Better Call Saul 1-2. évad

Better Call Saul, készítők: Vince Gilligan, Peter Gould, szereplők: Bob Odenkirk, Jonathan Banks, Michael McKean, Rhea Seehorn, színes, amerikai drámasorozat, 46 perc, 2 évad, 2015-

A Better Call Saulról nem lehet anélkül beszélni, hogy a gondolatmenetet ne a Breaking Baddel kezdjük, ugyanis jelenlegi főszereplőnk melegágya pontosan ez a sorozat volt, ami pár éve hihetetlen, hangos és egyértelműen megérdemelt sikert aratott. Kíváncsiak voltunk, hogy a Breaking Bad hagyta űrt sikerül e végre valaminek pótolnia és röviden azt kell mondani, hogy igen, sikerül.

Szóval akkor utoljára még említsük meg a Breaking Badet, mert évtizedek óta nem sikerült olyan kultikusat alkotnia a sorozatszakmának, mint amit a kedvenc metamfetamin tanárunk főzött össze. Talán még az sem volt túl meglepő, hogy az AMC előállt a spinoff ötlettel, amit majd a BB-ben megismert pitiáner ügyvéd karakterére húztak föl, Saul Goodmanre. Az viszont már sokkal inkább kérdéseket vetett fel, hogy érdemes e egyáltalán erőlködni rajta, mert hiába a legkarizmatikusabb és jegyezhetőbb, önmagában is hihetetlen színészi alakítást nyújtó szereplő lett kiválasztva, nem voltunk benne biztosak, hogy azt a sírig tartó eredeti hangulatot és izgalmat sikerül végigvinni. A Better Call Saul sorozat ráadásul felfogható egyfajta előzmény-összefoglalónak is, hiszen hat évvel az anyasorozat előtt játszódik; ám ezáltal az is adott, hogy pontosan tudjuk hova fog kilyukadni a sztori, ami azt jelenti, hogy a készítőknek, Vince Gilliganéknek az volt a dolga, hogy egy olyan sorozatot rántsanak össze, amit úgy kell sikerre ítélni, hogy a néző már rég tudja hova fut ki a történet. Itt aztán meg lehet csillantani a tehetséget és ők igazán fel vannak nőve a feladathoz, szóval megugrották az akadályt.

Azonban ebben a sztoriban főszereplőnk neve egyelőre Jimmy McGill, hiszen csak később változtatta azt meg Saul Goodmanre (ami egyébként azért történt meg valószínűleg, mert gyorsan kimondva pont úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy It’s all good, man!”, azaz minden rendben van). Jimmy (Bob Odenkirk) életének azt a szakaszát ismerjük meg, amikor beérett nála, hogy ügyvéd lesz, azon belül is azt, amikor elhatározta, hogy milyen fajta ügyvéd. Ugyanis Jimmy karaktere alapvetően egy kicsit szélhámos fajta, ami nem azt jelenti, hogy felületes lenne, vagy lusta, hanem inkább néha azt az utat választja, ami akár önszórakoztatásra is, de kínál olyan opciókat, amik talán olykor-olykor nem a legtisztességesebbek. Ennek ellenére a betyárbecsület mindig ott van a zsebben és minden rossznak vélt mozdulatát inkább csak célszentesítő eszközként fogja fel, amit a néző simán megbocsájt neki. Olyan ez, mint amikor az ember az egyetemen egy kicsit puskázik már az utolsó kreditekért egy olyan tantárgyból, aminek tudja, hogy úgysem lesz jelentősége.
Megismerjük azt a történetet, amikor Jimmy egy kicsit kiábrándulva a világból és a biztosnak hitt jóból néha tévutakra téved és itt jön a képbe a szintén régi kedves ismerős, Mike (Jonathan Banks), akit ugyancsak a Breaking Badből kapunk meg, itt azonban még csupán épp kezdi felépíteni bérgyilkos karrierjét, amit szintén nem a gonosz jelleme alapoz meg, hanem az életből való kiábrándultsága és az a mexikói kartell, aki túlságosan beleköt. Főszereplőnk egy új oldalát engedi láttatni testvére, Chuck (Michael McKean), aki szintén ügyvéd és öccsével ellentétben a törvény apróbetűs részeit is betartja és némi lenézéssel nyugtázza, hogy tesója is erre a pályára lépett, miközben Jimmy sok mindent megtesz érte. Ráadásul a párkapcsolati szál is fel van állítva, egy cseppet sem erőltetett módon, Kim (Rhea Seehorn) személyében, aki teljesen reálisan segíti kibontakoztatni ügyvédünk szerelmes énjét is.

A történet egy picit lassú, de vontatottnak nem lehet mondani és talán a negatívumok számlájára sem írni, hisz szinte már ellensúlyozásnak is jól jön, ugyanis aki látta már egyetlen jelenet erejéig főszereplőnk stílusát, annak egyből világossá válik, hogy egy ilyen karakterre miért lehet egy egész sorozatot alapozni és milyen kontrasztokat kell mellé használni, hogy még jobban kiemelkedjen.

A Better Call Saul rettenetesen izgalmas, okos és igényes sorozat. Ebben az Amerikában, amit itt kapunk, nincsen semmi idilli. Mindig azt érzed naivan, hogy jó, most talán minden rendben lesz, a főszereplő kezébe veszi a dolgokat, megoldja a feladatokat és akkor hirtelen ártatlanul bekopog az ajtón az élet és rohadtul közbeszól. A valósága teljesen kiábrándít olykor és azért, mert képes őszinte örömöt is kiváltani, egyszerűen tényleg súlya és jelentősége lesz, pontosan ettől. Ráadásul ehhez a realitáshoz hozzátartozik, hogy a Jimmy-t, valamint a többi szereplőt nem vonják körbe egy védőhálóval a néző lelki állapotára való tekintettel, hanem amikor valami rossz történik, akkor azt is becsülettel végigviszik, egyszerűen nem mismásolják el a néző kedvéért.

A főszereplő attól is lesz annyira emberi, hogy rengeteg oldalát képes megmutatni, van az érzelmes, a nagyravágyó, a kapzsi, a jólelkű, a szerencsés. a szerencsétlen, az okoskodó, a megtört és ez a sok opció nem azért van, hogy bárki azonosulhasson vele, hanem ez természetesen fog jönni, miután belegondolunk, hogy életünk egyes szituációiban pont mi is átéltük már ezeket, vagy kiváltották belőlünk ezt a történések. Ez a történet meg aztán rendkívül jól meg van írva, ha valamiben biztosak vagyunk, akkor az az, hogy az élet nehéz és ennek tetejében még csak nem is könnyű. A harmincon túli párkapcsolatok is olyan valóságosan vannak bemutatva, mert amikor csináljuk és ha éppen úgy gondoljuk, akkor teljesen odatesszük magunkat a másikért, aztán persze megint jön az élet, vagy a felhalmozódott rossz lépéseink, amiknek következtében megint csak kigáncsolódunk.

A színészek tökéletesek egytől egyig élükön Bob Odenkirkkel, a képek megszokottak, mondhatni a sorozat típusát ismerve és rettenetesen oda vagyunk érte. Az egész sorozat kontrasztjai és szimbolikája okosan van felépítve, cseppet sem elcsépelt és nagyon jól átgondolt, kicsit megdolgoztatja a nézőt, de épp annyira, hogy örüljön, amikor rájön a dologra, egyszerűen nem néznek minket ostobának a készítők. A józan paraszti ész nagyságának bemutatása az elsznobult és túlbonyolított emberekkel szemben még nevettet is. A humor is egy előkelő eszköz a Better Call Saulban, ami feleslegesen sosem jelenik meg és a legtöbbször használt irónia – főleg a hipokratákkal szemben – csillagos ötös, ugyanúgy, mint a néha már a nézőnek kínos szituációk bemutatása.

Nem tudunk mást mondani, csak annyit, hogy jöjjön már a berendelt harmadik évad!