127 óra – kritika


Út a kanyonba

Christopher McCandless meg sem állt Alaszkáig, hogy átadja magát a korlátlan szabadság ölelésének, Aron Ralston általa jól ismert terepre indult, mégis hasonlóképpen a túlzott magabiztosság lett a végzete. Egyikük örökre, míg másikuk pusztán egy hétvégére akarta maga mögött tudni a nagyváros társadalmi elvárásokkal kikövezett zsákutcáit.

127 óraA National Geographic gyorsan pergetett színpompás lapjain cool fickó lovagolja meg a szelet, vágtat át festői lankákon, túltermelve az adrenalint. Mígnem a természet váratlanul stoptáblát mutat, és addig rettenthetetlen kalandorunkat kétségbeesett Micimackóként látjuk viszont egy keselyű szemszögéből. Ám rajzfilm medvénkkel ellentétben Aronnak nem a fogyókúra adja majd kezébe a szabadulás kulcsát.
Elég ritkán csücsülünk be úgy egy filmre, hogy a sztorit gyakorlatilag már egészében megkaptuk a kétsoros ajánlóból.  Egy srác, aki másodszori születésekor önmaga vágta el bugylibicskájával köldökzsinórját (ami ez esetben a jobb alkarját jelenti). Danny Boyle többek között azért is foglalkozásának mestere, mert nem esett Levente Péter-i módon kétségbe, vajh hogyan lesz ebből mese?

Tökéletesen tudta, hogyan lehet a nézőt 90 percen át abban a résben tartani. Először is a sziklaszarkofág összes hajszálrepedésébe kamerát helyezett, nem átallott még főszereplőjét is operatőrként alkalmazni. A vizeletivós, öncsonkítós epizódokból csak annyit tálal, amennyi a hitelességhez, nem pedig a hatásvadászathoz szükséges. A kikerülhetetlen flashbackek még idejében befékeznek a giccs előtt, és ahol lehuppan a cselekmény, ott átlendít Boyle hibátlan zenei ízlése.
James Franco elbírta a rázuhanó felelősség terhét, meggyőzően jelenítette meg a zsugorodó ego és a tűréshatárán kötéltáncoló ember példázatát. A tényleges katarzis ami igazán hiányzik, bár ezt betudhatjuk az előre ismert végkifejletnek. Ettől még kapunk vegytiszta útravalót: nem muszáj egy sziklára várnod, hogy rádöbbenj karnyújtásnyira az élet!10 8

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Odeon-vasárnap
Következő cikk Éljenek a Nők filmvásznon innen és túl!

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .