Pasolini


pasoliniPasolini (Pasolini), rendező: Abel Ferrara, szereplők: Willem Dafoe, Maria de Medeiros, Riccardo Scamarcio, Giada Colagrande, színes, feliratos, francia-olasz-belga életrajzi dráma, 84 perc, 2014 (18)

Unalmasra sikeredett tisztelgés a botrányos olasz rendező előtt

Pier Paolo Pasolini érdekes és egyedi figurája volt az olasz és az egyetemes filmgyártásnak, nem véletlen, hogy izgatja a filmkészítők fantáziáját. Rendezőként akkor indult, mint a Fellini vagy Antonioni fémjelezte generáció, mégis különc volt, és habár a többiek is kavartak botrányt a filmjeikkel, talán Pasolini volt a legmegosztóbb.

PasoliniDe a rendező nemcsak életével és munkásságával került a kritikák kereszttüzébe, a halálával is felbolygatta a kedélyeket: a mai napig nem tisztázott körülmények között gyilkolták meg, legnagyobb botrányfilmje, a Saló, avagy Szodoma 120 napja leforgatása után. Ferrara filmje Pasolini utolsó pár napját mutatja be, 1975. november 2-án bekövetkezett haláláig. Willem Dafoe egészen kiváló választás, már ha csak a fizikai hasonlóságot vesszük figyelembe, de itt nem áll meg a választás jogossága, az amerikai színész jól személyesíti meg a rendezőt (habár leszinkronizálhatták volna olaszra, mert kifejezetten zavaró, amikor például az olasz család angolul beszélget, Dafoe-n kívül mindenki más erős akcentussal, főleg, hogy bizonyos párbeszédek pedig olaszul hangzanak el.)

Ám nem a főszereplő hibája, hogy nem sikerült érdekesre a film: nem igazán ismerjük meg Pasolinit, nem látunk bele a világába, a gondolkodását egy döcögős interjújelenet alapján kéne megértenünk, a körülötte izzó közvélemény egyáltalán nem jelenik meg. A film 84 percében Pasolini regényt ír, újságot olvas, eszik, következő munkáján, a Porno-Teo-Kolossal című filmen agyal, fiúkat szed fel – néha ugyan beszűrődnek az olasz hétköznapok történései, de semmi több.  Nem egészen világos, kinek készült a film, gyanúm szerint leginkább saját maguk miatt forgatták le az alkotók: Ferrara nagyon régóta szerette volna megvalósítani filmjét példaképéről, szívének kedves volt a téma, de sajnos ez a legtöbbször nem elég ahhoz, hogy a nézőhöz is elérjen a szenvedély. Ám nemcsak Ferrara szívügye volt a film: fontos szerepet kap Ninetto Davoli is, aki Pasolini egyik kedvenc színésze és személyes jóbarátja volt (olyannyira, hogy anno ő azonosította a rendező holttestét), de persze nem önmagát játssza, hiszen közben eltelt 40 év, hanem egy másik színészt, Eduardo De Filippot (miközben fiatalbeli énjét a filmben Riccardo Scamarcio játssza) – a történet hitelességével nincs is baj.

Akiket érdekel a 70-es évek kaotikus Olaszországa, biztosan találnak a filmben érdekességet, és a valóság és fantazmagória keveredésének megjelenítésében is jeleskednek a készítők, de nagyjából itt véget is érnek az érvek, miért is kéne megnézni a filmet.Számunkra egy jelenet kifejezetten kedves lehet: Laura Betti színésznő éppen a Magánbűnök, közerkölcsök című Jancsó-film forgatásáról érkezik a Pasolini házba, kicsit panaszkodik is Jancsóra, hogy sokat dolgoztatta a színészeket. Ebben a kis részletben felidéződik, micsoda izgalmas kor volt ez a filmtörténelemben, de sajnos a vibrálásból nem kapunk többet.10_6

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ave, Cézár!
Következő cikk Mennyit ér egy ember?

1 Comment

  1. 2016. február 25. csütörtök

    […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]