11.22.63 - kritika

11.22.63, író: Stephen King, szereplők: James Franco, Chris Cooper, Sarah Gadon, George MacKay, Daniel Webber, színes amerikai dráma és sci-fi minisorozat, 60 perc, 8 rész, 2016

Képzeljük el, hogy visszamehetünk a múltba és megváltoztathatunk valamit, aminek fontos következménye lesz a jelenben. A 11.22.63-ban az időutazás eléggé korlátozta az időpontot és a helyszínt, így adott lesz, hogy James Franco ebben a történetben JFK megmentésére rohan. Izgalmasnak hangzik az ötlet, szeretjük a pillangó effektusokat, kár hogy itt a nagy szárnycsapások helyett inkább csak próbálkozást látunk arra, hogy sikeresen képernyőre vigyenek egy ünnepelt Stephen King könyvet.

Igazából minden adott hozzá, hogy ez a sorozat működjön, van egy jó könyv, amit Stephen King írt és őt dolgozták már föl jól. A sztori befejezett, egy komplett mini-széria, így fölöslegesen nyitva sem kell hagyni szálakat, hanem levezethetünk mindent amit akartunk, a producer J.J. Abrams volt és a főszereplőnk James Franco, aki már teljes értékű sztár és baromi szívesen látjuk egy új fajta szerepben. A 11.22.63 mégsem akarja kipörgetni magából a maximumot, leginkább csak egy újabb jó ötletet látunk, igényesen felvázolva egy olyan sorozatban, amit már el is felejtünk, mire belekezdünk valami másikba. Pedig az alapkoncepció tényleg jó: mi volna, ha megváltoztathatnánk egy eseményt a múltban, aminek hála kicsit jobb lehetne minden a jelenben.

A 11.22.63 arról szól, hogy Jake Epping (James Franco) irodalom tanárként éli mindennapjait, amikor egy barátja (Chris Cooper) megmutatja neki az átjárót, ami visszavisz a múltba. A pilotban nagyon okosan ki is elégítették a nézők összes kérdését erre vonatkozólag, ugyanis nem húzták az időt azzal, hogy miért van ott ez az időalagút, egyszerűen van és kész, a szabályai sokkal fontosabbak. Az a lényege, hogy akárhányszor sétálsz át rajta, mindig pontosan 1960 ugyanazon napján, ugyanazon másodpercében találod magad. Bármennyi időt eltölthetsz ott, akár éveket is, de ha visszamész, akkor a jelenben összesen kettő perc telt el. Minden múltbéli tetted hatással lesz a jelenre, azonban ha újra visszasétálsz, akkor kezded elölről az egészet, pont olyan, mintha egy számítógépes játékban elhasználnád az összes életed és újra végig kell vinned az első pályától. Ahogy a címből is következik, hősünk küldetésének azt választja, hogy megakadályozza Kennedy gyilkosságát, mert abban hisz, hogy akkor Amerikára jobb sors várt volna, mert JFK sok jót tehetett volna még elnöksége során és a Vietnámi háború sem következett volna be, ami annyi katona életét követelte.
Ehhez az kell, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a gyilkos valóban Lee Harvey Oswald (Daniel Webber) volt, akit ezek után bármi áron meg kell gátolni abban, hogy véghezvigye a tettét. Persze valamiből élni is kell, így jobb híján a pénzt sportfogadásokból szerzi meg, amiknek a kimenetelét ki is tudhatná pontosabban, mint egy jövőből jött ember. Amit azonban még érdemes tudni a múltról, hogy nem nagyon szereti, ha meg akarják változtatni, így állandóan különféle és néha brutális akadályokat gördít főhősünk elé. Ez az induló csomagunk, amivel meg is volnánk elégedve, mert végre egy életszerű fickó, akinek nincsenek különleges képességei és mégis szeretne tenni valami jót és megpróbálja kihozni a szituációból a maximumot. Jól érezzük magunkat a boldog ’60-as években is, ahol turmixok pihennek a kezekben, a férfiak kalapban köszönnek a lányok libbenő szoknyáinak, miközben egy egy cadillac suhan át a képernyőn. Eddig még jó is, pláne, hogy Jake Epping karaktere valóban jól hozza az átlag ember figuráját, akit végig kínoz ez a fajta önkéntes küldetés és ahogy részről részre rászánja magát, hogy véghez viszi a tervet, annak reményében, hogy a világ egy kicsit jobb hely lehet. Még egy barátot is talál maga mellé Bill (George MacKay) személyében. Egyre többet látunk az idillinek tűnő ’60as évek kisvárosi árnyoldalaiból is.
Aztán valahol a sorozat közepén átvált a történet, szinte teljesen érdektelen lesz az egész nyomozás, amikor főszereplőnk megismerkedik Sadie-vel (Sarah Gadon), aki egy tündéri lány amúgy, viszont semmi izgalmasat nem rejt sem a karaktere, sem a története. Innentől kezdve egy szerelmi drámába csöppenünk, amit a romantikusabbak kedvükre élvezhetnek, akik viszont egy jó kriminek lennének részesei, a fantasy-s beütéssel, azok unottan nézik végig a további részeket. Ehhez nagyban hozzásegít az is, hogy a színészek közt sincsen igazán kiemelkedő, túl nagy szerepek sincsenek írva. James Franco egy örömpont és a leglényegesebb mind karakterileg, mind színészileg, de ennél nem több. Várnánk, hogy egy kicsit többet kapunk, hogy Lee Harvey Oswald, a feltételezett gyilkos figuráját még jobban kibontsák, de nincsenek túldimenzionálva az ilyen dolgok. Ezek után már bőven marad idő gondolkozni is és gyakran ki lehet találni, hogy merre megy tovább a sorozat.

A 11.22.63 annak ellenére, hogy nem táplálja a folyamatos izgalmi faktort, képes a végére meghatni. A szerelmes szál kedves benne, a JFK gyilkosság téma egy remek ötlet, a díszletet szerettük, de valami most hiányzott. Folytatás nem lesz, de nem is biztos, hogy maradtunk volna rá.