Lego Batman – A film (The Lego Batman Movie), rendezte: Chris McKay, főszereplők: fekete és nagyon sötét szürke árnyalatú építőkockák; színes, amerikai stop motion-szerű animációsfilm, 104 perc, 2017 (6)
A magány erődje
2014-ben a Lego-kaland igen jól össze lett rakva (pillanatragasztóval és anélkül), a benne lévő Batman pedig ordított a spin-offért. Gyorsan be is jelentették, és a DC tavalyi hármas mozis égése (mindben benne volt a denevér, csak a Gyilkos tréfa itthon elkerülte a nagyvásznat) után égető szükség volt egy egyöntetű szeretetben részesülő alkotásra. Vajon ez lesz az? A jelek szerint igen!
Pedig hiába voltak azok vészjóslóak. Hogy ez csak reklám lesz, hogy a DVD-s Lego DC-k nem a legjobbak, hogy animációs spin-off se szokott feltétlenül jól elsülni (Csizmás, a kandúr megvan?). De a Lego Batman – A film (még véletlenül sem ez, nem is értem, miért nem lehetett volna mondjuk „A Lego Batman kaland”-ra keresztelni kritikánk tárgyát) bizony 1-2 helyet leszámítva megadja azt, amit a nagy előd!
Mondjuk a „nagy elődhöz” sok köze nincs, Batman épp egyedül él, ergo Vadóccal (már nem az X-Menből, hanem a Kalandból) már vagy szétmentek – már ha éltek együtt egyáltalán –, vagy még a Kaland előtt játszódik. A világ építőelemivel ellentétben, itt nincs különösebb kapcsolódási pont, nem áll úgy össze a két film, mint két kicsi dán kocka, csupán a világ egyik törvénye ad támpontot, hogy ez nem a DVD-s univerzum: méghozzá az, hogy az asztalról itt is le lehet esni a végtelen szakadékba. Bár jól épít, hogy Batman építőmester lenne, arról szó sincs. Csupán Gothamet tartják össze „legotechnotikus” lemezek.
Ugyan ezt a szóviccet nem sütik el a filmben, sok másikat igen, és bár biztos jó poénokat tartogat az eredeti szinkron is, a magyar nyelvvel való játék itt is hozza az animációs filmeknél (és legutóbb az xXx 3-ban) megszokott formáját. Ugyan olyan „Han Solo megjelenik Csernák Jánosként” cameo nincs benne, de azzal, hogy Fekete Ernő a magyarok Tony Starkja, és immár ötödik alkalommal Batmanje is, a két karakter közti hasonlóságok kifigurázása csak nekünk, magyaroknak ad még egy réteget az amúgy sem ingerszegény gegáradatban. Konkrét paródia van a „zseni, milliárdos…” féle bemutatkozásra is.
Az eredeti változatban is vannak hasonlók, Billy Dee Williams a múltkori Lando cameo után itt Kétarcot szólaltja meg (ő játszotta a ’89- ben Harvey Dentet, miatta lett a ’92-es rajzfilmsorozatban félig fehér-félig fekete, aztán lecserélték a rágógumiarcú Tommy Lee Jones-ra), és rajta kívül is biztosan akad, de a DC világán túlról érkező, Legóként is megjelent szereplőket nem lőném el. (Van filmes, és klasszikus Lego egyaránt.) Természetesen az Igazság ligája is beugrik. Csőre Gábor már nem Zöld lámpás, de Flour még mindig Superman. Hála az égnek, csak két jelenete van és már nem minden mondatát zárja le kellemetlenül lazáskodva. Az egyik promóban feltűnő sorozatos CW hősök kimaradtak (így is vannak annyian az 57 éves partijukon…), de a Flasht megszóltató Diaz meglepően jó, pláne ha Flour szintet vár az ember. Bár Szabó Mátét bejátszhatták volna a sorozatból…
No, de kanyarodjunk vissza Supermanhez, hiszen egy TV nyilatkozata az egyik indítóeleme a Clarkhoz mérten nem túl acélos sztorinak. Joker az összes létező fontosabb és viccesebb gonosszal szövetkezve (ha ilyen hősök voltak, gondoljatok bele milyen gonoszok lehettek) természetesen Gotham elpusztítását tűzte ki céljául, amit Batman persze nem hagy, de egy romantikus jelenetben választás elé kényszerül: vagy a város, vagy a bohóc.
A város. Joker pedig ezen bedühödik, persze leginkább azért, mert Batman mostanában nem őt tartja legfőbb ellenlábasának, mi több, még csak nem is érez iránta semmi extrát. Bezzeg Superman, aki épp most küldte Zodot a Fantom Zónába, és mély gyűlölettel beszél kriptoni társáról. Jokernek eme zónát hallva ördögi terve születik. Jim Gordon pedig nyugdíjba megy, lánya veszi át a rendőrséget és szeretne törvényen belül Batmannel dolgozni.
Mint az látható, az alapkonfliktus nem egy Mariana-árok, de ha belegondolunk, akkor a Lego kaland sem tűnt eleinte ennél okosabbnak. Persze ott jobban felépítették a vége csavart, ami viszont egyszeri álleesős csoda volt, így egy olyan csapdába estek az ezúttal is tehetséges és kreatív alkotók, hogy akármilyen jó minőségű a végeredményük, nem fog felérni az előddel.
Pedig a mélységet több rétegen át próbálják beletenni: Batman magánya (maga köré emelt spirituális erődjével) és a Jokerrel való valahol tényleg romantikus kapcsolata létező témák a képregényekben. Frank Miller például a Sötét lovag visszatér c. eposzában a denevér és a bohóc kapcsolatát lezáró végső ütközetet egy szerelembarlangba helyezte: egyik sem teljes a másik nélkül. Ez örökké visszatérő téma.
És bár ezek szép próbálkozások, sőt az átlagmesék tartalmánál jobban is sikerültek, nem lett igazán átütő. És ez ugyanakkor meg nem is baj! Hiszen olyan mértékben zúdulnak ránk az egyértelmű (Prince említése, Batmobile garázs, Disney kastélylogó, hangutánzó szavak), a háttérismeretet igénylő (cápaírtó spray és futás a bombával kép, fotó a naplementés háztetőn, a kriptoni kristályok), és a mélyen geek (Robin második ruhájának neve, Joker a tükörcsarnokban, Alfred múltja) poénok, hogy szerintem még 3.-4. nézésre is feltűnik majd valami apróság. Ha valaki nagyon benne van a témában, akkor pláne.
Érződik, hogy a stáb kívül-belül ismerte az alapanyagot, vagy nagyon mélyen beleásták magukat a témába, és amiből tudtak, abból alkottak is egy easter egg-get. Ráadásul tegyük hozzá, a figura már ismert jellemein kívül (pl. zeneszerzés) nem hasznosítottak direktben újra egy elemet se az elődből. Látjuk, hogy fekete és sötétszürke árnyalatú kockákat használ, de nincs kimondva, nincs szájba rágva, nincs ráhúzva már ismert beszólás, vagy képi poén. Nem kellett velük élni, és nem akartak a nagy előd árnyékából csipegetni, pedig ez igen jellemző magatartás Hollywoodban. Úgyhogy pacsi!
És ha már zeneszerzés: ugyan Szupi szuper szintű kiverhetetlen dal nincs, valószínűleg ez csak azért történt, mert több eredeti betétdal is akad. Sajnos a metálos szövegét nem igazán sikerült jól átírni magyarra, de túl nagy easter egg volt eleve, így ezt egy járulékos veszteségnek mondanám. Amúgy a film egyetlen pár percében, amikor Bruce Wayne-t látjuk egy fogadáson, azért akusztikusan, szimpla zongoraszóval csak ott van a Szupi dallama. De Lorne Balfe zeneszerző munkája után valahogy nem az fog a fejünkbe bevándorolni: ötféle létező Batman stílust (’66, Burton, Nolan, Sötét lovag visszatér, Beyond sorozat) kombinált Rob Dougan Mátrix számaival és a Harag útja lüktetésével. Ezekkel alkotva egy ismerős hangzásvilágú, de mégis jól működő egyveleget.
Animáció szinten viszont két negatívumot sajnos fel lehet hozni: a Kaland során láttuk, és tök jó poénforrás volt a Lego emberek valódi fizikája (pl. terpeszugrás). Itt viszont némileg áttörjük ezt, ami akkor nem is gond, ha főhősünk épp Batmanőzik, hisz az pont jól működik. Mert Batman még arra is képes, hogy olyan pózt vágjon, úgy rúgjon, fekvőzzön, ez nem is baj. Az sem, ha kicsit karikaturista módon egyes szereplők feje mond ellent a fizikának, de sajnos még ezen túl is becsúszik néhol hasonló. Szerencsére annyira nem zavaró, és abszolút nem megyünk át a DVD filmes, számítógépes játékos határtalan mozgásszabadságba. Azért a kétujjú kézzel bármit elgépelhető jellegzetességre van egy jó kis kikacsintás.
A másik apróság, ami szemet szúrt, az Barbara Gordon színe. Értem én, hogy Roasrio Dawson nem az a falfehér szépség, de ha már egyszer Jim Gordon is sárgafejű/kezű volt, akkor minek beleerőltetni a polkorrektséget? Szerintem pont egy Legonál abszolút mindegy, hogy ki milyen festésű fejet kap, de legalább filmen belül legyünk következetesek…
Szóval technikailag ezek csak ilyen apróságok rontják az összképet, a játékidő pont egészséges (hozza a Kalandét), bár néhol egy kicsit leül. Annak ellenére, hogy ez nem feltétlen rossz az óriási pörgés közepette, van egy konkrét rész, ahol az az érzésem támadt, hogy a finálét megszakítottuk. Persze az idő így is elrepül, de ott nagyon érezhető.
A végső konklúzió előtt még egy tényezőt kell megemlíteni: tavaly ezen a hétvégén tarolt a Deadpool a maga formabontó öniróniájával. Igen ám, de miközben mindenbe beszól, és látszólag még önmagának is, pont nem lesz több egy sablon eredetfilmnél, és ezen részére bizony nincs beszólása. Batman ugyan nem töri át annyiszor a 4. falat (egyszer Joker teszi ezt), de valahogy mégis sokkal önirónikusabb az egész, szóval ki merem jelenteni: ez hazai pályáján jobb és erősebb lett kedvenc zsoldosunk filmjénél.
Sokkal több poént ad, ráadásul több szinten: ha %-osan vesszük, akkor az átlagnézőknek kevesebb easter egg fog leesni, mint a Deadpool „össztojás számából”. Ergo: egy vérbeli rajongónak legalább egy ponttal többet ad a film. Ez a pont kilences (hisz a tökéletes újdonság varázsa azért már mégis elmúlt, mind Legoban, mind szupihősben), de átlagnézőként is egy nyolcast simán érdemel. Ekkora szakadék pedig Reynolds esetében nem volt.
Az átlagnéző is elég sok mindent megért majd, de talán kevesebbet, mint a Kaland esetében, ám ettől még nem lesz rosszabb film. Így is ez kapja a legkevésbé megosztó véleményeket a DC háza tájáról a Sötét lovag óta. Csupán hiányozni fog az az átütő metadolog, amit ezúttal már – teljesen jogosan – nem lehetett bejátszani.
Értékelés. Minden kritika csak sablonos értékeléssel zár. Meg egyértelmű pontozással a lusták számára, akiknek sok a rizsa. Mégis miért nem olvassa valaki végig, ha érdekli a film? Szóval ezúttal nem így lesz, mint látod, kedves lustaság.
(Sajnálom, ha a film formát bontott, én is. Nézés közben az első pillanatban leesik majd… J)
