A Daazo.com karácsonyi meglepetése: itt a Kulo City!


kulocity

A Kulo City eredetileg Stark Attila diplomamunkája volt az Iparművészeti Egyetemen, majd önállóan is megjelent a Roham Kiadó gondozásában. A kép-regényből, képes-regényből, street art kódexből Kostil Danila csinált filmet, amely decemberben a Daazo.com oldalon nézhető meg három részletben.

kulocityKostil Danila 12 éves koráig a Krím-félszigeten élt, majd orosz szülei egyszercsak Budapesten telepedtek le, így Danila és öccse, Luka már itt nőttek fel és tanulták meg a nyelvet. A gimnáziumi barátokkal közösen alapított KOLINFILM először egyperces szpotokat, gegeket, reklámokat készített, majd jött a nagy dobás, hogy készítsenek a kisfilmet az ismert street art képzőművész, Stark Attila diplomamunkájából, a Kulo Cityből.

A kisfilmet 2010-ben először a Műcsarnokban mutatták be, majd a NextArtban egy kiállítás keretében lehetett megnézni, illetve limitált példányszámban DVD-n is elérhető volt. A 42 perces rövidfilm három részletben kerül fel a Daazo.com online videómegosztóra: az első részt (I like) december 6-án hozta a Mikulás, a második rész (I hate) december 13-án került fel, a befejező epizód (I want) pedig december 20. után lesz látható.

I like

I hate

A harmadik, befejező rész, az I want december 20-tól lesz elérhető a Daazo.com oldalon.

Kulo City csatorna a Daazón: http://daazo.com/kulocityfilm/films

“Budapest, rettentő szutyok hely, mégis itt élünk, kénytelenek vagyunk” – indul a Kulo City.  “A kisfilm a bulik, a lelkesültség és a letargia ezredfordulós Budapestjének lenyomata, mely egyszerre nemzedéki, vicces, ironikus, szemtelen, laza, mégis megrázó.” – áll a szinopszisban. Kocsmázások, haverok, utcaképek, festés, írás, megélhetés, barátnő, vágyak, álmok, csalódások, megcsalás, szerelem, félelem – ezekből a szilánkokból áll össze a Kulo City egy filmmé.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Han Solo jól feszül a lányokon!
Következő cikk Django elszabadul forgatási képek

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .