Neverland elhagyása (Leaving Neverland), rendező: Dan Reed, szereplők: Wade Robson, Jimmy Safechuck, Michael Jackson (archív), Laura Primack, Chantal Robson, amerikai dokumentumfilm, 240 perc, 2019 (18)
Neverending story
Nagyon fontos leszögezni, hogy semmiképp sem az állásfoglalás a célja ennek a kritikának, hiszen sokaknak már csak attól is kinyílt a bicska a zsebében, hogy a film megjelent. A Sundance Filmfesztiválon bemutatott film nagyon nagy port kavart, legtöbben Jacko védelme miatt emeltek szót, ám rengeteg embert teljesen letaglózott, hittek az áldozatoknak. A lényeg, hogy senki sem tud mellette szó nélkül elmenni és az is sokatmondó, hogy ez a film most jelent meg a toleranciaterror közepén.
A dokumentumfilm leginkább beszélő fejekből és archív anyagokból áll, ami Jacksonról és a nyilvánosságban megjelent videókból és fotókból áll. A film két részes lett, hiszen a maga négy órájával így is megterheli az embert, az HBO kétrészes minisorozatként közölte, amit meg is lehet tekinteni az HBO GO-n. A film első részében a két áldozat, Wade és Jimmy a sztárral való szoros kapcsolat kialakulásáról és Neverland létrejöttéről mesél, míg a második részt teljes egészében a már tinédzserként elkezdődő feldolgozási fázisokra szánták, hogy megmagyarázzák, miért most jöttek ezzel elő a feltételezett áldozatok. Nagyon magába a történetbe nem is szeretnék belemenni, hiszen tényleg érdemes megnézni azelőtt, hogy bármiféle meggyőző elképzelésünk lenne afelől, hogy Jackson ártatlan volt-e vagy sem. Annyi biztos, hogy remek hatáskeltő elemeket használ a rendező, leginkább a részletes és szemléletes verbális ábrázolások a legfelkavaróbbak, amiket Wade mesél, hogy konkrétan hogyan zajlott a szexuális aktus közte és Jackson között, mikor ő hét éves volt. Eközben hosszasan láthatunk bevágott képeket kettőjükről, a rendező nem akar minket ereszteni ebből a nyomasztó érzelmi hálóból, így kénytelen-kelletlen a mi fantáziánkban játszódnak le ezek a szituációk, amik tényleg nagyon direkt módon vannak ábrázolva.
A filmben a két áldozat anyja és hozzátartozói is megszólalnak és leginkább az édesanyák hibáztatják magukat, egyébként teljes joggal. De megdöbbentő látni, hogy hiába a történtek ellenére is, még a mai napig csillogó szemekkel beszélnek a sztárról, aki számukra egy Istenség volt. Megközelíthetetlen, a mai világban egyébként hozzá hasonló ikon nem nagyon van, ezért is kerültek katartikus állapotba, mikor Michael elkezdett a családdal barátkozni. Bevallottan Pán Péter-szindrómában szenvedett, így a szülők a gyereküket állításuk szerint gyanú nélkül engedték a sztárral együtt játszani, később pedig együtt aludni. A beszélgetésből is teljesen egyértelműen lejön, hogy az anyák az apákat kizárva, teljesen egyedül, a gyereküket felhasználva szerettek volna pénzre, hírnévre és mindenféle haszonra szert tenni.
Nagyon sok kérdés egyébként felmerült a filmmel kapcsolatban, amire javarészt választ is adnak a beszélgetések:
– Miért akkor jött ki a film, amikor már Jacko meghalt? Miért nem lehet őt békén hagyni? Az áldozatok elmesélik, hogy mindketten gyermekkorukban nem zaklatásként élték meg az esetet, hanem az egymás iránti szeretet kimutatásaként, így hiába tanúskodtak két esetben is mellette a tárgyalásokon, akkor még nem indult be náluk a feldolgozási fázis, csak gyermekük megszületése indukálta mindkét félnél azt, hogy mi is történt velük gyerekkorukban.
– Nem csak a pénz miatt csinálta a két férfi ezt az egészet? Valahol már van az az érzelmi és mentális lecsupaszítás és mindenki felé prezentált kiszolgáltatottság, ahol már nem csak a pénz dominál. Illetve mind a rendező, mind az HBO, mind a filmben szereplők vállalták, hogy a film megjelenése után a rajongók hada és a Jackson-klán rájuk fogja borítani a világ összes mocskát, amit szerintem semmilyen anyagi haszon nem tud kompenzálni.
– Az FBI évtizedekig nyomozott Jacko után és nem talált semmit. A bíróság is felmentette, és sosem ítélték el molesztálás miatt. Akkor ez a film most mire kellett? Pontosan ez az, amiért ennek a filmnek az időzítése mondhatni tökéletesre sikerült. Hiába halott a popikon már egy évtizede, de azóta sem volt még a zenetörténelemben annyira megosztó figura, mint az ő személye. Rengeteget jótékonykodott, a zenéje ma is iszonyat erővel bír és hatalmas hatással volt a zeneiparra, valamint az előadóművészetre is. Azonban mindenki tudja róla, hogy egyáltalán nem volt gyerekkora, a The Jackson 5 tagjaként az apja állandóan terrorizálta, hormonokat kapott, hogy vékony maradjon a hangja, semmiféle szeretetben nem volt része egész életében. Így egyáltalán nem meglepő, hogyha egy ilyen sors után az illető mentálisan beteg lesz, valamint nagyon visszás, hogy rendeszesen fiatal fiúkkal járkált kézen fogva a nyilvánosság előtt, valamint ő sem tagadta, hogy rendszeresen aludt fiatal fiúkkal egy ágyban.
Természetesen a film csak az egyik oldalt mutatja meg, de ez nem is lehet elvárás egy dokumentumfilmtől, hogy a Jackson családot is megszólaltassák, mert maga Jacko már sajnos nem is tudna nyilatkozni, bár ahogy mindig, valószínűleg most is tagadná az esetet. Ennek a filmnek maga a létrejötte a szörnyű, hogy ebben a hatalmas tolerancia terrorban, a #metoo és a Time’s up! korában mindenki sokkal érzékenyebb ezekre a témákra, hiszen ez a történet is már majdnem harminc éve kezdődött, de még mindig rengeteg indulatot vált ki az emberekből. Az, hogy mi történt, senki nem tudja megmondani, mert hiába a filmben elhangzott történetek, akármennyire megrendítőek, simán lehetnek hazugságok, de hiába a több éves nyomozati anyagok is, a zárt ajtók mögé és a szigorúan védett ikon imidzs mögé nem feltétlen tudott bárki is belátni. Ha készülne egy Jackson családot megszólaltató film is, valószínűleg ugyanilyen indulatvihar fogadná, azt pedig, hogy mi történt a zárt ajtók mögött, már sosem tudhatjuk meg.
