Ákos vs. Dredd bíró


akos_vs_dredd

A Dredd hazai forgalmazója, a Parlux Entertainment szerintem remek dolgot eszelt ki azzal, hogy kölcsönkérte Ákos és zenésztárai, Lepés Gábor és Bánfalvi Sándor egyik új dalát a promóciójához. Az énekes ugye legutóbbi 2084 c. albuma alapvetően egy disztopikus képet fest fel, ettől nem függetlenül visszatér az elektronikus hangzáshoz, így többek között a Régi jövő egész jól aláfesti a filmet.

akos_vs_dredd

Mivel koncept albumról beszélünk, elsőre azt gondoltam, 4-5 másik dal is épp így megfelelt volna a célnak, de ha megnézitek a kapcsolódó videoklipet, ami kizárólag a Dredd snittjeiből áll, kiderül, hogy elég konkrétan aláfestik a szöveget, csak néha-néha erőltetett a párhuzam. Ezzel együtt számomra meglepő, hogy az elitizmustól azért annyira messze nem álló Ákos egy szuperhősös akciófilmhez adja a nevét és munkáját, de még inkább, hogy történik mindez egy rendezést nem igénylő, montázs-videoklip által. Ugyanakkor a film szerintem teljesen vállalható, kemény, erőszakos akció, nem egy Fantasztikus négyes vagy ilyesmi, és ahogy azt tudni lehetett, a Stallone-féle interpretációhoz sincs sok köze, hála az istennek.

akos_vs_dredd

akos_vs_dredd

akos_vs_dredd

A többi képet felraktam a tumblr oldalunkra>>

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk My Cherie Amour
Következő cikk Clooney és Cindy Crawford egy ágyban, Justin Timberlake nagy visszatérése, Pattinson alsónadrágja

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..