Fejlesztő: Tricore Inc.; Kiadó: Chorus Worldwide; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series S/X, Nintendo Switch
Újra divatos a horror zsáner, így futószalagon kapjuk az adagokat még az uborkaszezonban is. A Yuoni viszont nem biztos, hogy megéri a befektetett energiát.
Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy számomra az egyik legkedvesebb zsáner bizony a horror. Ezek a címek általában a borúsabb időszakban érkeznek, rájátszva ezzel is a komor időjárás adta hangulatra és ugye a játékosok is több időt töltenek a képernyők előtt ugyanezen indokból. A Chorus Worldwide azonban gondolt egy merészet és a Switch tulajokra is rászabadította a Yuonit, hogy legyen mivel elütni az időt a forróságban.

Sajna a jónak tűnő ötlet csupán nagyon monoton labirintusos bolyongásból áll, melynek első etapjában, tehát az odavezető úton meg kell keresnünk a babát, miközben vak ellenfelek elől lopakodunk és süketek elől futunk. Ezután vissza kell vinnünk az első szobába, ahol el kell égetnünk a szabaduláshoz. Nehezítésként pedig egy hatalmas, szemekből álló entitás üldöz az egész visszafelé vezető úton. A probléma az, hogy szinte ugyanazokon a helyszíneken, ugyanazon megvilágításban, ugyanazon ellenfelek elől szaladunk. Szerencsére a lidércnyomás kb. 4 óra alatt véget ér, és mindenki mehet fantáziadúsabb anyagokkal játszani.
Technikailag a Yuoni Switch változata hozza a kötelezőt, a hardver limitációihoz képest egész jól néz ki és a szaggatás sem jellemző, de azért néha előfordul belassulás. Viszont ezek a labirintusok azért nem hiszem, hogy túlságosan meg kellene erőltetnék a masinát. A hangok nem olyan vészesek, de azért itt-ott hajlamos néha beakadni, ami sokat ronthat az élményen.
Összességében a Yuoni egy középszerű játék, aminek alapötlete jó, de sajnos a megvalósítás elég monoton, Switch megjelenése viszont akár indokoltnak is tekinthető, mert kis adagokban, alkalmanként 1-1 pályával, menet közben a buszon határozottan szórakoztató lehet. Egyben viszont egy kiégető és monoton élmény, tehát ennek tudatában álljatok csak neki.
Legutóbb ezt teszteltük:




