8. Budapesti Építészeti Filmnapok március 3-6.


8. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOKNincs menekvés, indul a 8. Budapesti Építészeti Filmnapok! A Kortárs Építészeti Központ szervezésében 8. alkalommal rendezik meg ezt az egyedülálló tematikájú fesztivált, mely időközben Európa második legnagyobb építészeti filmes seregszemléjévé nőtt. A küldetésük mindig is az volt, hogy olyan a várossal és a benne élő közösségekkel kapcsolatos történeteket mutassanak be, melyek Budapesten is relevánsak. Ez a cél most minden eddiginél erősebben szerepel a programban.
Az utóbbi években minden budapesti testközelből tapasztalhatta a város rohamos metamorfózisát; szimbolikus történelmi tereink alakulnak át, köztereink válnak csatatérré, közlekedési csomópontjaink átváltozása sodorja veszélybe a bóklászókat, legjelentősebb közparkunkat sztárépítészek gondolják újra, épül a múzeumi negyed, nyakunkon az olimpia. A változástól nincsen menekvés, de a lehetőség mindig adott a példákból való tanulásra, a tanulságok megvitatására. Ezért mindenkit, aki szeretné magát minderre felvértezni, egy 4 napos filmes utazásra invitálnak, mely során a moziszékben hátradőlve, külső szemmel pillanthatunk a városra. Olyan filmeket válogattak, melyek új nézőpontokat, megközelítéseket, rétegeket fednek fel az átalakulások nyomon követéséhez.

Számos film foglalkozik a kulturális óriás-beruházások építésének hosszú távú városi hatásaival. Az idei válogatás filmjei közül többet mintegy 10 éven keresztül forgattak, lehetőséget adva a változások tűpontos dokumentálásához. A filmek szereplői több esetben mániákus alakok, akik pénzt, időt, emberi méltóságot nem kímélve viszik keresztül megalomán városterveiket szó szerint tűzön-vízen keresztül.
Több száz film érkezett a felhívásra, ezek legjobbjai alkotják a mintegy 30 filmből álló 15 vetítési blokkot. Ha fellép a bőség zavara, ajánljuk az Urbanista bérletet, mely vájt fülű szakavatottaknak és zöldfülű építészeti-filmrajongóknak egyaránt a fesztivál legjavát adja, az Urbanista blog moderálásában.

Az előző évekhez hasonlóan a fesztivál közösségi esemény is, filmek nagy részét rendezőik jelenlétében vetítik, beszélgetések, bulik, városi séták, kiállítások kísérik a programot; lesz építész sör és természetesen már hagyományosan DJ XF aka Finta Sándor szettje indítja a fesztivált.

filmnapok.kek.org.hu
facebook.com/BudapestArchitectureFilmDays

PROGRAM

MÁRCIUS 3. | CSÜTÖRTÖK Toldi

Nagyterem
19:00 Nyitófilm: A kínai polgármester

Toldi Előtér

21:00 Fogadás – Zene: Dj XF (Finta Sándor) feat. VJ Texa. The Chinese New Year After

MÁRCIUS 4. | PÉNTEK

Toldi Nagyterem

19:00 A 21. Század Kortárs Művészeti Múzeuma / Le Paysage Intérieur – vetítés és beszélgetés nagyszabású építészeti víziók kivitelezhetőségéről

21:15 Le vagytok Trumpolva!

Alpesi bivakToldi Kisterem

18:00 Alpesi bivak / Idegen és ismerős – építészet a Fogo-szigeten

Toldi Előtér

22:00 Buli – Toldi klub – Pure Lust: Mr. Raul K.(Ivory Coast), Daniel Page, Daniel Ban

MÁRCIUS 5. | SZOMBAT

11:00 Nem menekülhetsz az építészet elől! – városi séta Belső-Erzsébetvárosban Kádár Bálint vezetésével

Kortárs Építészeti Központ

13:00-16:00 Japán építészportrék – rövidfilmek a KÉK galériájában Toldi Nagyterem

17:00 Végállomás, Alexanderplatz – vetítés és beszélgetés a Széll Kálmán tér átalakításáról

19:00 Bérelj külföldit Kínában! / Paloták földjén

21:00 Freak Show – vetítés és beszélgetés a Freaks freearchitects (FR) csapatával

modulorToldi Kisterem

15:00 A történelem akadály vagy lehetőség? Hans Christian Post előadása

16:00 Modulor / 99 Dom-ino

17:30 Átalakuló városközpontok – válogatás a Lechner Tudásközpont archívumából – vetítés és beszélgetés a filmben szereplői építészekkel

19:30 Flóra, fauna és a város – rövidfilm-válogatás

Toldi Előtér

22:00 Buli – Toldi klub – WOW: Women On Women

japan-portraitsMÁRCIUS 6. | VASÁRNAP Kortárs Építészeti Központ

13:00-16:00 Japán építészportrék – rövidfilmek a KÉK galériájában

Toldi Nagyterem

15:00 Bizonytalan jövő / Casus Belli / Iskolaudvar – vetítés és beszélgetés az olimpiai játékok hosszú távú városi hatásairól

17:00 Harpa / Henning Larsen – fény és tér 20:00 Az új Rijksmuseum

Toldi Kisterem 14:00 Holnapra itt sem vagyunk

16:00 Milliós földalatti háború Sztárparádé

17:30 Sztárparádé egy grúz aluljáróban – rövidfilm-válogatás Kelet-Európából

FESZTIVÁL INFO
Web: http://filmnapok.kek.org.hu/ Email: filmnapok@kek.org.hu

KÉK – KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT HUNGARIAN CONTEMPORARY ARCHITECTURE CENTRE T: +36 1 322 2907 M: +36 30 522 5994 W: www.kek.org.hu

Helyszínek:

TOLDI MOZI 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. T: +36 1 472 0397 W: www.toldimozi.hu

KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT 1011 Budapest, Bartók Béla út 10-12.

Jegyárak Normál jegyár: 1400 Ft Diák jegyár: 1100 Ft Urbanista bérlet (5 előre meghatározott filmre érvényes): 6000 Ft Előzetes jegyváltás
A filmekre előzetes jegyváltás február 18-tól a Toldi mozi honlapján lehetséges, valamint minden nap a Toldi moziban (pénztárnyitás: az első előadás előtt fél órával).

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (126.)
Következő cikk A visszatérő és a NeoCitran

1 Comment

  1. […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]