E
gy pillanatra kitettük a lábunkat a moziból, és erős lett a gyanúnk, hogy nem ússzuk meg annyival a sportolást, hogy a „film” kifejezés helyett a „mozgókép” szinonimát használva akarjuk habtestünket fitten tartani. Hevenyészett próbálkozás lenne edzésnek nevezni a komoly fizikai erőfeszítéseket tartalmazó moziélményeket is – pedig Ti vagytok rá a tanúk, hogy ilyen is van a Sorban. Felemeltük tehát vászonfüggő életünkben a második legbecsesebb szerepet betöltő testrészünket, és félmaratont futottunk – méghozzá Forresttel.
„Mama azt is mondta, hogy egész csomó dolgot elárul mindenkiről a cipője. (…) Mama azt mondta, hogy bárhova elvisz. Azt mondta, hogy az az én varázscipőm.”
21 kilométer az már nem egy laza kocogás a Central Parkban vagy a Városligetben – Forrest elhíresült (és több esztendőn, államon, tévécsatornán és tájegységen átívelő) nagy futását azonban meg sem közelíti. Bár van az a pillanat, amikor a Keszthely-Szigliget táv az éppen ott szuszogó számára simán felér minimum két Road 66-szel. Főleg, ha a bal lábfeje és a cipője nem éppen úgy vannak egymással, mint a borsó meg a héja….
Félmaraton. Khm… hát jutott eszünkbe számtalan szebbnél szebb INTENZÍV gondolat, főleg a vége felé… de azt vettük észre, hogy szinte minden kilométerre jutott egy Forrest-idézet vagy képkocka, ami hirtelen elménkbe furakodva valahogy megkönnyítette az egyre hólyagosodó lépteket.
A rajtnál: „Maga bedilizett, vagy csak teljesen hülye?”„Az a hülye, aki mondja, Mrs. Blue.”
A második és a tizenhatodik kilométer között: „Meg lehet sütni parázson, főzni, párolni, sütni roston és hirtelen. Van rákvagdalthús, rák kreol módra, gombás rák, serpenyős rák, zsírban sült, olajban sült. Van ananászmártásban, citrommártásban, kókuszmártásban, bormártásban. Van rákleves, rákragu, ráksaláta, rák sültkrumplival, rákburger, rákos szendvics…”
A tizenhetedik kilométernél: „Gratulálok! Hogy érzi magát?” „Nagyon kell pisilni.”
Az utolsó öt kilométeren: „Fuss, te buggyantagyú, fussál!”
A célban: „És amikor odaértem az jutott eszembe, hogyha már ilyen messzire jutottam, akár meg is fordulhatok, és futhatok tovább.”
Tíz perccel és néhány méterrel a cél után: „Az életemet egy doboz bonbonért!” Vagy valami hasonló…
Órákkal a verseny után, az eredményeket böngészve: „Jézusom, hiszen ez új századrekord!!”
Másnap: „De nincsen lába, Dan hadnagy!”
Egy hét múlva, a kollégák előtt arcolva: „Gondoltam, futok egy kicsit.”
Az viszont nem kérdés, hogy megérte. Reméljük, legközelebb együtt megyünk!
