11. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál


11.anilogue

Budapesten tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. November 27. és december 1-je között az Uránia Nemzeti Filmszínház és Toldi mozi várja az animáció szerelmeseit.

Idén öt egész estés animáció és harminchárom rövidfilm versenyez majd a világ minden tájáról. A verseny mellett a program több, Romániában élő magyar művész munkáját is bemutatja, továbbá lesz Anime Haiku japán válogatás, valamint gyermek és felnőtt workshopok, ahol ki-ki belekóstolhat az animációkészítés rejtelmeibe. A fesztivál nyitófilmje Ari Folman, a Libanoni keringő rendezőjének legújabb alkotása, A futurológiai kongresszus lesz.

A világ animációs termésének legjavát felsorakoztató Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon idén tíz egész estés animáció látható majd, melyek közül öt verseng majd a fesztivál fődíjáért. A brit Paul Bush Babeldom című filmje a városi élet elégiája, a jövő városának portréja egy szerelmi történetbe csomagolva, melyet a rendező a világ számos területéről: tudományból, technológiából, iparból és építészetből gyűjtött mozgóképekből állított össze. A szintén brit Phil Mulloy Fájdalom és szánalom (The Pain and the Pity) című műve a Christie trilógia harmadik, lezáró része, melyben egy rejtélyes gyilkosság tanúi leszünk valahol mélyen, a Soho utcái alatt. Az argentín Maria Ramirez Ánima Buenos Aires című, négy részből álló animációs mozifilmjében egy tangótáncos pár köti össze az epizódokat tele humorral, miközben bejárjuk Buenos Aires hihetetlen világát és ismerkedünk a város varázslatos, rejtett lelkével. A japán Hitoshi Takekiyo alkotása, az Éjfélkor az iskolában (Hôkago middonaitâzu) egy iskolában játszódik, ahol három lány, Mako, Miko és Mutsuko egy nap váratlanul összetalálkoznak a tudományos labor kísérteteivel: Kunstlijkkal, az anatómiai modellel és Goth-tal, a csontvázzal. A brazil Luiz Bolognesi Rio 2096: A szerelem és düh története (Uma História de Amor e Fúria) című alkotásában a már több mint 600 évet megélt főszereplő Brazília négy különböző történelmi időszakának történéseit meséli el, mindig a gyengébb fél oldalán harcolva, az igaz szerelmet keresve. A versenyfilmeket idén is nemzetközi zsűri: a holland Hisko Hulsing, a brit Daniel Grey és az erdélyi Kassay Réka bírálja el.

A fesztivál nyitófilmjében, Ari Folman, a Libanoni keringő rendezőjének legújabb alkotásában A futurológiai kongresszusban (The Congress) a saját magát alakító Robin Wright eladja egy nagy stúdiónak a filmes személyazonosságát, így megkötések nélkül használhatják az alakját bármilyen filmben – még olyanokban is, amelyeket ő maga korábban elutasított. A stúdió beleegyezik, hogy számítógépes karakterét örökké fiatalon hagyják. A szerződés 20 évig érvényes… A film 2014. januárjában kerül a hazai mozikba a Cirko Film forgalmazásában.

A rövidfilmek versenyében 33, közelmúltban készült európai animáció vesz részt a fesztiválon, melyeket 600 nevezett kisfilm közül választottak ki. A mezőnyben két magyar alkotást is találunk: a tavaly a MOME-n végzett Vácz Péter Nyuszi és Őz című alkotásában a főszereplők boldogan élnek, de Őz új szenvedélye, hogy meglelje a 3. dimenzió titkát, próbára teszi barátságukat. Egy szerencsétlen baleset következtében Őz, ismeretlen idegen világban találja magát. A két barát más-más dimenzióban keresi az utat egymáshoz. Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilág című animációja a WWF image filmjének készült, s arra emlékeztet, hogy mindannyian kapcsolódunk egymáshoz.

A verseny mellett az idei program Kassay Réka válogatásában több, Romániában élő magyar művész munkáját is bemutatja, valamint a rövidfilmes verseny nemzetközi zsűrije – Szederkényi Bella, Paul Bush és az Oscar-díjas Zbigniew Rybczyński –  külföldi tagjainak életművével is megismerkedhet majd a hazai közönség. Ismét lesz Anime Haiku, amely a kortárs japán animáció Európában szinte ismeretlen irányzatait mutatja be, valamint gyermekek és felnőttek számára létrehozott workshopok, ahol ki-ki kipróbálhatja magát az animációs filmkészítőként.

 

Az Anilogue fesztivál vetítéseire szóló jegyeket közvetlenül a mozipénztárakban vagy telefonon lehet lefoglalni, illetve megvásárolni november 10-től.

Uránia Nemzeti Filmszínház (tel: 486 3400)
jegyár: 1150 Ft
elővételben (november 26-ig): 800 Ft
MultiPass kedvezmény a fesztivál idején: 4800 Ft / 6 vetítés

Toldi mozi (tel: 459 5050)
jegyár: 1150 Ft
elővételben (november 26-ig): 800 Ft
MultiPass kedvezmény a fesztivál idején: 4800 Ft / 6 vetítés
Animált Éj jegyár: 1500 Ft

 

A részletesebb program az egyes címekre kattintva érhető el.

A szavak kertje (Kotonoha no niwa, r: Makoto Shinkai, Japán, 2013 46′)

http://www.anilogue.com/movie_images/GARDEN-OF-WORDS-wide.jpg

  • nov. 30       19:00               Uránia, Díszterem
  • dec. 01        20:30               Toldi, Nagyterem

Anilogue 2013 díjnyertes filmek (Best Of Anilogue)

  • dec. 01        15:00               Uránia, Díszterem

Animált Éj

http://www.anilogue.com/movie_images/ANIMATED-NIGHT-wide.jpg

  • nov. 30       21:00               Toldi, Nagyterem

Anime haiku (Tokyo School of Arts 2013)

http://www.anilogue.com/movie_images/ANIME-HAIKUwide.jpg

  • nov. 28       21:00               Toldi, Nagyterem
  • nov. 30       17:00               Uránia, Fábri

Az égő Buddha (The Burning Buddha Man, r:Ujicha, Japán 2013, 80′

http://www.anilogue.com/movie_images/THE-BURNING-BUDDHA-MAN-wide.jpg

  • nov. 29       22:00               Toldi, Nagyterem
  • dec. 01        21:00               Uránia, Fábri

Ánima Buenos Aires (Ánima Buenos Aires, r: Maria Ramirez, Argentina 2011, 95′)

http://www.anilogue.com/movie_images/ANIMA-BA-wide.jpg

  • nov. 29       18:00               Uránia, Díszterem
  • dec. 01        15:00               Toldi, Nagyterem

Éjfélkor az iskolában (Hôkago middonaitâzu, r: Hitoshi Takekiyo, Japán 2012, 95′)   

http://www.anilogue.com/movie_images/AFTER-SCHOOLM-wide.jpg

  • nov. 29       20:00               Uránia, Díszterem
  • dec. 01        17:00               Toldi, Nagyterem

Babeldom (Babeldom, r:Paul Bush, Egyesült Királyság 2012, 84′)     

http://www.anilogue.com/movie_images/BABELDOM-wide.jpg

  • nov. 28       17:00               Toldi, Nagyterem
  • nov. 30       11:00               Uránia, Díszterem

Cartoon d’Or

http://www.anilogue.com/movie_images/CARTOON-wide.jpg

  • nov. 30       17:00               Uránia, Díszterem
  • dec. 01        13:00               Toldi, Nagyterem

Erdélyi magyar animáció

http://www.anilogue.com/movie_images/ERDELYI-wide.jpg

  • nov. 30       17:00               Toldi, Nagyterem
  • dec. 01        19:00               Uránia, Fábri

Fájdalom és szánalom (The Pain and the Pity, r: Phil Mulloy, Egyesült Királyság 2013, 75′)   

http://www.anilogue.com/movie_images/PAIN-AND-THE-PITY-wide.jpg

  • nov. 28       21:00               Uránia, Díszterem
  • nov. 30       19:00               Toldi, Nagyterem

Holdember (Jean de la Lune, r: Stephan Schesch, Franciaország, Németország, Írország 2012, 95′)    

http://www.anilogue.com/movie_images/MOON-MANwide.jpg  

  • nov. 30       13:00               Uránia, Fábri
  • dec. 01        11:00               Toldi, Nagyterem

LATINANIMA

http://www.anilogue.com/movie_images/LATINANIMA-wide.jpg

  • dec. 01        17:00               Uránia, Fábri

O!PLA ACROSS THE BORDERS 2013 – Best of O!PLA fesztivál

http://www.anilogue.com/movie_images/OPLA-1-wide.jpg

  • dec. 01        13:00               Uránia, Fábri

O!PLA ACROSS THE BORDERS 2013 – lengyel indie animáció

http://www.anilogue.com/movie_images/OPLA-2-wide.jpg

  • dec. 01        15:00               Uránia, Fábri

PAF – OTHER VISIONS (bemutatkozik az olomouc-i PAF Animációs Filmfesztivál)

http://www.anilogue.com/movie_images/PAF-wide.jpg

  • nov. 29       15:00               Uránia, Fábri

Paul Bush retrospektív

http://www.anilogue.com/movie_images/PAUL-BUSH-wide.jpg

  • nov. 29       20:00               Uránia, Fábri

Rövidfilm versenyprogram A

  • nov. 28       17:00               Uránia, Díszterem
  • nov. 29       18:00               Toldi, Nagyterem

Rövidfilm versenyprogram B

  • nov. 29       16:00               Uránia, Díszterem
  • nov. 30       15:00               Toldi, Nagyterem

Rövidfilm versenyprogram C

  • nov. 28       19:00               Toldi, Nagyterem
  • nov. 30       13:00               Uránia, Díszterem

RENCONTRES AUDIOVISUELLES – Fókuszban a francia Nord-Pas de Calais régió

http://www.anilogue.com/movie_images/RECONTRES-wide_20131115_065743.jpg

  • nov. 30       15:00               Uránia, Díszterem

Rio 2096: A szerelem és düh története (Uma História de Amor e Fúria, r: Luiz Bolognesi, Brazília 2012, 75′)

http://www.anilogue.com/movie_images/RIO-2096-wide.jpg

  • nov. 28       19:00               Uránia, Díszterem
  • dec. 01        19:00               Toldi, Nagyterem

Rozsdalovag (Ritter Rost – Eisenhart & voll verbeult, r: Nina Wels, Hubert Weiland, Thomas Bodenstein, Németország, 2013, 99′) 

http://www.anilogue.com/movie_images/KNIGHT-RUSTwide.jpg

  • nov. 30           13:00          Uránia, Díszterem

The Congress (The Congress, r: Ari Folman; Izrael, Németország, Lengyelország, Luxembourg, Franciaország, Belgium 2013, 122′)     

http://www.anilogue.com/movie_images/THE-CONGRESS-wide.jpg

  • nov. 30       19:00               Uránia, Díszterem
  • dec. 01        17:00               Uránia, Díszterem

Tito a frigóban (Tito On Ice, r: Max Andersson, Helena Ahonen, Svédország, Németország 2012, 74′)     

http://www.anilogue.com/movie_images/TITO-wide.jpg   

  • nov. 29       20:00               Toldi, Nagyterem
  • dec. 01        19:00               Uránia, Díszterem

Világpanoráma     

http://www.anilogue.com/movie_images/WORLD_PANOwide.jpg

  • nov. 30       13:00               Toldi, Nagyterem
  • dec. 01        13:00               Uránia, Díszterem

Zbigniew Rybczyński retrospektív

http://www.anilogue.com/movie_images/ZBIG-wide.jpg

  • nov. 29       18:00               Uránia, Fábri

 

forrás: http://www.anilogue.com/

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (10.)
Következő cikk Egy pikoló animáció – A jövő évi Oscar-átadó animációs rövidfilmes kategóriája II. rész