Teljes a 7. Friss Hús rövidfilmfesztivál magyar válogatásának programja


A Daazo.com 2019 tavaszán újra megrendezi a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztivált. Az eseménysorozat a Toldi moziban lesz 2018. március 25. és 31. között.

A hazai közönség a Friss Húson láthatja először a Berlinale Shorts versenyprogramjában bemutatott két magyar animációt (a Lidérc úr c. filmet, valamint a legjobb LMBTQ-témájú alkotásnak ítélt Teddy díj nyertesét, az Entropiát). Harmadjára tér vissza a fesztiválra Dudás Balázs és Csata Hanna, és a Friss Húson mutatkozik be többek között Simonyi Balázs és Szirmai Márton új filmje is.

Friss Hús TV – Kovács István

Egy Diák Oscar-díjjal a háta mögött Kovács István, az A Siege – Ostrom rendezője is elmondta, hogy miért volt jó a Friss Húson kezdeni. 🎥💥

Közzétette: Friss Hús Budapest – 2019. március 2., szombat

Emellett számos különleges és magas művészi értéket képviselő alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelennek majd a fesztiválon. Idén minden korábbinál több, összesen 9 animáció lesz a Friss Húson.

A magyar programba összesen 29 filmet válogattak be, 17 rendező először szerepel a Friss Húson. Hat blokkban összesen 478 percnyi rövidfilmet nézhetnek meg a formátum kedvelői.

Halász Judit és Bálint András, Szabó István legendás szerelmespárja újra együtt lesz látható Lengyel Balázs Hármasban című filmjében. Trill Zsolt, Láng Annamária, Bezerédi Zoltán, Hajdu Szabolcs, Polgár Csaba, Kiss Diána Magdolna és Pető Kata is megjelenik a vetítővásznon, míg a legfiatalabb generációból Törőcsik Franciskát, Vilmányi Benettet, Sodró Elizát, Mészáros Blankát, illetve Waskovics Andreát lehet majd rövidfilmes szerepben látni. Sőt az egyik alkotásban Michelle Wild is felbukkan!

A fesztivál utolsó napján osztják ki a díjakat. A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak.

A szervezők hamarosan bejelentik a nemzetközi verseny, illetve az LMBT- és a horrorszekció programját is.

A Friss Hús magyar válogatásának teljes programja:

A buszsofőr (Borbás Dávid)
A mentor (Szabó Szonja)

A naprendszer legkisebb bolygója (Ladányi Jancsó Jakob)

Akartam csinálni egy filmet a fájdalomról (Richolm Orsolya)
Apám szíve (Fazekas Máté Bence)
Balansz (Csata Hanna)
Banality (Simonyi Balázs)
Betti (Ács Zsuzsanna)
Broken Things (Gyulai Anna)
Casting (Csoma Sándor)
Élesztő (Nagy Lili)
Entropia (Buda Flóra Anna)
Fel az úton, aztán jobbra (Sipos Bence)
Felülnézet (Lőrincz Nándor, Nagy Bálint)
Fészek  (Jánka Eszter)
Hármasban (Lengyel Balázs)
Helix (Papp Károly Kása)
Két csík (Dudás Balázs)
Idegen hangok (Wizner Balázs)
Jacques ámokfutása (Horesnyi Máté)

Jakab (Dávid Attila)
Jövő szerdán (Molvay Norbert)

Kék óra (Regős Ábel)
Lidérc úr (Tóth Luca)
Maszatvár (Szakonyi Noémi Veronika)
Our House (Balogh Fábián)
Rozgonyiné (Szeleczki Rozália)
Szerepzavar (Szirmai Márton)
Szokásjog (Füzes Dániel)

A fesztivál folyamatosan frissülő Facebook-oldala: Friss Hús Facebook
https://www.frisshusbudapest.com

(képek forrása: daazo.com)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Így tisztelgett Ryan Reynolds a ma 25 éve elhunyt John Candy előtt
Következő cikk A Shazam! új feliratos előzetesében még Batman is előkerül