Japán Filmhét a Toldi Moziban


 

japan-filmhet-20142014. Május 13-18. között a Toldi moziban (Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38). A belépés ingyenes! A filmeket japán nyelven, angol felirattal, magyar hangbemondással vetítik.

A Japán Alapítvány idei Japán Filmhete az elmúlt évek nagy sikerű japán filmjeiből nyújt válogatást a budapesti nézők számára. A válogatásba bekerült hat film a műfajok széles spektrumát fedi le, a második világháborús hátország társadalmi hátterét feldolgozó történelmi drámától kezdve az introspektív road movie-n keresztül a gyerekek számára készült vidám számítógépes rajzfilmig.

A filmhét a V4 országok és Japán közötti cserekapcsolatok évének egy kiemelt eseménye.

Facebook

Program:

Május 13, kedd
19:00
A H nevű fiú
(A Boy Called H, 少年H)
2013. 122 perc
Rendezte: Yasuo Furuhata
Szereplők: Yutaka Mizutani, Ran Ito, Shun Oguri

Hajime szókimondó, kisfiú, aki szabad gondolkodású szüleivel Kóbéban él a háború előtti Japánban. Édesanyja a neve latin betűs kezdőbetűjével díszített pulóvert köt neki, erről ragad rá a H (japánosan „eccsi”, azaz „perverz”) gúnynév.
Hajime nyitott szemmel figyeli, ahogy az ország lassan a radikális nacionalizmus bűvkörébe esve egyre közelebb sodródik a háborúhoz. A fiú a háború kitörése után a kóbei tűzoltóság tagjaként éli át a gyújtóbombázásokat, és saját bőrén tapasztalja a háború borzalmait. Azonban a sok szenvedést átvészelt család számára a világégést követő értékváltás sem jelenti a megpróbáltatások végét.
Kappa Senoh regényét Ryota Furusawa, az Always – Naplemete a harmadik kerületben forgatókönyvírója dolgozta fel lebilincselő történelmi drámává, amely egy fiatal fiú szemein keresztül fest pontos képet a japán társadalom változásáról a háborút megelőző és követő időszakban.

Május 14, szerda
19:00
Kedvesem
(Dearest, あなたへ)
2012, 111 perc
Rendezte: Yasuo Furuhata
Szereplők: Ken Takakura, Yuko Tanaka, Koichi Sato, Tsuyoshi Kusanagi, Kimiko Yo, Tadanobu Asano, Takeshi Kitano, Haruka Ayase,

A megözvegyült idős börtönőr, Kurashima megdöbben, amikor egy váratlanul érkező levélben kapja meg szeretett felesége utolsó kívánságát: hamvait a szülővárosában szórja szét. Nem értve, hogy vajon az asszony miért nem kérte meg erre még életében, Kurashima kilép a munkahelyéről, és autójával nekivág az 1200 kilométeres útnak.
Az utazás közben számos útitársa akad: a különféle problémákkal küszködő idegenek hamar közeli barátokká válnak, s az ő történeteiken keresztül az öreg a feleségével töltött éveket is újraéli. Végül eléri a célját, ahol fény derül a különös kérés okára is.
A nyugodt tempójú, mélyen emberi film a rendező Yasuo Furuhata és Ken Takakura huszadik közös munkája, és Takakura 205. filmje. Az ízig-vérig japán road movie epizódszerepeiben a szigetország filmgyártásának színe-java megfordul.

Május 15, csütörtök
19:00
Csodaalma
(Fruits of Faith, 奇跡のりんご)
2013, 129 perc
Rendezte: Yoshihiro Nakamura
Szereplők: Sadao Abe, Miho Kanno

Akinori Kimura, bár a gyümölcsöseiről, főképp almájáról híres Aomori tartomány szülötte, mindig is inkább viseltetett érdeklődéssel a technika vívmányai, mint a földművelés iránt, de végül felesége családja révén mégis egy gyümölcsös vezetőjévé válik. Amikor azonban rájön, hogy a permetezéshez használt rovarirtó szer ártalmas a neje, Mieko egészségére, fejébe veszi, hogy meghonosítja Aomoriban a vegyszermentes almatermelést.
A nagy ötletet azonban csúfos kudarc követi és hiába próbálkozik Kimura újabb és újabb módszerekkel, sehogy sem sikerül elindítani az almatermelést. Ahogy múlnak az évek, minden pénzét a terveibe öli, s a helyi közösség is holdkórosnak bélyegzi. Egy nap úgy érzi, nem bírja már tovább, és öngyilkosságra készül, amikor meglát egy gyümölcsöző almafát egy elhagyott domb tetején…

A valós történetet feldolgozó film emléket állít egy embernek, aki eltökélten hitt a sikerben, és hogy megvalósíthatja álmait – egyben pontos képet fest a vidéki japán közösségekről és egy minden nehézség ellenére is összetartó családról.

Május 16, péntek
19:00
Vendégszeretet ügyosztály
(Hospitality Department 県庁おもてなし課)
2012, 123 perc
Rendezte: Yoshishige Miyake
Szereplők: Ryo Nishikido, Maki Horikita, Kengo Kora, Megumi Seki, Eiichiro Funakoshi

A minden központtól távol eső, napsütéses Kochi tartomány önkormányzata úgy dönt, ideje meglovagolni az országos turisztikai boomot, és egy vendégcsalogató, barátságos hivatalt állít fel: ez lenne a Vendégszeretet-ügyosztály. Azonban a kis csapatnak, és az élükre kinevezett fiatal, de kissé esetlen Kakemizunak valójában fogalma sincsen, hogyan kezdjenek a feladatukhoz. Egy jótanácsot követve magukhoz veszik a csinos fiatal lányt, Takit, aki a „civil szemléletet” kellene, hogy képviselje a hivatalban.
Segítséget keresve Kakemizu és Taki együtt keresik meg a rendhagyó ötletei miatt elbocsátott öreg kollégájukat, és miközben felfedezik az otthonukat, a vendégszeretet és a közösség valódi jelentését, bátortalanul egymáshoz is egyre közelebb kerülnek.

A szívmelengető pillanatokban bővelkedő, csodás tájakon játszódó film alapjául szolgáló könyvet 2011-ben romantikus és általános kategóriájában is az év legjobb regényének választották.

Május 17, szombat
17:00
Szörnyek szigete
(Friends – Naki on the Monster Island, フレンズ・もののけ島のナキ)
2011, 87 perc
Rendezte: Takashi Yamazaki és Ryuichi Yagi
Hangok: Shingo Katori, Koichi Yamadera, Sadao Abe

Egy távoli vidéken, egy tó közepén áll a rettegett „Szörnyek szigete”, ahová egyetlen ember sem meri betenni a lábát. Amikor egy eltévedt tipegő kisfiú mégis a szigetre keveredik, kiderül, hogy bár ott valóban szörnyek élnek, mind rettenetesen fél az emberektől.
A kis Kotake a számkivetett vörös ogre, Naki és egyetlen barátja, a kék Gunjo gyámsága alá kerül, és apránként belopja magát a szívükbe. Azonban amikor a kisfiú vissza szeretne térni a családjához a két ogre barátsága is válaszút elé kerül.

A „japán Andersennek” is nevezett Hirosuke Hamada mesekönyvéből készült film számítógépes grafikával varázsolja a fiatal és szívükben fiatal nézők elé a japán mesék színpompás, bohókás világát.

Május 18, vasárnap
19:00
Platina Adat
(Platinum Data, プラチナデータ)
2013, 133 perc
Rendezte: Keishi Otomo
Szereplők: Kazunari Ninomiya, Etsushi Toyokawa

Japán, 2017. A DNS-elemzés fejlett módszereinek és a teljes japán népességet lefedő nemzeti adatbanknak köszönhetően a bűntények 100%-osan felderíthetővé váltak. A rendőrség a DNS-szakértő Ryuhei Kagura segítségét kéri egy szokatlan sorozatgyilkossághoz: a tettes semmilyen nyomot nem hagy maga után. Amikor a gyilkos áldozatául esik a DNS-analízist kifejlesztő tudós testvérpár is, Kagura végre talál egy hajszálat, ám az elemzés eredménye mindenkit váratlanul ér: „Ryuhei Kagura 99,9%-os egyezés”.

Az üldözőből hamar üldözött válik, és egy régimódi módszerekben hívő veterán zsarura, Asamára vár, hogy felderítse az igazságot.

A Higashino Keigo (X – A gyilkos ismeretlen) sztáríró regényéből készült futurisztikus thriller Keishi Otomo, a Ruróni Kenshin és más sikeres közönségfilmek rendezőjének legújabb filmje.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (33.)
Következő cikk Virágot Algernonnak - könyvkritika