Akihez beszél a föld (The Water Diviner); rendező: Russell Crowe; főszereplők: Russell Crowe, Olga Kurylenko, Yilmaz Erdogan, Dylan Georgiades, Cem Yilmaz, Jai Courtney, Ryan Corr; ausztrál-amerikai-török történelmi dráma; 111 perc; 2014 (16)
Coelho calling
Pont úgy alakul a hazai filmforgalmazás, hogy nagyjából egyidőben debütál nálunk rendezőként két ausztrál mozisztár: két hét múlva jön Joel Edgerton első nagyjátékfilmes rendezése, de előbb megkapjuk Russell Crowe bemutatkozását is.
Sok filmsztár válik rendezővé, ami végül is valahol érthető: az évek/évtizedek során igyekeznek ellesni az ehhez szükséges skilleket a forgatásokon, aztán vagy összejön a dolog, vagy nem. Clint Eastwood vagy Ben Affleck neve lehet példa az előbbi kategóriára, Sylvester Stallone és Eddie Murphy meg az utóbbira, és most ehhez a nem túl díszes társasághoz csatlakozik Russell Crowe is.
Az ausztrál sztár visszavisz minket száz évvel az időben, az I. világháborúba, illetve a közvetlenül azt követő periódusba. Egy apa elutazik Ausztráliából Törökországba, hogy megtalálja három fiát, akik minden bizonnyal a negyedmilliónyi áldozatot követelő ütközetben estek el Gallipolinál. Folyamatos ellenállásba ütközik, mind a brit hatóságok, mind a helyiek részéről, de az egyik török család befogadja őt, neki meg már nincs is más dolga, mint hogy „a kertek alatt” eljusson a nem olyan rég még háborús övezetbe, és felkutassa a fiait már-már telepatikus képességei segítségével.
Azt már nem tudjuk meg, hogy egy tapasztalt rendező mit művelt volna ezzel az alapanyaggal, Crowe viszont teljes mértékben elhasal debütáló direktorként. Az Akihez beszél a föld hangulata és képi világa néha már-már egy tévéfilm hatását kelti, gyakran esünk át a giccs határán, és akkor ott vannak még az olyan hülyeségek, mint hogy 1919-ben egy tízéves isztambuli gyerek meg az anyja hibátlanul és választékosan beszélnek angolul, meg a régi kedvenc, amikor két nem angol anyanyelvű ember egyszer csak egymás között is angolul kezd el beszélni. És persze a témaválasztás is ezer sebből vérzik, mert áldozatnak mutatja be a törököket, miközben nagyjából szintén ekkor zajlott az örmény népirtás. Emiatt, no meg a coelhós pátosz miatt sem nagyon lehet ezt a rendezői bemutatkozást komolyan venni.
