rajzfilmKoczka


nyugatilanyElőbb lett a barátom, mint a fodrászom, erre büszke vagyok, mert fordítva nem olyan nagy kunszt. A Beauty Forum közel sem a moziról szól, ennek dacára immáron harmadik esztendeje vált részesévé a hetedik sor. Koczka a kapocs, egy olyan ember, aki legalább annyira szerelmes a munkájába, mint ahogyan mi a filmek varázslatos világába. Hiába az ő 25 perce a színpadon mindig igyekszik másra irányítani a reflektorfényt, hajtja egy romantikus küldetéstudat, és ezért könnyű neki igent mondani. Állított már emléket Mesterének, tavaly a női szépségből táplált hurrikánt, idén pedig az animáció előtt tisztelgett, amihez meginvitálta általa szeretve tisztelt kollégáit. A RandomCartoon néven futó show-jával ismét bebizonyította, hogy laikusok számára is lehet élvezetes egy szakmai bemutató.

Az első kisfilmhez bizony bőszen vakargattuk a fejünket, mire készre fésültük a frizurát. Az olló csattogtatásban főszerepet vállalt Gyulai “Skip” Gábor cimborám.

A burleszk alkalmi operatőre és segédrendezője Zsólyomi Norbert volt, míg a vágóasztal mellett Hanula Zsolt sorstársam éjszakázott. A vetített anyagban ordas szerepet vállaló szorgos hajszobrászok: Sári Kata, Csetneki Sasa, Hortobágyi Kászon, Puskás Bedő és természetesen Koczka.

 

Az összképet látva büszkék vagyunk, hogy hozzátehettünk egy sornyi lelkesedést! Kösz Mindenkinek színpadon innen és túl!

Iratkozz fel ránk!
7OUTUBE

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Fel vörösök, kapitányok – Tintin kalandjai
Következő cikk Attack the Block – Idegen arcok

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .