Fejlesztő: White Owls Inc.; Kiadó: PLAYISM; Platform: PC, PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch
Milyen lenne, ha a Twin Peaks találkozna az Animal Crossinggal? Ez a kérdés még a bomlottabb elmékben sem hiszem, hogy felmerült volna, ugye? Szerencsére azonban volt, akiben igen, így neki is eshetünk az elmúlt időszak legfurább játékának, The Good Life teszt következik.
Hidetaka Swery Suehiro már számos olyan eposzt adott a játékosvilágnak, amitől annak nagy többsége csak összezavarodottan felállt vagy éppen már ránézéskor eldöntötte, hogy ez számára nem mondható éppen ideálisnak. Igazán nagyot viszont a Deadly Premonitionnel gurított, ami technikai problémái ellenére egy igen érdekes próbálkozás volt, mára pedig egyenesen kultjátékká vált. Persze a „kult” jelzőt sok esetben használhatjuk, azonban vétek lenne nem elismerni, hogy a rémes kinézet, vagy kezelés és a gyatra képfrissítés alatt ne rejtőzne egy igazán magával ragadó történet. Persze ezután érkezett folytatás és egyéb hasonló próbálkozás is, amik a maguk nemében mind értékesek voltak, azonban a mindegyiket sújtotta a gyatra megvalósítás, mely mára már egybeforrt emberünk munkásságával, ahogyan az érdekes és remekül felépített történet is. Gondolom a leírtakból már sejthető, hogy ismét egy kétarcú versenyzővel van dolgunk, ami szörnyű képfrissítéssel, szépnek nem éppen mondható grafikájával és egy remek sztorival próbál meghódítani bennünket.
A The Good Life történetében egy New York-i fotós/újságíró bőrébe bújhatunk, akit egy csillagászati méretű adósság, a ködös Albionba csábít, hogy itt egy magazin számára kiderítse mi is a titka a világ legboldogabb kisvárosának, Rainy Woods-nak. A városka pedig mindenféle fura szerzetnek ad otthont, azonban a dolgok gyorsan még furábbá fognak válni, amikor az első este során minden lakó kutyává vagy macskává változik. Ha ez pedig nem lenne elég egy gyilkosság is történik, ami megadja a komorabb hangulatot is az anyagnak. Az egész történet egyébként nagyon bájos és utaztatja az embert, de sajnos egy kicsit talán túl sokat akart most egyben elmesélni az író, így néha támadhat olyan érzésünk, hogy ez, meg az már talán nem kellett volna. Ennek ellenére, aki vevő a hasonló kis nyomozós, misztikus cuccokra, annak biztosan tetszeni fog.
Naomit harmadik személyből irányíthatjuk a kaland során. Az egybefüggő nyitott világ felfedezését, néhol kisebb mini játékok és külön helyszínek fogják megtörni, azonban ezek jót tesznek az amúgy néha kicsit bugyuta „vidd a tárgyat A-ból B-be” küldetéseknek. Egy konkrétat leszámítva, de ha odaértek azonnal tudni fogjátok melyikre gondoltam. Külön poén, hogy az átalakulás természetesen minket sem kerül el. Egy idő után macskává majd kutyává is át tudunk változni egy gombnyomásra, leküzdve ezzel az elénk gördített akadályokat, vagy éppen az éles érzékeinket használva juthatunk előre. Ami viszont szerves része még a játékélmények, az a főhősnő fényképezőgépe, melyet bőszen kattintgathatunk, amíg a benne lévő tárhely engedi. De nem ám csak úgy bele a vakvilágba, külön mellékküldetések épülnek az elkészített fotókra, valamint egy valós képmegosztóra hajazó weboldal menedzselésével némi pénzt is előteremthetünk.
És higgyétek el, pénzre szükségünk lesz, mert min a valóságban úgy Rainy Wods-ban is mindennek ára van. Ha ez nem lenne elég, a játékos életének megnehezítése érdekében Naomi egészségére is figyelnünk kell. Ha sokat mászkálunk az esőben megfázunk, így gyorsabban kifutunk a szuflából, vagy éppen nehéz tárgyak cipelésétől megfájdul a derekunk, ami szintén negatívan befolyásolja az erőnlétünket. Ezeket a nyavalyákat pedig csak gyógyszerrel vagy a helyi állatorvos segítségével tudjuk leküzdeni, amikért cserébe csúnyán a zsebünkbe kell nyúlni.
És a pozitivitásom itt meg is áll. Fel voltam rá készülve, hogy nem ez lesz a legfolyékonyabb élmény, de azért mindig rosszul esik a pofon, még ha vár is rá az ember. A The Good Life-ot Nintendo Switch-en teszteltük és sajnos lesújtóan rossz az élmény. Nem mondom, hogy játszhatatlan, de a folyamatos szaggatás nagyon zavaró. A gép küzd a programmal, gyakran voltak olyan belassulások, amiknél azt hittem kileheli a kis masina a lelkét. Egyszerűen botrányos, hogy ezzel a stilizált, mondhatni csúnyácska látvánnyal, hogyan futhat ennyire rosszul a játék. Sajnos ez sokak vitorlájából kiveszi majd a szelet, így azt javaslom várjatok kicsit, hátha javítják, vagy válasszatok egy erősebb konzolt, esetleg egy bivaly PC-t, ahol már megfelelő élményben lehet részetek.
Azt kell, hogy mondjam a The Good Life egy érdekes és jó játék, azonban a technikai kivitelezés messze elmarad az elvárható színvonaltól, így aki nem szerelmese a misztikus, már-már Twin Peaks-re hajazó történeteknek az inkább várjon egy kicsit vagy legalább valami combosabb eszközön próbálja meg az egyébként nagyon szórakoztató kalandot. A többiek meg úgyis megvették már, ugye?
Legutóbb ezt teszteltük:
