Impresszum


A hetedik sor közepe tagjai:

TÁRSALAPÍTÓ/SZERKESZTŐ:

 Csizmazia “Cheese” Gábor 

Kis híján moziban születtem, választott nevelőapáim: Chaplin és Woody Allen. A Cinema Paradisót látva rendező akartam lenni, ám a Filmművészetin csak a harmadik körig jutottam. Végül Pécsen markoltam fel a diplomám 1999-ben, mely tartalmazza a példásan elvégzett vizuális szakot. A VOX Mozimagazinnál indult a zsurnalisztáskodás a Titanicpremierjekor. Majd öt évig eveztem Zsoltival, aztán az Odeon Art Video égisze alatt tékáztam közel egy évtizedig. Mellette ELLE, FHM és néhány csődbement újság, átmeneti esztétáskodás a tévében. Az élet iratott három könyvet, az egyik keresztapja lett az oldalnak. Létezett egy rapeggyüttesünk, íródtak dalszövegek Megasztárnak és gyerekdarabokba. Ünnepnapokon még fenéken billentem az irodalmat, és ha van ötlet, s hozzá egy fazék víz, akkor lelkesen forgatunk. Nyertünk az ASVA pályázatán, csupán a díjat nem adták át, a Lüktet a városért viszont már pénz is járt! Egy biztos, mielőtt rövidre vágnak, lesz egy egészestés filmünk!

Hanula Zsolt Hanula Zsolt Péter (egykori)

2005-ben diplomáztam a SzTE kommunikáció szakán, a diplomamunkámat a Mátrix irodalmi-filozófiai stb. utalásrendszeréből írtam. 12 éven át írtam a VOX Mozimagazinba, 2006 óta elsősorban a port.hu-n publikálok filmkritikákat, szerkesztője vagyok a Kikötő Online filmrovatának, illetve ugyanott egy szépirodalmi rovatot is viszek, saját novellákkal. Időközben toltam a szekeret pár focis- meg férfimagazin, illetve egyéb filmes lap berkein belül is rövidebb-hosszabb ideig. Néhány évig dolgoztam a Budapest Filmnél, kipróbáltuk mi is az az online filmforgalmazás, sok tanulsággal. A Magyarhangyával is volt pár sikeres banzájunk, mármint nem berúgás, hanem filmklub. Mióta Cheese nyert egy kamerát, forgatni is szeretünk, matatok is egy-két forgatókönyvvel. Novelláim jelentek meg a Prae és Korunk c. irodalmi folyóiratokban, első kötetemet (A fiúk nem sírnak) 2013ra várjuk annak eredményeként, hogy a Fiatal Írók Szövetségénél megnyertem egy kéziratpályázatot. UPDATE: azóta megjelent: fb.com/HZSPboyz. UPDATE 2: azóta én már nem dolgozom itt.


SORTÁRSAK:

 

 Bakay Botond

Autósport, snooker és persze filmes élő lexikon; szófosó, szarkasztikus félőrült. Ha a zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el egymástól, akkor a Botondot és a bolondot is…

 Béres Eszter

Gyerekkoromban előbb tudtam idézni teljes párbeszédeket Mel Brooks filmekből, mint mondókákat. Ez szerintem mindent elmond a filmekkel való kapcsolatomról.


 Bóné “JOSH” József Gábor

Josh, aki ’92-ig visszamenőleg emlékszik, hány százalékot kapott a film a Cinema-ban.

 

Cseh Norbert

Cseh Norbert, aki nem Sean Penn.

 

 Deák “K-ED” Ferenc

Kezdő cikkíró, horrorfanatikus informatikus, ügyeletes mókamester és számos probléma megoldóembere.  Igyekszem mindenféle érdekes írással és elborult mémjeimmel a közösséget szolgálni. A horror a „szakterületem”, már hatévesen faternál néztem a feliratos Drakulát, azóta csak romlott az ízlésem. Besegítek a CreepyShake oldalra is, a blogomat ugyanis a kutya sem nézi. A retrókorszak maradványa vagyok, hosszú ideje vhs-kazikat gyűjtök.

 Fekete Anna

Fekete Anna vagyok, az Óz, a csodák csodáján és Elfújta a szelen nőttem fel. Ennél alább azóta sem adok, ha filmről van szó.

 

 Hujbi

Alapvetően jó fej vagyok. Én csak a filmeket kritizálom. A filmesek a valóságot.

 Köller Kristóf 

A Metropolitan egyetemen tanulok újságírónak, filmes témában 6 éve írok cikkeket, anno még a Gépnarancs-on kezdtem, majd 5 online hírportált megjárva itt kötöttem ki. Kedvenc filmjeimet 9 évesen láttam először, a ’89-es Batmant, az Egy asszony illatát és a Szenvedélyek viharábant. Ha éppen nem egy újabb alkotást kritizálok, akkor terrarisztikával foglalkozom, és megmutatom, hogyan neveld a sárkányodat.

 Lajtos “Moe” Mónika

Néha nem tudom eldönteni, hogy alapból vicces vagyok-e vagy csak túl sok filmes idézetet ismerek. Ez a szöveg is egy Futurama-s mémből van.

 Steve O

Én vagyok az, akit soha nem látsz szinkronos vetítésen, és szintén én vagyok az, aki ezen az oldalon régebbi filmekről hajlamos hosszas elemzésekbe bonyolódni.

 

 Sturbán László

Hamarabb tanultam meg, ki az a Denzel Washington vagy Bruce Willis, mint leírni a saját nevemet, szóval a filmek iránti szeretetem már egész korán legyőzhetetlen volt. Jó pár év tanulással, és sok-sok mozival később szerencsémre én is beülhettem a sorba, hogy arról írhassak, amit szeretek: filmek, sorozatok, színészek minden mennyiségben.

 Szellák “AVOROS” Ágnes

Sorozatmániás. Imádom a filmes jelenteket az életben és a valóságot a filmekben. Sokat sírok, hangosan nevetek és vörös a hajam, innen tudod, hogy én ülök előtted a moziban.

 Szemán Krisztina

Az E.T.-t láttam először moziban, azóta nem ereszt el az a misztikus valami, amit mozinak hívunk. Inkább az európai filmekhez húz a szívem, a 60-as és 70-es évek olasz alkotásai bármilyen mennyiségben jöhetnek. De azért a mai filmes zsenikért is tudok rajongani.

 Tímár Ágnes

A Hetediksorra ír, a Klubrádióban beszél, és a nappalijában olvasgat. A Varrásszabadság blog tulajdonosa.

 Vermes Eszter-Virág

Megszállott vagyok a filmekkel kapcsolatban; naponta megnézek valamit, még akkor is, ha már rég aludnom kéne. Ha egy film vagy sorozat nagyon megtetszik, akár többször is lejátszom egymás után. Szeretek olyan művek után kutatni, amiket nem mutatnak be itthon, és időnként nagyon beleszeretek egy-egy színészbe vagy színésznőbe: olyankor az összes addigi filmjét végigdarálom.

 

KAPCSOLAT:

e-mail: info@hetediksor.hu