Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us From Evil); rendező: Scott Derrickson; főszereplők: Eric Bana, Edgar Ramirez, Sean Harris; amerikai horror-thriller; 118 perc, 2014. (18)
A bagoly nem az, aminek látszik
A Sinister rendezője ismét horrorfilmet forgatott, de nem vette figyelembe azt a tényt, hogy ördögűzős témában szinte lehetetlen újat mondani.
Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért rémisztően középszerű, az Amikor megállt a Föld remake meg már kifejezetten harmatgyenge volt, úgyhogy egy lyukas garast sem adtunk volna Scott Derrickson karrierjéért, erre egy néhány éves rendezői szünet után jól megcáfolt minket. A fura soundtrackkel ellátott, jól felépített és kellőképp izgalmas Sinister 2012 legjobb horrorfilmje volt, úgyhogy elkezdtünk bízni az idén 37 éves rendezőben. Jelen állás szerint viszont hiába, a Sinister most már csak egyszeri kiugrásnak tűnik, na de hát Torghelle Sándornak is volt egy jó meccse, a németek ellen.
Lassacskán meg kéne értetni a filmesekkel, hogy az ördögűzés témájába nem érdemes fektetni, hiszen most már több négy évtizede, hogy William Friedkin elkészítette a műfaj utolérhetetlenül legjobb filmjét, Az Ördögűzőt. Azóta rengetegen próbálkoztak a Sátán feszegetésével, de szinte mindenki jól befürdött, és most Derrickson is beáll a sorba. Ráadásul filmje tele van mindenféle logikai bukfencekkel és rossz vágásokkal. Amikor a tipikus nyomozót (Eric Bana) elkezdik gyötörni különböző víziók, és a családja sincs már veszélyben, akkor ő, ahelyett, hogy vigyázna a szeretteire, egyfolytában távol van a famíliától. Márpedig ha egy démon fenyegeti az otthont, akkor – több baljós jelet követően – nem hagyjuk a kisgyereket egyedül a szobájában, főleg nem azzal a ronda plüssbagollyal, amit nemrég kapott ajándékba.
Néha olyan érzésem van, hogy a horrorfilmek egy olyan párhuzamos univerzumban játszódnak, ahol nem léteznek horrorfilmek, és ez lehet az oka annak, hogy mindenki orbitális állatságokat művel. Egy sötét helyen kutakodva nem válunk kétfelé, mert sokkal nagyobb az esélye, hogy külön elkapnak minket. Ha a kislányunkat valami fura szellem kísérti, nem hagyjuk egyedül az emeleti szobában, és folyatunk fürdővizet meg csinálunk vacsorát jó hangosan, hogy direkt ne halljuk meg, ha valami baj van. Ha egy, a Sátán által megszállott ember van a cellában, nem dugjuk át a kezünket a rácson, mert abból még problémánk lehet. És még lehetne sorolni.
Mark Wahlberg jól tette, hogy kihátrált a produkcióból, így aztán Bana viszi el a balhét, de az ő karrierjének kevésbé árt egy ilyen kisiklás. Derrickson viszont kiesett a kegyeinkből, és ezután már végképp nehéz lesz elhitetnie velünk, hogy ő nem reménytelen rendező. Az Ördögűző és a Hetedik párosításában azért több rejlett, és az elég nagy szégyen egy horrorfilmre nézve, ha szinte semmi feszültség nincs benne, leszámítva két villanásnyi sokkeffektet. Mást nem nagyon lehet elmondani a Távozz tőlem, Sátánról, legfeljebb azt, hogy a készítői nagyon szeretik a Doors-t. Azt meg csak most olvasom a Wikipedián, hogy a forgatókönyv szerint a hispán pap félig magyarnak tekintendő. Ami szintén kábé annyira hihető, mintha Jackie Chan azt bizonygatná, hogy ő félig norvég.
