Meghalt a legendás olasz filmrendező, Bernardo Bertolucci


bernardo

Elhunyt Bernardo Bertolucci, az Oscar-díjas Az utolsó császár, Az utolsó tangó Párizsban, vagy az Álmodozók filmek legendás olasz rendezője.

A 77 éves direktor sajtósa, Flavia Schiavi közölte, hogy Bertolucci hétfőn reggel hét órakor halt meg rákban.

Hazájában generációjának legnagyobb rendezőjeként tartották számon Bertoluccit, aki Európa mellett Hollywoodban is nagy sikereket ért el. Az 1987-es Az utolsó császár című filmje kilenc Oscar-díjat zsebelt be, minden jelölt kategóriában győzedelmeskedve. Ezzel Bertolucci lett az első és egyetlen olasz rendező, aki elhozhatta a legrangosabbnak tartott filmes díjátadóról a legjobb rendezőnek járó szobrot, valamint ez volt az első alkotás, amit a nyugat készített Kínáról a kínai kormány beleegyezésével.

Bertolucci 1962-ben, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált direktorként A kaszás című filmjével, amely egy meggyilkolt prostituált esetét mutatta be több szemszögből. Majd olyan felejthetetlen filmeket rendezett, mint az első Oscar-jelölését meghozó 1970-ben bemutatott A megalkuvó, amely nagy hatással volt az úgynevezett új hollywoodi rendezők generációjára, mint Steven Spielberg, Martin Scorsese vagy Francis Ford Coppola.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Macskák mozifilmhez újabb popsztár csatlakozott
Következő cikk A kedvenc filmünk minden műfajból (akció, dráma, doku, vígjáték...)