Sikoly (Scream 5), rendezte: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett, szereplők: Neve Campbell, Courtney Cox, David Arquette, Jack Quaid,amerikai horror, 114 perc, 2022., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Reboot + Sequel = Requel?
Ma már inkább csak nagyokat sóhajtozunk, mikor meglátjuk, hogy kedvenc franchise-unk akár több 10 évvel fénykora után újabb résszel jelentkezik. Az új Sikoly – csak így számozás vagy névelő nélkül – szerencsére olykor kellően okos és izgalmas ahhoz, hogy ne söpörjük be az elmúlt évek kéretlen rebootjai közé.
Akármennyire is szeretjük a klasszikus horrorfilmeket, azért az tagadhatatlan, hogy a ’80-as ’90-es évek slasher horrorjai nem a minőségükről voltak híresek. Elcsépelt szövegekkel, kiszámítható fordulatokkal és persze rengeteg vérrel operáltak, melyek a borzongáshoz elegendőek, egy valóban kitűnő filmhez viszont igencsak kevésnek bizonyultak. Ezekből kettőt megtartott, egyiken pedig csavart egyet – nem nagyot, de éppen eleget – 1996-ban a Sikoly, ami igazi negyedik fal döntögetős, horror szakértőknek szánt filmmel írta be magát a nagyok közé. Persze itt még azért nem lehetett abba hagyni, így az ikonikus Sikoly-maszkos gyilkosságokat jobb és rosszabb módokon prezentálták nekünk az évek során. Azt, hogy 2022-ben, 25 évvel az első film után kinek volt szüksége még egy Sikoly filmre, az talán örökre rejtély marad (pénz), de azt kell mondanom, hogy az új Sikoly igazi gyémántként ragyog a kvázi felesleges folytatások között.
A Sikoly ezúttal is egy csörgő telefonnal és egy gimnazista lány otthoni magányával kezdődik. Újra sorozatgyilkos van szabadlábon Woodsboro városában, és az egyik legfontosabb szabály még mindig érvényes: ne bízz senkiben. Az új diák csapat hamar kiegészül a régi bandával, Sidney-vel, Gale-el és Dewey-val, az új gyilkos (vagy gyilkosok?) leleplezése pedig még mindig olyan nagy feladványnak bizonyul, mint 25 évvel ezelőtt. Ami a kasztingot illeti, többé kevésbé sikerült eltalálni a szerepeköröket. A visszatérők nincsenek túltolva, az újak pedig hozzák a kötelezőt, néha pedig egészen meggyőző pillanatokat is tartogat játékuk. Amit viszont sajnáltam, hogy a főszereplőt alakító Melissa Barberra semmilyen mértékben nem tudta hozni azt a karizmát, amit a korábbi filmek hőseitől megszokhattunk. “Ghost Face” viszont még talán sosem volt olyan meggyőző és hidegrázós, mint legújabb inkarnációja.
A széria legújabb epizódja sokszor nyúl vissza a gyökerekhez, ez pedig hol előnyére, hol hátrányára válik. Előnyére válik például, hogy nem felejti el, mi tette népszerűvé, mégsem kezd akkora nosztalgiázásba, ami megfosztaná egyediségétől. Megfelelő öniróniával rendelkezik és pontosan tudja, hogyan hasson ma úgy, mint annyi évvel ezelőtt. Hátrányára válik viszont, hogy az ikonikus karakterek visszaköszönésének nem tud valódi célt adni. A klisés párbeszédek és a karakterek átgondolatlan döntései időnként emlékeztetnek minket, hogy itt bizony egy vérbeli slasher moziról van szó, ami közben ha le is esünk a székről, az biztosan nem szellemességének köszönhető. A B-filmes elemek itt persze magából a zsánerből erednek, így ezen a téren valódi fejlődésre nem is igazán lehetett számítani.
Ha csak egy dolgot kéne mondanom a Sikolyról, akkor azt mondanám, hogy sikerült neki, ami a Mátrix – Feltámadásoknak nem ment. Nem csinált viccet magából, és ha néha kicsit még is, akkor jó oka volt rá, és nem csak mentségként élt ezzel. Nem sokkal különb élmény, mint az 1996-os Sikoly, de hogy ez most jó vagy rossz, az persze attól függ, hogy szerettük-e az eredetit. Egy biztos, a Sikoly úgy folytatódott, ahogy kevés franchise tudott: méltósággal, fellőve magát azon kevés rebootok közé, amiket valóban érdemes volt elkészíteni.
