Mint röptében a legyet


A nimfomániás – 1. rész (Nymphomaniac), rendező: Lars von Trier, szereplők: Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgard, Shia LaBeouf, Jamie Bell, Christian Slater, Willem Dafoe, Uma Thurman, Udo Kier, dán-német-francia-belga filmdráma, 122 perc, 2013 (18)

Kétségtelen, hogy emberemlékezet óta nem alakult ki akkora hype nem-hollywoodi film körül, mint ami az elmúlt hónapokban a Nimfomániást övezte. Lars von Trier ügyesen rátapintott a 10-es évek azon jellegzetességére, hogy ha valami a szexről szól, akkor azonnal kattint, letölt illetve megy moziba a paraszt. Ja, hogy ez egy művészfilm?

A dán rendező az a típusú alkotó, akit soha nem hívna át mondjuk a Disney a tengerentúlra, hogy rendezzen meg egy hollywoodi produkciót (bár mi szívesen megnéznénk, hogy mi lenne a végeredmény), és aki már legalább egy munkáját látta, az tudja, hogy az ő szakterülete az emberi lélek legsötétebb mélységeibe való lemerülés. Valószínűleg kevesen cserélnének agyat vele, elég csak megnézni mondjuk a Táncos a sötétben vagy az Antikrisztus című darabjait. Utóbbi amúgy egy laza koncepciójú, és a rendező mániákus depresszióját gyógyítani szándékozó trilógia első részének tekinthető, aminek a folytatása a Melankólia, a befejezése pedig a Nimfomániás. Apropó, Melankólia: Trier a legutóbbi munkájának cannes-i sajtótájékoztatóján fura kijelentéseket tett a nácikkal kapcsolatban, úgyhogy gyorsan ki is lett tiltva a neves fesztiválról, de bármennyire is ostoba gondolatok hagyták el a száját, azt kétségtelenül elérte, hogy róla beszéljen mindenki. Ő aztán egy végül természetesen be nem tartott interjúbojkottot hirdetett, és nekiállt az összes tekintetben nagyszabású és művészfilmhez képest szokatlanul profi marketingkampánnyal felvezetett Nimfomániás elkészítésének.

Az XXX-es tartalom nem újdonság Trier filmjeiben, hiszen már az Idiótákba is beleszőtt pornográf képsorokat, de azok ott még csak rövid mozzanatok voltak, itt viszont már főmotívumnak ígérkeztek. Közben – a Kill Billhez hasonlóan – két részes lett a film, és először az a hír terjengett, hogy egyszerre megy majd a mozikban a szoft meg a mocskos verzió. Utóbbi szándék végül nem valósult meg – a most bemutatott első félidő rögtön azzal indul, hogy amit látunk, az egy cenzúrázott változat. Amit nem igazán lehet érteni, ugyanis láthatóak benne olyan dolgok, amikre pl. Kovi alapozta az alapművét. Szóval, ha már úgyis van itt pornográfia, akkor ilyen szempontból felesleges volt megvágni a filmet, de ez nem panasz, mert hát ahogy ebben a filmben a szex ábrázoltatik, az valószínűleg inkább csak elveszi az ember kedvét a testmozgás eme népszerű formájától.

A Charlotte Gainsbourg alakította főszereplő férfinevet kapott: Joe-nak hívják, és maszkulin hozzáállását bizonygatja az is, hogy lecseszi jószándékú vendéglátóját, Seligmant (Stellen Skarsgaard), amiért az villát ad neki egy péksütemény elfogyasztásához. A beszédes nevű férfi kíváncsian hallgatja az összevert nő szexuális életútját, és állandóan felmenti Joe-t saját magával szemben, ezenkívül állandóan a horgászatot és annak egy fontos részét, a csalit helyezi párhuzamba a nő szexuális kalandjaival. Toleranciája és megértése határtalan (szerinte egyáltalán nem meghökkentő és lenézendő, ha valaki szexuális izgalmat érez egy közeli családtag elhalálozásának pillanataiban), és a családi életek széttörése miatt sem ítéli el vendégét. Persze a néző maga dönti el, hogy mit gondol az egészről, de az biztos, hogy a fiatal Joe-t alakító Stacy Martint – nyilván szándékosan – nehéz kedvelni, akárcsak Shia LaBoeuf karakterét. Ami meg a kerettörténetet és a megvalósítást illeti, itt nem kerülünk akkora mélységekbe, mint az Antikrisztusnál – Trier ráadásul sikerrel bizonyítja, hogy van humora is, és korábbi munkáival ellentétben szívesen játszadozik olyan eszközökkel, mint a képkockákra montírozott rajzok, ábrák és számjegyek. Azért a Nimfomániás nem egy könnyen emészthető darab, első randira egyáltalán nem ajánlott, azt viszont, hogy jó-e, majd csak a második rész megtekintése után fogjuk tudni megmondani. Azért nem lepődnénk meg, ha arra már kevesebb néző ülne be.

http://www.youtube.com/watch?v=PbSjusBjrts[/embed]

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Jack Ryan: Árnyékügynök
Következő cikk A hét röhögései (19.)