Rengeteg emberből összeáll Brando vagy Pacino egy képen


borito 19Craig Alan festőművész egyedi munkáiban a technikai készséget ötvözi a kreativitással, mely többnyire a jól ismert arcokat kelti életre eddig még nem látott módon. Röviden úgy tudnám a művészetét jellemezni, mint amikor az udvaron ülve az előttem elhaladó hangyasokaság egy jól kivehető alakzatot rajzol ki. Na, ő ezt továbbfejlesztve hírességek portréjával teszi mindezt, csak épp nem hangyát használ hozzá.

Alan ugyanis több száz apró festményből alkotja meg a végső képet. Vagyis a legapróbb részletekig megtervezett miniemberkékből, akik mindegyike külön ruházattal, személyiséggel és identitással bír. Művei 400-1800 embert tartalmaznak és olyan 50-150 óra alatt készülnek el, attól függően hol és milyen méretű projekt megvalósításán ügyködik. A magával ragadó “kép a képben” művészete hosszú órákra leköti nézőjét, hiszen minden egyes eleme egy külön történetet tár elénk, amik távolról nézve egy közös egésszé válnak.

A festőművész képeire a világ is felfigyelt, így többek között a Fehér Ház falát is díszíti egy, a filmimádók is biztosan találnának tetszésüknek megfelelőt a Marilyn Monroe-t, Al Pacinót, Marlon Brandót vagy épp Audrey Hepburnt kirajzoló csoportosulások között.

Audrey Hepburn

audrey audrey 2

Marilyn Monroe

merilyn

marylin2

Al Pacino

alpacino

Marlon Brando

marlonbrando

James Dean

jamesdean

Grace Kelly

gracekelly

Frank Sinatra

franksinatra

Elvis Presley

elvis

Elton John

elton

Marlene Dietrich

marlenedietrich

Salvador Dalí

salvadordali

Craig Alan további munkáiban ide kattintva gyönyörködhettek.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Elcsúsztatták az Indiana Jones 5 premierjét
Következő cikk A District 9 rendezője R-besorolású Robotzsaru filmet készít