Pókember: Nincs hazaút – kritika
19 és fél év alatt a 8. élőszereplős Pókember filmre válthat jegyet a néző, ami persze ijesztőnek hat, de ez idő alatt annak idején Bond – szintén 3 színész megformálásában – már 13 kalandot tudott maga mögött. Ahogy 1981-ben a Szigorúan bizalmas eleje határozottan összefűzte Roger Moore-t a többiekkel, úgy most a Nincs hazaút próbálkozik hasonlóval, miközben így 6. megjelenésére befejezi Holland Peterének eredetsztoriját, hogy a következő trilógiára fordulva kialakuljon a barátságos és végre talán minden csalódott rajongónak is közkedvelt Pókember. Mondjuk, kissé döcögős úton teszi ezt.
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt az URL címet a WordPress honlapba
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt a kódot a honlapunkba