Feketerigó; rendező: Szombath Máté; szereplők: Viktor Balázs, Lugosi Dániel, Simon Lea, Horváth Kristóf, Horváth Bence; színes, magyar filmdráma, 2015
Független elsőfilmet készíteni nem egyszerű, el kell ismernünk, hogy Szombath Máté Feketerigó c. filmje és hogy elkészült ugyanúgy tiszteletre méltó nagypélda, ahogyan Reisz Gábor Van valami furcsája is az.
Van ez a Kolos, aki együtt járt a katolikus általánosba ezzel a Márkkal. Tíz év múlva újra találkoznak, Márk hatására Kolos otthagyja a biztos barátnőjét, az albérletet, a képzőművészeti egyetemet. Márkkal egy koszos, telefirkált lyukban élnek, buliznak, kicsit drogoznak, alapítanak egy punk zenekart. Így folyik az élet Kolos mellett, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy az olyan embereket, mint Márk, igazán senki sem szereti.
A legnagyobb különbség Reisz Gábor és Szombath Máté filmje között, hogy a Feketerigó egy pontosan megírt és betanultatott forgatókönyvet játszat el a szereplőivel. Csak a saját gondolataira hagyatkozik, talán ettől lesz kevésbé hiteles, mint a másik korszellem-ábrázoló filmalkotás.
Nyilván több síkon összehasonlíthatatlan a két film: a VAN a belvárosi „értelmiségi” fiatalokról, a Feketerigó a külvárosi punkokról szól. A VAN Áronja mindent megtanult, de nem tud semmit, a Feketerigó Márkja nem tanult semmit, de mindent tud.
Talán ez áll a háttérben is. Mert azt ugyan szokták mondani, hogy a Filmművészeti Egyetemen nem tanítanak meg semmit, amit máshol ne tanítanának, meg amúgy is, mit lehet padban tanulni a filmrendezésen, de ez esetben úgy tűnik, hogy a „kívülről” érkező Szombath Máténak valamiféle gyakorlati hiányosságai lennének.
A képek helyenként különösen hatásosan, sőt esztétikusan komponáltak, aztán hirtelen olyan következetlenül váltogatják a beállításokat, mintha az alkotók még sose vágtak volna egymásra két beállítást. A dialógusok néha didaktikusak és túlírtak, a szituációkba bele vannak kényszerítve a szereplők. Azért nem egyszer eszünkbe jutott Török Ferenc Moszkvatér és Szezon című filmje, de Hajdu Szabolcs Macerás ügyek című első filmje is. Vannak pillanatok, mint amikor Márk és Kolos felkelnek a kis szobában és csak úgy elkezdenek beszélgetni, amiket ösztönösen eltalál a rendező, pont úgy ahogyan a fent említett, mára befutott két rendező is.
Ha egy ilyen film mögött több kísérlet, próbálkozás, és talán egy igazán jó ízlésű filmíró, egy mentor is tehetséges mentor áll, egészen más minőségű alkotás is létrejöhetett volna. Mindenesetre a „semmiből” eltalált pillanatok és az a tény, hogy ha több mint két év alatt is, de ezzel a szakmai háttérrel le tudott forgatni egy nagyjátékfilmet, mindenképpen azt mondatják velünk, hogy Szombath Máténak jegyezzük meg a nevét, mert hallani fogunk még róla a jövőben.
