Broadway 39. utca – kritika


Vacsora helyett színház

A hetedik szűk esztendő vette kezdetét. A gazdasági válság világméretű terpeszkedését milliók nyögték, a berlini olimpián egy bajszos kis ördög sötét jövőt pingált az égre. Ezidőtájt a nagy amerikai álom is csupán S-es méretben volt kapható. Az utcán hömpölygő üvegtekintetű embermasszát sztrájktörők sodrófája gyúrta mosolygó cipóba, miközben a Bizottság a vörös színt száműzte a kultúra palettájáról. A pénztelenség sivatagában elhivatottságtól virágzó kaktuszként a Szövetségi Színház centekért szórakoztatta a csüggedőket. Az aranypolgár előtt álló Orson Welles, a musicalt forradalmasító Marc Blitzstein, a magányos hasbeszélő, a Rockefeller előcsarnokba Lenint festő Diego Rivera, a kissé lökött művészbarát Countess bárónő mind-mind az akkori kultúrkörhinta színes egyéniségei voltak. Nekik, és a már feledésbe merült kortársaik tiszteletére emelte Tim Robbins ezt a celluloid emléktáblát.

A majdnem igaz történet keserédes tolmácsolása csak majdnem sikerült. Színész rendez színészeket, mesél színészekről, színészsorsokról, színházról, talán túl sok volt a szín. A Veresegyházi Asszonykórus taglétszámát is meghaladó patinás szereplőgárda (John Turturro, Bill Murray, Emily Watson, John és Joan Cusack) elveszik a számtalan szálon csoszogó cselekményben. Robbins izzadva próbált pontos kormetszetet felkarcolni, de az aprólékosságot a dagályossággal, míg a mélységet a sztereotípiákkal keverte össze, így a 30-as évek előadóművészeinek szánt himnusz kicsit hamiskásan szól. A 133. percet lezáró, költőinek szánt könnyfakasztó (időutazós) finálé csalja az első igazi mosolyt arcunkra, és azért ez elég nagy baj.

Broadway,39. utca – Cradle Will Rock (1999)
R: Tim Robbins
Í: Tim Robbins
Op: Jean-Yves Escoffier
Z: David Robbins
Sz: Emily Watson, John Turturro, Hank Azaria

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Isteni játék - kritika
Következő cikk Csibefutam - kritika

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..