Mad Max – A harag útja


mad max - a harag útjaMad Max – A harag útja; rendező: George Miller; főszereplők: Tom Hardy, Charlize Theron, Nicholas Hoult, Hugh Keays-Byrne; amerikai-ausztrál akciófilm; 120 perc; 2015 (16)

Azért a víz az úr

Mel Gibson a múlté, helyette itt van Tom Hardy, a lényeg viszont, hogy George Miller 34 év után megint jó filmet készített. De még milyen jót. 

mad max- a harag útjaAzért valljuk be, minden afelé mutatott, hogy ez egy nagy mellényúlás legyen. George Miller az 1981-es Mad Max 2 óta nem sok érdemleges dologgal járult hozzá az egyetemes filmtörténethez. A harmadik Mad Max már-már kínosra sikeredett (bár az egy hosszú történet…), és ugyan volt egy-két nézhetőbb alkotása (Az eastwicki boszorkányok, Lorenzo olaja), de aztán már csak a Babe és a Táncoló talpak kapcsán hallottunk a nem túl gyakran dolgozó ausztrál rendezőtől. Fura, hogy mibe torkollt ez a karrier, mert ha a punkzenének van filmes megfelelője, akkor az az első két Mad Max.

Ami még a reboot ellen szólt, az az, hogy nagyon nehezen jött össze a projekt. Miller már a 90-es évek végén azon morfondírozott, hogy hogyan tudná feltámasztani a franchise-t, de egyfolytában meghiúsult a produkció. Először 9/11 tett be a terveknek, aztán a forgatási helyszínnek kiszemelt Namíbia bizonyult túl nagy falatnak. Ekkor még Mel Gibsonban gondolkodott a direktor, de aztán rájött, hogy jobb lenne újragondolni az egészet. Több név is felmerült: Heath Ledger, Jeremy Renner, Eric Bana, Sam Worthington egyaránt szóba jött, sőt, egy darabig úgy tűnt, hogy rendhagyó módon Max szerepét egy nő kapja: Charlize Theron. Végül ő bennmaradt a projektben, csak nem Maxként, mert arra Miller nagy nehezen megtalálta az ideális választást az egyre felkapottabb Tom Hardy személyében.

A folyamatosan adagolt trailerek nagyon ígéretesnek tűntek, és most, hogy végre elérkezett a bemutató, szemtanúi lehetünk a filmtörténet legnagyobb rendezői feltámadásának. Nem sok példát tudunk arra, hogy valaki 34 év kreatív kóma után úgy tér vissza, mintha mi sem történt volna a legutóbbi csúcsteljesítménye óta. Bonyolult kerettörténetet most se várjunk, az újítás pedig annyi, hogy itt inkább a vízért, mintsem a benzinért megy a hajsza. De nem is ez a lényeg, hiszen mindent a képek visznek el: Miller nagy húzása – ismételten – az volt, hogy a poszt-apokaliptikus trenddel szembe menve nem fakó, hanem rendkívül élénk színekben gondolkodott, a nyugdíjból visszahozott John Seale operatőr pedig olyan szinten teljesít, ami fölé már nem nagyon lehet menni. A hagyományokhoz hűen sok akciójelenetben nem 24 képkocka/mp látható, amitől kicsit szaggatottabbnak tűnnek a történések, de ezt hamar meglehet szokni. A rendező és a képmester mellett mindenki a létező legjobb teljesítményt nyújtja: a díszletek, a járművek, a jelmezek lenyűgözőek, és a színészek is csúcsformában keménykedik végig a két órás játékidőt. A Mad Max, melyet a készítők szerint se nem remake-nek, se nem rebootnak nem kell tekinteni, egész biztosan az év egyik legfontosabb és legjobb filmje, melyben egy már leírtnak tekintett, 68 éves rendező köröket ver a jóval fiatalabb filmes generációkra. Kinek kellenek a szűkruhás, unásig a pofánkba tolt, lezuhanni képtelen szuperhősök, ha itt van nekünk az Országúti Harcos?

10_9

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hetediksor kvíz 7.0 stáblista
Következő cikk A Taxisofőr és az Éjjeli féreg testvérfilmek