Taxisofőr (Taxi Driver); rendező: Martin Scorsese; főszereplők: Robert De Niro, Jodie Foster, Harvey Keitel, Cybil Shepherd, Albert Brooks, Leonard Harris, Peter Boyle; amerikai dráma; 113 perc; amerikai premier: 1976. február 8., magyarországi bemutató: 1988. május 8. (18)
Hozzám beszélsz?
Vannak filmek, amiknek adós az ember, és ha elérkezik egy jó kis jubileum, akkor már lehet is leróni a tiszteletet. Ma ünnepli 45. születésnapját Martin Scorsese vigilante filmje, a Taxisofőr, ami éppen elegendő indok ahhoz, hogy visszatekintsünk minden idők egyik legletaglózóbb és legnagyobb hatású filmjére. Garantáljuk, hogy az ’Uber’ szót a cikkben nem említjük, azt viszont nem tudjuk ígérni, hogy spoilermentes lesz a főhajtásunk.
Az eredet
Paul Schrader a hetvenes években egyike volt azon rengeteg reménybeli forgatókönyvíróknak, akik Los Angeles-ben tengődtek a megváltásra várva. A húszas évei közepén elérkezett a mélypontra: elvált, elvesztette az állását, idegösszeroppanása lett, az új barátnője kidobta, hetekig a kocsijában lakott, és ezen idő alatt senkivel sem beszélt, pornómozikba járt, nem tudott aludni, ráadásul elkezdték érdekelni a lőfegyverek.
A felgyülemlett lelki nyomor hatására megírta a Taxisofőr szkriptjét, miközben az írógép mellett végig ott tartott az asztalon egy revolvert. Végül aztán egy stúdió felfigyelt a forgatókönyvre, valószínűleg azért is, mert közben Schrader első munkája, a Jakuzák már odáig jutott, hogy film forgott belőle Sydney Pollack rendezésében. Eredetileg Brian De Palma rendezte volna a taxizó vietnámi veteránról szóló történetet, de végül Martin Scorsese lett a befutó, többek között azért, mert az Aljas utcák című munkája nagyon pozitív fogadtatásra talált. Ami még a hatásokat illeti, Schrader szerint Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című könyve, Az undor című Jean-Paul Sartre regény és Harry Chapin Taxi című száma egyaránt hozzájárult a sztori kialakulásához.
A politika
A hetvenes évek közepén Amerika a politikai kiábrándultság állapotában leledzett: a rendkívül rosszul elsült Vietnámi Háború, illetve a Watergate botrány miatt a politikusok népszerűsége a mélyponton volt. A Taxisofőrön mindez maximálisan érezhető (a főszereplő Travis Bickle ugyebár egy vietnámi veterán, aki megkísérel meggyilkolni egy politikust) Schrader forgatókönyvét pedig nagyban befolyásolta annak az Arthur Bemernek a naplója, aki sikertelen merényletet hajtott végre George Wallace elnökjelölt ellen 1972-ben (a filmben Travis is naplót vezet). És aztán a film utóélete különös fordulatot vett, amikor 1981-ben John Hinckley megpróbálta megölni Ronald Reagant, csak hogy Jodie Fosternek imponálhasson, és még az emblematikus tarajfrizurát is lekoppintotta.
A színészek
Robert De Niro szerepelt Scorsese korábbi rendezésében, az Aljas utcákban, ahol egy teljesen más, izgága karaktert alakított. A Taxisofőr forgatása előtt nekiállt a legendás method actor felkészülésnek: megszerezte a megfelelő papírokat, és nekiállt taxizni New York utcáin (a forgatókönyv amúgy Los Angeles-ben játszódott eredetileg, de aztán Schraderék rájöttek, hogy a Nagy Alma sokkal inkább „taxis” város). De Niro akkoriban még nem számított annyira híres színésznek, és elmesélése szerint mindössze egyetlenegy alkalommal ismerték fel.
Érdekes módon egyébként nem ő volt az első számú választás a főszerepre, hanem Dustin Hoffman, aki később nagyon megbánta, hogy nem vállalta el a karaktert. Travis-ként szóba jött még elég komoly szinten Jeff Bridges, Al Pacino és Neil Diamond (!) is, jóval hosszabb viszont azoknak a listája, akiket szintén megkeresett a stúdió. Lényegében az akkori színészfelhozatal krémjéről van szó, a teljesség igénye nélkül álljanak itt a nevek: Alan Alda, Warren Beatty, Robert Blake, Marlon Brando, James Caan, David Carradine, Alain Delon, Richard Dreyfuss, Peter Fonda, Elliott Gould, George Hamilton, Paul Newman, Jack Nicholson, Ryan O’Neal, Burt Reynolds, Roy Scheider, Martin Sheen, Jon Voight, Christopher Walken.
A Sport nevű stricit alakító Harvey Keitel már szintén dolgozott Scorseséékkel az Aljas utcákban, a Taxisofőrben pedig érdekes módon eredetileg a Tom nevű kampányfőnököt játszotta volna. Palantine szenátor szerepére esélyes volt Rock Hudson, végül azonban Leonard Harris játszotta el a karaktert.
A színésznők
Amikor még úgy tűnt, hogy De Palma rendezi a filmet, akkor Melanie Griffith volt a legesélyesebb a kiskorú prostituált, Iris szerepére, és aztán szóba jött Linda Blair is, de neki a családja Az Ördögűző után már nem javasolt még egy ennyire szélsőséges szerepet. Végül Jodie Foster lett a befutó (akit egy-két sikamlósabb jelenetben a nagykorú nővére helyettesített) – ő a legutolsó rostán Mariel Hemingway-t, Jennifer Jason Leigh-t, Heather Lockleart és Kristy McNicholt utasította maga mögé. Rajtuk kívül azért akadt még jó pár jelölt, aki közül többen is komoly karriert csináltak később, jöjjenek megint csak a nevek: Isabelle Adjani, Rosanna Arquette, Ellen Barkin, Kim Basinger, Kim Cattrall, Geena Davis, Bo Derek, Carrie Fisher, Mariel Hemingway, Anissa Jones, Kay Lenz, Kristy McNichol, Ornella Muti, Michelle Pfeiffer, Brooke Shields, Debra Winger.
Betsy szerepét Cybil Shepherd nyerte el, és állítólag mind De Nirónak, mind Scorsesének nehéz dolga volt vele a forgatáson. Ő olyan neveket utasított maga mögé, mint Farrah Fawcett és Mia Farrow, és azoknak a listája, akik valamilyen oknál fogva nem kapták meg a szerepet (vagy mert nem kellett nekik, vagy mert nem feleltek meg), szintén tekintélyes: Glenn Close, Goldie Hawn, Barbara Hershey, Anjelica Huston, Liza Minnelli, Susan Sarandon, Jane Seymour, Mary Steenburgen, Meryl Streep, Sigourney Weaver.
Az imidzs
Noha a filmen teljes mértékben érződik, hogy mikor készült, Travis mégsem viseli magán a hetvenes évek tipikus stílusjegyeit: nincs böhöm nagy pajesza, rövid a haja, és az öltözéke is hozzájárult ahhoz, hogy a karaktert akár bármelyik későbbi korba is beleilleszthetjük. A legemlékezetesebb húzás természetesen a tarajfrizura volt, amiről tudni kell, hogy nem volt igazi. Nyilván nem De Nirón múlt a dolog, ő a method actor hozzáállás jegyében simán bevállalta volna, viszont még jó pár olyan jelenet volt hátra a forgatásból, amiben a normálisabb frizurájával szerepelt. Amúgy a taraj ötlete onnan jött, hogy Vietnámban jó pár amerikai katona ezt a hajviseletet választotta, sőt, már a II. világháborúban is felbukkant a mohawk. Azt meg szinte meg sem kell említenünk, hogy a Taxisofőrt nagyjából pont akkor mutatták be, amikor bekövetkezett a punk-robbanás.
A zene
Az Aranypolgárt, a Psychót és még jó pár egyéb klasszikust is jegyző Oscar-díjas zeneszerző, Bernard Herrmann először nem akarta vállalni a Taxisofőr soundtrackjét, mondván, hogy ő nem komponál zenét holmi „autós” filmekhez. Végül aztán meggondolta magát, és előállt élete egyik legnagyobb mesterművével. A zaklatott score befejezését követően 1975 szentestéjén meghalt, így nem tudni, mit szólt volna ahhoz, hogy Scorsese – a még kaotikusabb hatás kedvéért – a legtöbb kompozícióját nem abban a jelenetben használta fel, ahova azokat Herrmann eredetileg megírta.
A képek
Michael Chapman a film többi közreműködőjéhez hasonlóan szintén óriási dicséretet érdemel. Akárcsak a zene esetében, úgy itt is egy olyan világ megteremtése volt a cél, ami valahol félúton lebeg az álom és a valóság között. Az operatőr a megfelelő hatás érdekében nem volt rest a taxi csomagtartójából, a padlóról filmezni, a leszámolós jelenet forgatása pedig rettenetesen elhúzódott amiatt, hogy a stábbal egy lyukat furatott a plafonba, és oda helyezte a kamerát. A végeredmény megérte a fáradtságot, még úgy is, hogy a kedvezőbb korhatár besorolás miatt ezeken a rendkívül véres képsorokon megváltoztatták a színeket. A Taxisofőr egyértelműen legemlékezetesebb jelenete operatőri szempontból pedig az, amikor Travis felhívja Betsyt, hogy kiengesztelje, és közben a kamera elfordul róla, mert annyira szomorú a párbeszéd.
A tükör
Épp egy Bruce Springsteen életrajzot olvasok, amiben meglepő információra bukkantam. De Niro és Scorsese a Taxisofőr egyik forgatási szünetében elmentek a friss zenei szenzáció, a Born To Run album elkövetőjének koncertjére. Két dal között az első sorban álló lányok azt sikongatták fel a színpadra, hogy „Bruce! Bruce!”, mire Springsteen így reagált: „You talkin’ to me? You talkin’ to me?? You talkin’ to me?!?” De Niro emlékezett erre a kis mozzanatra a buliból, és amikor beállt a tükör elé, elkezdte ugyanezt ismételgetni, holott a forgatókönyvben csupán annyi állt, hogy nézegeti magát, és próbálgatja a kabátujjába szerelt fegyver minél gyorsabb előrántását.
A befejezés (Achtung, óriási SPOILER veszély!)
A Taxisofőr utolsó jelenetét rengetegen elemezték az elmúlt négy évtizedben. Sokan arra jutottak, hogy amit látunk, az nem más, mint a haldokló Travis utolsó gondolatai, ahogy elképzel egy pozitívabb jövőt. Nem kis megtévesztő szándékkal Scorseséék maguk is aláírták ezt az interpretációt, Schrader viszont később határozottan azt nyilatkozta, hogy Travis túléli a lövöldözést, azonban szó sincs happy endről. Ugyanis a film végi zörej, illetve a legutolsó snitt azt szimbolizálja, hogy minden kezdődik elölről, és a taxisofőr legközelebb valószínűleg egy nem éppen hősies tettet hajt végre.
Az utóélet
Bármennyire is szeretjük az első Rocky–t, a Taxisofőr akkor is jobb film. Viszont 1977-ben az Akadémia mégis a Rockyt jutalmazta a legjobb filmnek járó díjjal, a Taxisofőr pedig sem Oscart, sem Golden Globe-ot nem kapott egy kategóriában sem. Az utókor viszont jóval hálásabb volt, Scorsese alkotásának motívumai a mai napig számtalan filmben köszönnek vissza. Az Összeomlás hasonló nyomvonalat követ, a tükörjelenet többek között A gyűlölet és a Vissza a jövőbe 3 alkotóit ihlette meg, A hét pszichopata és a si-cuban Sam Rockwell karaktere Travis Bickle illegitim fiaként tekint magára, és még hosszasan sorolhatnánk.
A film természetesen a popzenére is nagy hatással volt, ott van például a Clash-től a Red Angel Dragnet, aztán Xzibit hangmintázta De Niro egyik monológját („Listen, you fuckers, you screwheads…”) az At The Speed Of Life-ban, az Apollo 440 pedig a Krupa című dalban helyezett el egy kis szövegrészletet. Magyar részről fontos megemlíteni a Bëlgát a Gyere kislány gyere című slágerrel, na és Krinkle nevű metalzenekart, akik Bickle filmbeli álnevéről nevezték el magukat.
A Taxisofőrnek szerencsére soha nem készült el folytatása, bár a később rendezővé is avanzsáló Schrader három filmjében (Amerikai dzsigoló, Könnyű altató, A kísérő) is valamilyen szinten továbbvitte Bickle karakterét. A 90-es években egy interjúban megkérdezték De Nirót, hogy vajon mi lehet most a taxisofőrrel, mire ő is azt reagálta, hogy de hiszen Willem Defoe vitte tovább a szerepet a Könnyű altatóban. Egy évtizeddel később aztán már azt válaszolta egy hasonló kérdésre, hogy szívesen eljátszaná megint a karaktert, ráadásul 2010-ben Scorsesével, valamint Lars von Trierrel (!) közösen bejelentette, hogy dolgoznak a folytatáson. Schrader állítólag meg is írt egy forgatókönyv vázlatot, ami annyira gyengén sikerült, hogy inkább le is állították a projektet. Valószínűleg mindenki jobban járt, így a kultusz továbbra is kikezdhetetlen.
Amikor 1 mondatban próbáltátok elmesélni:
