesen mondanak le róluk az eredeti tulajdonosok, illetve azok örökösei javára. Megtehetik, mert a tulajdonjog igazolása sok esetben – szinte – lehetetlen, egy mindenét elvesztő holokauszt túlélő pl. honnan tudna számlákat, szerződéseket, hivatalos papírokat felmutatni. A kereskedők, gyűjtők, tulajdonosok többsége zsidó származású volt, több se kellett a rendszernek, hogy a végső megoldással ezt a kérdést is rendezze.
A hangzatos címmel ellentétben nem Hitler és Picasso állt egymással szemben, hanem két eszme, két irányzat, a modern művészet és a fasizmus. Az archív felvételek mellett megszólalnak újságírók, művészettörténészek, jogászok, az eredeti tulajdonosok és örököseik. Manapság több szervezet is foglalkozik a felkutatással és a jogos tulajdonosoknak történő visszajuttatással, nem egyszer sok évtizedes szakmai tapasztalatot felhalmozva.

Bár sok év telt el, mindig van remény, néhány évvel ezelőtt másfél ezer nagy értékű festmény került elő egy lakásból. Az ún. Gurlitt gyűjtemény (Hildebrand Gurlitt művészettörténész a náci párt megbízásából végzett gyűjtést, fiát, Corneliust a hatóságok adócsalás miatt kapcsolták le, így derül fény a dologra) feldolgozása ma is folyik. A téma rendkívül szerteágazó, a másfél óra átfogó képet ad, mivel lényegében mindent érint, akit egy-egy részterület jobban érdekel, az a mára bőségessé vált háttéranyagba mélyebben bele tudja ásni magát. És aki mindezt összefogja, az nem más, mint az Oscar-díjas A nagy szépség főszereplője, Toni Servillo.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ryan Golsing a Holdra lép, megérkezett a First Man első előzetese
Következő cikk Ryan Reynolds megint interjút adott ikertestvérének