Seattle SuperSonics: 30 éves a Nevermind
Még belegondolni is brutális, hogy milyen lemezek jelentek meg egy hét leforgása alatt 1991. szeptemberében: a Guns N’ Roses monumentális dupla Use Your Illusionja, a Primal Scream-féle Screamadelica, a Blood Sugar Sex Magik a Red Hot Chili Peppers-től, valamint a Nevermind, ami konkrétan kivégezte a nyolcvanas éveket. A Nirvana második lemezéről következzen egy felettébb szubjektív visszatekintés.
1991. szeptember 24-én fogalmam sem volt róla, hogy megjelenik egy Nevermind című album, nem hallottam addig sohasem a Nirvanáról, így nem voltam ott a seattle-i zenekar 1989-es pecsás koncertjén sem, több ezer emberrel ellentétben, akik eskü alatt állítják ezt. A jó kis noteszom szerint aznap autóvezetés órán vettem részt, valamint egy megbeszélésen (erről majd még később), és biztos odakapcsoltam az MTV-re is, de semmi olyan dologgal nem foglalkoztam, aminek a legkisebb köze is lett volna Seattle-höz meg a grunge-hoz, ami akkor még nem volt az emberek szókincsének része. Akkoriban más zenéket hallgattam, nem néztem a Headbanger’s Ballt, márpedig ott lehetett leginkább elcsípni először a Smells Like Teen Spirit klipjét, ami aztán csak később került főműsoridőbe, és ott is A-rotációba.
Kicsit úgy voltam én a Neverminddal, mint ahogy sokan mások, vagyis hogy egy kicsit rá kellett hangolódnom. A Smells Like klipje is inkább csak a lázadás miatt fogott meg eleinte, mintsem a zene miatt, és még ha tudom is, hogy azon év novemberében Nirvana koncert van Bécsben, sem megyek ki rá. Márpedig ez volt az utolsó alkalom, hogy sikerülhetett volna elcsípni a zenekart élőben, és az is biztos, hogy ha egy-két hónappal később van a koncert, már nem az Arénában, hanem a tizenötször nagyobb Stadthalléban lépnek.
Úgy rémlik, hogy valahol ’92 tavaszán ragadott meg igazán Kurt Cobainék zenéje, és konkrétan emlékszem arra a végigwalkmanezett vonatútra, ahol konkrétan beütött a Nevermind, és azóta sem tudok kikerülni a hatása alól. Számlálhatatlanul sok főiskolás rockbuliban sikerült végigpogózni a Smells Like-ot, a Lithiumot, a Come As You Are-t, bár ezek már amolyan posztumusz jellegű őrjöngések voltak, Cobain 94-es halálát követően. Internet még nem volt, és a tragédia nem az MTV-n keresztül jutott tudomásomra, hanem sokkal bénább módon: egy hétvégi napon, a déli órákban, a Képújság című tévéműsor hasábjain láttam a hírt.
És most kanyarodjunk vissza egy pillanatra az akkori noteszra, melynek tanúsága szerint 25 évvel ezelőtt részt vettem egy megbeszélésen. Gimnáziumi barátokkal közösen volt akkor egy amolyan színjátszó csoportunk, akikkel jeleneteket adtunk elő városi rendezvényeken; ezek sokszor zenekar-, illetve videóklip paródiák voltak, és ha van bármi hiányérzetem az egésszel kapcsolatban, akkor az az, hogy a Smells Like Teen Spirit klipjét sosem adtuk elő.
Totálisan támadható és vitatható állítás, de szerintem három nagy ősrobbanás volt a rockzenében, és ezek között mindig 14 év telt el. 1963-ban a Beatles, 1977-ben a Sex Pistols, 1991-ben meg a Nirvana, és joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi volt az 2005-ben, ami megközelíthette a fent említett hármast. Talán az Arctic Monkeys, akik nagyon izgalmasnak tűntek, és azok is maradtak, de nem kavartak akkora hullámokat, amik a társadalomra is komoly hatást gyakoroltak volna. 
Azóta pedig még csak sivárabb a helyzet – egy olyan korban, aminek a zenei világát az usb-ző EDM DJ-k és az autotune-os rapperek uralják, egyre kisebb az esélye annak, hogy egy rockzenekar majd megint megváltja a világot. Sokak szerint ez azért is van, mert a rockzenéből már mindent kihoztak, amit lehetett, de hát annak idején már a Nirvana sem számított különösebben újító jellegűnek a hangzás tekintetében, mégis megvolt náluk az az attitűd, ami már fél gólnak számít, a másik fél meg az volt, hogy Cobain kurva jó számokat írt. Talán soha nem volt nagyobb szükség egy újabb Nirvanára, mint manapság, és ugyan rettenetesen kicsi az esély arra, hogy felbukkanjon egy ilyen volumenű zenekar, ki tudja, lehet, hogy már ott csörömpölnek valahol egy londoni/New York-i/austini/manchesteri/seattle-i stb. garázsban, és nemsokára hallunk róluk.
