7. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOK (március 5-8.)


építészeti filmnapok március 5-8.
Az idei Budapesti Építészeti Filmnapokon több mint 30 friss nemzetközi dokumentumfilmet, rövidfilmet és kísérleti filmet mutatnak be a Toldi moziban. Ezek a filmek olyan megközelítéseket fednek fel, amelyek segítségével teljesen másképpen fogunk tekinteni a körülöttünk élő városra és felfedezzük a városi térben, közösségekben rejlő kihasználatlan lehetőségeket. Idén a különleges városi helyszíneken szerveződő lakóközösségek, a vidámparkok sajátos világa, az építészeti eredetiség, a kelet-európai politikai átalakulások építészeti nyomai és a városi közösségek önszervező ereje jelenik meg visszatérően az egyébként különböző fókuszú filmekben.

A vetítéseket egy önálló program zárja az Uránia Filmszínházban: március 9-én, hétfőn este itt lesz a hazai premierje a Wim Wenders ötlete nyomán készült Cathedrals of Culture című filmnek, mely kiemelkedő építészeti megoldásokkal bíró épületeket mutat be – mindegyiket más rendező szemével. A projektben olyan neves filmesek fogtak össze, mint Robert Redford, Michael Madsen vagy Karim Aïnouz.
A 2015-ös Filmnapok vendége lesz két sztárépítész, a holland Herman Hertzberger és a brazil Isay Weinfeld, aki március 7-én és 8-án tartanak előadást a Toldi moziban. A vetítéseket rendezői háttérbeszélgetések és szakmai kerekasztal-beszélgetések követik építészek, tervezők, városlakók részvételével.

Az Eseményen mindig frissülnek a hírek és klassz kedvcsinálók!
Face itt is!
http://filmnapok.kek.org.hu/

PROGRAM

MÁRCIUS 5. | CSÜTÖRTÖK

Toldi Nagyterem
19:00 Nyitófilm: Telepi álmodozás


21:00 Fogadás – Zene: Dj Főépítész (Finta Sándor)

MÁRCIUS 6. | PÉNTEK

Toldi Nagyterem
19:00 Christiania, egy társadalmi kísérlet 40 éve
vetítés és beszélgetés Robert Lawson és Richard Jackman rendezőkkel


21:00 Elhagyott színfalak / Nantes szigetének gépóriásai / Szegény ember bolondsága

Toldi Kisterem
19:30 A Maker mozgalom
vetítés és beszélgetés budapesti kreatív tervezőműhelyek képviselőivel

Toldi Előtér
22:00 Buli – Toldi Klub – Nightdrive

MÁRCIUS 7. | SZOMBAT

Toldi Nagyterem
17:15 Nem tervezett hatás / Felüljáró / A körgyűrű / London Körpálya
19:00 H2T
Ha te építed


vetítés és beszélgetés a Hello Wood team + Mome Ecolab + Valyo csapataival

21:00 Az iskola mint város
vetítés és beszélgetés Herman Hertzbergerrel

Toldi Kisterem
17:00 A metabolizmuson túl / Mikrotópia


18:45 Rövidfilmek – Kelet-európai mesék

20:30 Kővé vált emlékek / Neon
vetítés és beszélgetés Eric Bednarski rendezővel

Toldi Foyer
22:00 Buli – Toldi Klub – WOW

MÁRCIUS 8. | VASÁRNAP

Toldi Nagyterem
16:30 Mumbai: nagyváros nyomás alatt / Gran Horizonte: egy nap alatt 80 világ körül
vetítés és beszélgetés Daniel Schwartz rendezővel


18:00 Kétszeres boldogság
Másolható városimázs – vetítés és kerekasztalbeszélgetés

20:00 Túlságosan régóta / Barbakánia

 

Toldi Kisterem
17:00 Rövidfilmek – Túlépítve és befejezetlenül


19:00 Belső kert / Élet a koporsógyárban
vetítés és beszélgetés Alexander Dworschak rendezővel

MÁRCIUS 9. | HÉTFŐ

Uránia
18:00 A kultúra katedrálisai, 1. rész
(Wim Wenders, Michael Glawogger, Michael Madsen)


20:45 A kultúra katedrálisai, 2. rész
(Robert Redford, Margreth Olin, Karim Aïnouz)

Elindult az online jegyvásárlás a Toldi mozi weboldalán keresztül! A jegypénztárban pedig már kapható a bérlet! Jegyárak a tavalyihoz hasonlóan: 
Felnőtt: 1200 Ft (diák: 900 Ft)
Napijegy péntek: 1800Ft (diák: 1400 Ft)
Napijegy szombat/vasárnap: 2700 Ft (diák: 2000 Ft)
Fesztiválbérlet: 5500 Ft (diák: 4500 Ft)
http://toldimozi.hu/
http://toldimozi.hu/mozimusor?het=2015-10#mozimusor-lapozo

http://toldimozi.hu/

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Trónok harca bakik
Következő cikk Csak a mozi II-III.