Fejlesztő: Red Koi Box; Kiadó: Deck13; Platform: Xbox One & Series X|S, PC, PS4|5, Switch
Csillagközi régész bőrébe bújhatunk a Faraday Protocolban. Az ügyességi játék sokszor látott klisékből épül fel, azonban remek atmoszférája ellenére műfaján belül volt már részünk kellemesebb élményben.
Ősi civilizáció nyomába eredhetünk a Faraday Protocol című első személynézetű logikai játékban. Felfedezésünk során fokozatosan egyre bonyolultabb fejtörőket oldhatunk meg a Bia-Tool nevű antik ereklye segítségével. A pisztolyszerű kellékkel több szakaszon és fordulóponton át narancssárga, valamint kék színű energiasugarakat vethetünk be szoborszerű tárgyakon, melyek közreműködésével masinákat köthetünk össze, hogy azokat végül működésre bírjuk. Mindeközben az OPIS űrállomáson lévő idegen mesterséges intelligencia manipulatív, ám olykor érdekes információkat oszt meg velünk, hogy a történet lezárásaként teljes bizonytalanságban tartson bennünket.
A korai előzeteseket látva és a teljes verzió megjelenése előtti demót játszva rögvest az jutott eszembe, hogy a Red Koi Box játéka a The Talos Principle nyomdokaiba kíván lépni. Jómagam ezt pozitívan konstatáltam, azonban az olasz fejlesztők csupán ideig-óráig emlékeztetnek az egyik legjobb puzzle platformer mechanikájára, mivel a Faraday-féle fizika alapú rejtvények (indukciós törvény) a start után hamar háttérbe vonulnak, s játékmenetet tulajdonképpen felváltják a tárgyforgatós/gomb nyomogatásos feladványok.
Ilyenkor nem árt, ha előkapunk egy jegyzetfüzetet, mert bizony, kemény számolgatós procedúra után tudunk a soron következő újabb feladványhoz eljutni. A helyiségek sokszor indokolatlanul méretesek, s ezért a „matek példák” között nagyon könnyű elveszni. Gyakorta eltöprengünk, hogy melyik kapcsolót milyen sorrendben kell leütnünk: ha rossz billentyűt alkalamztunk, akkor meg kis túlzással kezdhetjük újra az aktuális feladványt, de legalábbis könnyen bele lehet zavarodni az utólagos korrigálásba.
Az Unreal Engine hajtja a Faraday Protocolt, s jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy maximálisan ki lennének használva a motor tulajdonságai. Mindazonáltal a játék nem egyszerű grafikája miatt középszerű. Az irányítás az ugrálós részekig korrekt, szökdeléskor viszont a mozgás gépies és jól érezhető, hogy takarékba tették annak finomhangolását. A hangeffektek és a szinkronhangok korrektek, bár először meglepődtem, mikor főhősünk megszólalása után orosz akcentussal karattyolt. Rejtett gombok megnyomásának következtében pedig összeadva tizennyolc különböző tárgyat gyűjtögethetünk össze, amik igazából csak a teljesítmény (vagy kihívás) megszerzése miatt érdemlegesek, de a játék sztorijához semmi pluszt nem adnak hozzá.
A Faraday Protocol egy aprócska indie játék két hangyányit eltérő katarzissal. Készítői sokszor akartak nagyot álmodni, ám végül beérték olcsó, már-már közhelyes megoldásokkal. Kár érte, mert műfaját tekintve alapvetően megunhatatlan értékeket képvisel és a megfelelő tálalásnak köszönhetően akár időtálló is lehetett volna.
Legutóbb ezt teszteltük:
