Vasember 3. (Iron Man 3) rendező: Shane Black, főszereplők: Robert Downey Jr., Guy Pearce, Gwyneth Paltrow, Sir Ben Kingsley, Don Cheadle, amerikai akciófilm, 130 perc, 2013, kh: 12
Minden elismerésem az olyan szakblogoké, mint mondjuk a Geekz, akik különbséget tudnak tenni új Vasember meg közepesen régi Pókember között, engem az ilyen marveles happy meal-mozik olyan távolra taszítottak a korábban még imádott képregényfilmektől, hogy néha visszanézek, és nem értem, mikor tettem meg ezt az utat. Néha azért elkapok valamit a régi érzésből, de gyerekkorba azért már nem repít vissza semmi, Vasember főleg, mert hogy olyat az életben nem olvastam. Viszont azt adom, hogy őbenne még fellelhető valami, ami talán túl tud lépni a vasárnapi matinékon. A bunkókat valahogy mindenki szereti, legalábbis filmen, az alkesz Tony Stark pedig az alkesz Robert Downey Jr. előadásában épp egy olyan figura, akit akár még kedvelni is lehet, korlátozott keretek között.
A béna beszólásokkal, infantilisan teátrális mutatványokkal terhelt első olyan húsz perc alatt még úgy éreztem, igen, ez az, ami miatt a mai napig nem néztem meg például a Bosszúállókat sem. (Sajen viszont igen, és itt el is olvashatod, mit írt róla!). És akkor még tényleg itt ez a kurva 3D is, amit minden egyes alkalom után egyre jobban gyűlölök, sötét, ronda a kép, funkciótlan; ezt kéne büntetni, nem a letöltést. Na de egy szó, mint száz, nem is olyan sokára azt vettem észre, hogy ez a Vasember 3., ez nekem tetszik.
Sok minden történik benne, mondjuk van is rá idő, képileg majdhogynem kifogástalan, persze 2D-ben, és engem ugyan nemigen lehet felizgatni akciójelenetekkel, de Tony Stark házának romba döntése kifejezetten impozáns tíz perc volt. Le a kalappal! Nem hiszem, hogy tényleg 13 év felett bárki menőnek gondolja a figurát, de nem volt egyáltalán kínos, mint a legtöbb maszkabálból szökött félőrült. Baszki, úgy beszélek, mint egy KDNP-s magyartanár. Pedig isten bizony volt Pókember-pólóm!
Visszakanyarodnék a sztorihoz, mert az ilyen kiábrándult bértollnokot, mint én ez már inkább lázba hozza, mint a csimm-bumm cirkusz, szóval nem érzek benne különösebb alibizést, leszámítva néhány teljesen illogikus átkötést, úgy tűnik, odatették magukat az írók. Van háttér, motiváció, kontextus, korrekten hömpölygünk, eljutunk A-ból B-be, kis zökkenőkkel. Még meg is lehet lepődni itt-ott. Egészen kedved kaptam hozzá, hogy bepótoljak az utóbbi évekből néhány szuperhősmozit, pedig tudom, hogy azért az már túlzás lesz és visszasüppedek a jelmezes bohócok iránti apátiámba. Lehet, hogy inkább megnézem még egyszer ugyanezt, csak most már normálisan, 2D-ben.
No Comment