Film készül a Tékasztorikból


tékasztorik a
“A forgatás nem mindig móka és kacagás…ja de. Csuja Imrével az. ” A képen: Bihari Viktória és Csuja Imre

A Goldenblog díjas Tékasztorik blog ( http://tekasztorik.blog.hu/) 2010-ben startolt, majd miután rendszeresen kikerült az Indexre, olvasótábora látványos növekedésnek indult.
A blog, – vagyis most már a film – Facebook oldala közel 40 ezer követővel rendelkezik, ami készülő filmek esetében nem kis teljesítmény- magyar, már moziba került filmek ennek a negyedét sem tudják hozni általában!

Viku, Fater és a többiek történetei remek alapanyagot biztosítanak egy jó értelemben vett romantikus vígjátékhoz, melyben egy késő harmincas nő keresi élete értelmét és párját.
A forgatókönyv a párbeszédeket tekintve kicsit Üvegtigris, sztori tekintetében inkább Bridget Jones – akit két apa: Torrente és Ford Fairlane nevelt fel – stílusban íródott még 2015 elején, a forgatásra azonban csak idén nyáron került sor, melyet részben saját zsebből, de főleg “közönségi” finanszírozásból fizettek az alkotók.

tekasztorik
Görbe Nóra és Csuja Imre forgatás közben. Készül a Tékasztorik film, a család (Muter és Fater) épp vacsoráznak, és közben Kis Vikut (Bihari Viktória) oltják, ahogy azt a Tékasztorik blogból megszokhattuk.

Az utómunkálatok alatt természetesen – mily’ meglepő! – elfogyott a pénz, így most a finish-ben egy crowdfunding kampánnyal próbálja meg Viki és csapata összeszedni a hiányzó anyagi fedezetet.
A hasonló magyar, egész estés filmek átlagos 300 milliós büdzséjéhez képest Vikiéknek 1%-ra, vagyis összesen 3 millió forintra van szükségük, hogy a film a mozikba kerülhessen.
Készült már magyar vígjáték pár millió forintból, úgyhogy nem Vikiék találták fel azt a bizonyos viaszt, de ha a kész film olyan lesz, mint az a pár jelenetmorzsa, ami a kampányfilmben látható, akkor a magyar függetlenfilmgyártás olyan szintekre emelkedik, ami feladhatja a leckét az államilag pénzelt produkcióknak is.

Ha támogatod a kezdeményezést, a stáb cserébe titkos videóanyagokkal, a film forgatókönyvével, együtt bulizással, tesztvetítéssel, vagy akár produceri kredittel viszonozza jóságot.

Itt tudsz segíteni!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Stranger Things ízelítő a második évadból
Következő cikk Hitchcock és Kubrick filmjei jól megférnek egymás mellett

1 Comment

  1. 2016. október 13. csütörtök

    […] vígjáték, melyben egy késő harmincas nő keresi élete értelmét és párját – derül ki a 7. sor közepe filmes portálon megjelent […]