Cruis’n Blast– játékteszt


CB key artFejlesztő: Raw Thrills; Kiadó: GameMill Entertainment; Platform: Nintendo Switch

A gyorshajtásból és az ebből fakadó adrenalinfröccsből sosem elég, mondják ezt a játékteremben, miközben dupla taposással tövig nyomják a gázpedált a Cruis’n Blast kormánya mögött, most azonban otthon a kanapén is van lehetőségünk erre az élményre.

Számtalan alkalommal jeleztem már, hogy a játékiparban egyre inkább eltűnik a könnyed szórakozást nyújtó árkád vonal, azonban néhány fejlesztő és kiadó is hasonlóan érezheti a zsáner kikopását, mert azért itt-ott néha feltűnik ennek a mára már elfeledettnek hitt mókának egy-egy jeles, vagy jelesnek szánt képviselője. Mai alanyunkkal sincs ez másként ugyanis egy alapjáraton is játéktermi játéknak készült franchise legújabb, eredtileg a termekben debütáló agymenésének konzolos átiratát darálhatjuk immár otthon is.

CB02A Cruis’n széria 1994-ben a Cruis’n USA epizóddal debütált a neonfények oázisaiban világszerte. Sikere megkérdőjelezhetetlen volt, így a másik Midway klasszikus árkád átirattal a Killer Instincttel be is ugrottak a Nintendo 64-en keresztül a nappalijainkba, hogy ne csak az apró bedobálására ösztönözzenek erősen, de emiatt akár elköteleződjünk az akkori Sony-Nintendo párharcban. Azóta persze számos iteráció érkezett, egészen a mostani, erősen nosztalgikus Cruis’n Blast epizódig. Na de nézzük is megéri-e beruházni a játékra, vagy könnyes szemmel várhatunk tovább egy méltó versenyre.

CB03Valószínűleg nem fogok túl nagy meglepetést okozni, ha azt mondom, hogy természetesen megéri beleugrani a Cruis’n Blast nyújtotta szupergyors, neonfényű mámorba. A játéktól, egy az egyben azt kapjuk, amit el is várhatunk, egy nagyon erős, rendkívüli sebességű árkád élményt. Azonban sajnos amilyen nagy a lángja olyan gyorsan ki is ég, mert sajnos, ahogy az egy ilyen stílusú játéknál lenni szokott túlságosan sok vagy mély tartalomra nem kell számítanunk. Ennek ellenére, vagy inkább pont ezért a könnyed és roppant intuitív irányítás miatt bárki, bármikor beugorhat néhány kör erejéig, hogy levezesse az aznapi streszt. Tehetjük mindezt kicsiny hibrid konzolunk képernyőjén, vagy dokkolva, esetleg tabletop módban. Azonban aggódni nem kell a folyamatos és lenyűgöző sebességről egyik opció esetén sem kell lemondanunk.

CB05A játék vizuális téren egész jó, a sorozatra jellemző, unalmasnak a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető pályákon róhatjuk a köröket, míg újabbnál-újabb járgányokat nem oldunk fel. Tehetjük mindezt folyamatos 60 képkocka/másodperces képfrissítés mellett, úgy a dokkolóban, mint a kezünkben tartott módozat esetében. Egészen meglepően ezeket az értékeket 1080p és 720p felbontások mellett, betonbiztosan tartja. Tekintettel, hogy játéktermi átíratról lévén szó ez azért elvárás is volt felé, de szerencsére gond nélkül sikerült is megugrania. Az audió is rendben van, hozza azt, amit egy hasonló kaliberű címtől elvárhatunk. Egy negatívumot azonban meg kell, hogy említsek, az elején fülbemászónak ható főcímzene, gyorsan az ember agyára tud menni. Nem ártott volna egy semlegesebb dalszöveg a játék címének mantrázása helyett, de ez legyen a legnagyobb gondunk.

CB01A Cruis’n Blast egyetlen említésre méltó negatívuma, hogy a mai felhozatalban sajnos az általa kínált tartalom kevés. Az 5 alappálya és a rajtuk tartott néhány bajnokság variálása nem éppen mondható bőséges felhozatalnak még akkor sem, ha bizonyos elemek változnak a pályák hátterében. Sajnos ennek ellenére, ugyanazokon a pályákon kell újra és újra köröznünk. Nem segít ezen az amúgy frenetikus járműfelhozatal sem, mert annak ellenére, hogy hatalmas élmény egy tankkal vagy éppen egy rohanó Triceratops-szal 300 km/h-val repesztetni, azért hamar repetitívvé válik az élmény.

Összességében nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek a játékot, mert nagyon élvezetes, roppant szórakoztató élményt nyújt, elég egyszer leülni és garantálom, hogy a második körben a legbénább sofőr is jókora sikerélménnyel fog tovább száguldozni. Azonban a tartalom hiánya miatt a játék kb. 12 óra alatt teljesen, oda meg vissza kijátszható, ami valljuk be azért nem egy hatalmas piros pont. Ezt figyelembe véve viszont az első akciónál csapjatok le rá, mert garantált mosolyt csal mindenki arcára és még osztott képernyős 4 játékos helyi multit is beszuszakoltak. Ne várjatok tovább, dupla gáz, kétkerékre fel és irány a célvonal!

7 szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Gang Beasts – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Andrew Garfield válaszolt a netezők kérdéseire, de nem árult el semmit az új Pókemberről
Következő cikk Nicole Kidman nem meri megfogni a Barbie babát, aminek rák van a fején