Kút, író, rendező: Gigor Attila, szereplők: Jankovics Péter, Kovács Zsolt, Trokán Nóra, Kurta Niké, Tzafetás Roland, Pokorny Lia, Pusztai Ferenc, Udvaros Dorottya színes, magyar játékfilm, 97 perc, 2016 (16)
Hét évvel A nyomozó sikere után új filmet kaptunk a rendezőtől, Gigor Attilától, akit nevezhetünk a Balkán Tarantinójának vagy mondhatjuk rá, hogy ő a Coen-fivérek elfelejtett kisöccse, de ezeket a felesleges jelzőkereséseket elfelejthetjük. Sokkal fontosabb, hogy kaptunk egy jó, magyar filmet, amiért érdemes bemenni a moziba.
Valahol az osztrák határ szélénél járunk, nagyjából a semmi közepén, ahol az egyetlen valami egy alig használt, romokban heverő benzinkút, aminek az adja a zamatát, hogy tranzitmegállóként üzemel. Ugyanis a Svájcba tartó, menetrend szerint érkező, kurvákat szállító gengszter mindig itt áll meg a lányokkal egy kis pihenőre, ahol közben elvégezheti a maga kisstílű bizniszét az alkoholista kutassal. Van itt még pár érdekes arc a Suzy narancslevelek, a poros sportszeletek és a farkatlan macska lusta fellegvárában, de ekkor bukkan föl a kutas ezer éve nem látott fia is. Közben rejtélyes okoknál fogva lerobban a lányokat szállító kocsi és az egész brigád ott ragad a kúton, ahol egyre feszültebb a helyzet, mert a gengszternek valami titka van, a csajok már mennének pénzkeresni nyugatra, miközben a kutas fiának őszintén megtetszik az egyik lány, ami úgy tűnik, nem marad viszonzatlan, miközben mindenkiről egyre több titok lát napvilágot.
Kezdetben a szokásos félelemmel, vagy inkább féltéssel a gyomrunkban kezdjük el nézni a filmet, hiszen tudjuk, hogy itthon mindenkinek szinte csak színházszerep jut, ami nem finomodik rá eléggé a vászonra. Aztán érezzük ahogy beindul, ahogy egyre bátrabb lesz a történet, ami egyre tudatosabban és okosabban hagyja hátra az elvárásokat és a konvenciókat. Egyszer csak őszintén látod, hogy nem akar dacos balkán lenni, nem akar koppintós tengerentúli sem, hanem inkább összegyúrja és kihasználja azt, amiből igazán építkezhet, méghozzá azt, hogy ez egy magyar film. 
A Kút egyik legjobban sikerült jeleneténél, ahol elszabadul az éjszaka, egész egyszerűen ordít a Neoton Família jól ismert slágere, ami nem valami olcsó vidéki húzásnak hat, hanem korrekten simul bele minden egyes üvöltő dallam a jelenetbe. Ezek az apró mozzanatok, amiknek minden darabja pontosan és okosan a helyén van, ezek mutatják meg, hogy mennyire igyekeztek a készítők. A káromkodások végre nem az elcseszett szinkronokra emlékeztetnek, hanem helyénvalóak, a lányok hihetetlenül autentikusak, főleg Trokán Nóra, akit muszáj kiemelni, annyira szórakoztató volt a játéka és a díszlet is úgy lett hiteles, hogy nem érződik rajta az erőltetettség. A vágóképek is egyre jobbak és magabiztosabbak a film előrehaladtával és minden jelenet, párbeszéd és cselekmény metaforája teljesen helyénvaló, könnyen értelmezhető és mégsem szájbarágós. A 34 napon keresztül tartó forgatás, ami két és fél nap történéseit dolgozza föl és amit pokoli melegben csináltak végig a színészek a puszta közepén, fejhajtásra ad okot.
Túlzás lenne azt mondani, hogy hibátlan és ilyet nem is állítunk, mert hiába szeretjük az abszurd humorát és drámaiságát, azért néhol érezni rajta, hogy szinte csak véletlenül és épphogy sikerült elkapni a megfelelő hangulatot. Az a típusú film lett, aminél a nézőnek egy-egy pillanatra bele kell ülni az esküdtszékbe, hogy átgondoltan megítélje, hogy mennyire tetszik neki a film, de a kisebb hibák ellenére és az állati nagy igyekezetet látva könnyen kijelenthetjük, hogy nálunk felmentést nyert és szabadon szórakoztathat, mert képes rá.
