Ahogy a mondás tartja, megy az a rohadt idő, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén háromnegyedszázados korba lépett Bob Dylan, most pedig Paul Simonon a sor. Az ízig-vérig New York-i, és amúgy magyar származású énekes dalszerző az elmúlt 50 év egyik legjelentősebb zenei figurája: bő fél évszázaddal a berobbanása után idén is releváns lemezt készített. Karrierje természetesen bővelkedik a gyöngyszemekben és fontos állomásokban – mi most kiemeltük a szerintünk tíz legfontosabbat.
1. A macska meg az egér
Ha hinni lehet a krónikáknak, Paul Simon 11 évesen találkozott a nála mindössze 23 nappal fiatalabb Art Garfunkellel (hamarosan ő is ünnepelhet), és már akkor duóként képzelték el az együttműködést. Eleinte Tom & Jerrynek hívták magukat, és ha az ember rájuk nézett, nem volt nehéz eldönteni, hogy ki a macska és ki az egér. A magas Garfunkel sokkal jobb énekesi adottságokkal rendelkezett, viszont az aprótermetű Simon tudott gitározni, ráadásul, mint kiderült, egyre komolyabb dalszerzői kvalitásokat tudott felmutatni. A kezdet persze nem volt könnyű, és az egyértelműen az Everly Brothers nyomdokain haladó kettős egy idő után úgy döntött, hogy nem árt nevet változtatni. A saját vezetékneveik alatt 1964-ben megjelentették első nagylemezüket, de a Wednesday Morning 3 A.M. még nem keltette fel a hallgatóság érdeklődését. Simon gyorsan át is cuccolt egyedül Angliába, hogy a szólókarrierjét ápolja, de aztán nem sokkal később vissza is tért New Yorkba, mert azt a hírt kapta, hogy a Garfunkellel közös, The Sound Of Silence című dalára egyre komolyabb kereslet mutatkozik. A számot újra felvették elektromosított verzióban, a vége pedig egy első helyezés lett a Billboard kislemezlistáján.
https://www.youtube.com/watch?v=YZGayaTPQ4I
2. Amerika hangjai
A 1966 elején megjelentetett Sounds Of Silence album nagy siker lett, a folytatás (Parsley, Sage, Rosemary And Thyme) pedig még abban az évben megérkezett, olyan nagyszerű dalokkal, mint a Homeward Bound, a Scarborough Fair vagy a Feelin’ Groovy. Az igazán nagy sikert aztán végül az 1968-as Bookends hozta el, rajta a folk-duó egyik legismertebb számával, a Mrs. Robinsonnal, mely akkor a Diploma előtt című film betétdala is lett. Mi mégsem ezt szeretnénk erről a nagylemezről kiemelni, hanem az America című felvételt, amiről azt mondja Zooey Deschanel a Majdnem híres című filmben, hogy „most pedig felteszem azt a dalt, ami miatt elköltözöm otthonról.”
3. Messze volt a híd
A színészi babérokra is pályázó Garfunkel elvállalt egy komolyabb szerepet Mike Nichols, a Diploma előtt rendezőjének újabb filmjében, a 22-es csapdájában, melyben eredetileg Simon is felbukkant volna, de ő végül nem kapott lehetőséget. A túlságosan elhúzódó forgatás próbára tette a dalszerző türelmét, így az utolsó album, a Bridge Over Troubled Water nehéz szülés volt, de ezt a dalokon szerencsére egyáltalán nem érezni. Ez volt az első alkalom, hogy Simon a világzenével elkezdett kacérkodni, elég csak meghallgatni a dél-amerikai ihletésű El Condor Pasát. Az utolsó Simon & Garfunkel albumról (mely hiába lett a duó legsikeresebb munkája, a folyamatos feszültségek miatt egyben elhozta a feloszlást is) az embereknek elsőre nyilván a címadó dal ugrik be, mi viszont inkább ezt szeretnénk kiemelni:
4. Egyedül könnyebb
Nyilvánvaló volt, hogy a szakítás után Simon szólópályára lép, és nem is kellett sokáig várni: az első album már 1972 januárjában a boltok polcaira került, és rögtön brit number one lett, de Amerikában is jó lett a visszhangja, köszönhetően többek között a Me And Julio Down By The Schoolyard című slágernek. Az lemezen hallhatóak latin zenei hatások, a Mother And Child Reunion révén pedig Simon lett az egyik legelső fehér ember, aki reggae-t énekelt. A bő egy évvel később kiadott There Goes Rhymin’ Simon (rajta a nagyszerű Kodachrome-mal) szintén jól szerepelt, az igazán nagy dobás azonban 1975-ben jött. A Still Crazy After All These Years sokak szerint a legjobb Simon szólólemez, és az egyetlen olyan albuma, amely Amerikában a lista első helyéig jutott. Vonatkozik ugyanez a lemez nagy slágerére, a 50 Ways To Leave Your Loverre. Ja, és még Garfunkel is énekel rajta.
5. Hogy van Annie?
A Still Crazy után egy nyugodtabb periódus köszöntött be Simon életében, 1980-ig nem is adott ki újabb albumot, viszont felbukkant Woody Allen csúcsfilmjében, az Annie Hallban. Az aprótermetű énekes-dalszerző filmográfiája nem túl jelentős, Garfunkellel ellentétben ő nem vállalt be semmilyen komolyabb színészi munkát, de az Annie Hallos szerepét mégis fontos megemlíteni. Már csak azért is, mert ő, a klasszikusan keleti parti srác egy olyan Los Angeles-i producert alakít, aki átcsábítja Diana Keatont a napfényes Kaliforniába. Simonnak csupán két-három jelenete van a filmben, és amikor a nála két fejjel magasabb csaja oldalán felbukkan, megint csak nehéz nem Garfunkelre gondolni.
6. Régi barátok (ja, nem)
Az Annie Hall után jött egy újabb film, a One-Trick Pony, ahol Simon szinte önmagát alakította. A produkció megbukott, és a hasonló című újabb szólólemez sem aratott különösebben nagy sikert. Hogy aztán mégis lehessen gondoskodni szalagcímekről, létrejött a várva várt Simon & Garfunkel reunió. A duó 1981-ben hatalmas sikerű ingyenes koncertet adott a Central Parkban közel félmillió néző előtt. A fellépés nem egyszeri alkalom lett, komplett turné követte, sőt, a duó nekiállt egy új album felvételének. Az 1983-as Hearts And Bones mégis egy Simon szólólemez lett, ugyanis előjöttek a régi nézetkülönbségek, Tom és Jerry útjai pedig ismét különváltak. Az évek, évtizedek során ugyan alkalomadtán összeálltak még koncertekre, turnékra, utoljára 2010-ben, de még a sajtóban sem rejtették véka alá, hogy konkrétan gyűlölik egymást – Garfunkel nemrég Napoleon-komplexusos zsarnoknak nevezte Simont, akivel soha többé nem akar együtt dolgozni.
7. Helló, Dél-Afrika
A Hearts And Bones sikertelensége mellé még az is jött, hogy Simon házassága zátonyra futott Carrie Fisher színésznővel. Nem ez volt a legjobb fázis a dalszerző karrierjében, és már-már a visszavonulás is szóba került, de aztán egy kölcsönbe kapott kazetta mindent megváltoztatott. Simon ezen keresztül szembesült Dél-Afrika zenei kultúrájával, és amit hallott, annyira megihlette, hogy meg sem állt Johannesburgig. A többnyire worlbeat dalokat tartalmazó és kissé megtévesztő címmel kiadott Graceland 1986 egyik legnagyobb meglepetése lett, egy olyan korban, amikor a zenei színteret a műanyag szintipop hősök, illetve a tupírmetál együttesek uralták. Az ekkor 45 éves Simon popsztárrá avanzsált, többek között az MTV-n heavy rotációban futtatott You Can Call Me Al klipjének, amiben jóbarátjával, Chevy Chase-szel bohóckodik.
8. Helló, Latin-Amerika
A Graceland folytatása 1990-ban érkezett The Rhythm Of The Saints címmel, és ezen már nem dél-afrikai, hanem latin-amerikai hatások szerepeltek. Az album sikert aratott, még ha nem is akkorát, mint elődje, és komoly turné követte, mely 1991. június 23-án az MTK pályát is érintette. A koncertről nem igazán lehet fellelni infót az interneten, a korabeli beszámolók szerint pedig kevesen voltak, és a hangulat sem volt az igazi. A legenda szerint Simon kiverte a hisztit a Kempinskiben, hogy nem olyan porcelánban szolgálták fel neki a levest, amilyet szeretett volna, de én ezt egy olyan embertől hallottam, akinek még a köszönését sem hiszem el. Noha a budapesti koncert nem is annyira sikerült jól, az újabb ingyenes, és immáron Garfunkel nélküli Central Parkos koncert mindenképpen – Simon ezt tartja a karrierje csúcspontjának.
9. Meglepi
A kilencvenes éveket Simon relatív obskuritásban töltötte, és igyekezett a családi életre koncentrálni, miután 1992-ben feleségül vette Edie Brickell énekes-dalszerzőnőt, akitől három gyermeke is született. A Capeman című musicalje megbukott, és a 2000-ben kiadott You’re The One album sem kavart viharokat. Az igazi visszatérés 2006-ban következett be, a találó címmel ellátott, és kifejezetten modern hangzású Surprise album formájában. A lemezhez Simon maga mellé vette Brian Eno über-producert, aki még a dalszerzésbe is besegített.
10. Emelt fővel
2011-ben érkezett a következő album, a remek So Beautiful Or So What, mely a szólókarrier összes korábbi állomására reflektált, az albumot követő turné során Simon pedig még Glastonburyben is fellépett. Idén pedig egy még jobb albumot villantott: a júniusban kiadott és a brit number one pozíciót is begyűjtő Stranger To Stranger egy igazi kései mestermű, mely úgy old school, hogy visszahozza a nyugdíjazott Roy Halee producert a garfunkeles időkből, másrészt úgy new school, hogy több dalban az olasz elektronikus producer, Clap!Clap! segédkezik. Valahogy így illik megöregedni, és ez bizony eddig keveseknek sikerült. Ha ez az utolsó lemez, amire minden esély megvan, akkor méltó lezárása egy páratlan karriernek.
